
|
Nagyréti-tó, rengeteg internetes írás foglalkozott már ezzel a nagy halakban gazdag vízzel. Korábban én is felfigyeltem erre a vízre, és bojlis módszerrel sikerült már több szép példányt bölcsőbe fektetni. Most jött el az idő, hogy kipróbáljam magam is, hogy mire jutok feederes botos módszerrel, 48 óra alatt. |
A Nagyréti tó az a vízterület, amit egyszer minden horgásznak ki kellene próbálnia. Ugyanis, nagy halak és rendezett szép környezet várja a horgászokat. De tény, hogy a bojlis horgász módszer az egyértelmű favorit, de a tó szabályzata engedélyezi a feederbotos horgászatot.


Csodálatos környezetben horgászhatunk kapitális méretű halakra.
Horgászhely kiválasztása
A megfelelő horgászhely kiválasztása itt is fontos, hogy eredményesek legyünk. Én a tavon található 13-as stéget foglaltam, amit az ide járó horgászok nagyon szeretnek, illetve a mellettünk lévő stégekre nem volt foglalás a horgászat idején.


A 13-as állás sajátossága, hogy talán itt található a legszélesebb nádfal, illetve közel van a tó sarkához, ahol friss víz táplálja a tavat.
Stratégia és csalogatóanyag:
A tavon szinte mindenki a bojlis módszert alkalmazza, bójázás, behúzás, etetőhajó, és nagy etetéseket alkalmaznak. Én a stratégiámat nem bonyolítottam túl, kereső method horgászatot szerettem volna próbára tenni.

Egy viszonylag könnyedén meghorgászható távolságot választottam, ami 80-90 m volt. Ezt akár feltámadó szélben megtudtam dobni az XXH botokkal.
A csalogatóanyag kérdése szinte egyértelmű volt számomra, hiszen előzetes információk alapján a fűszeres vonal működött a tavon. Ezért a választásom az Ébredő Erő PVA bag mixre esett.

Az Ébredő Erő egy tökéletes választás lehet nagyhalas vizeken.
Miután megvan a hely, a stratégia, és a csalogatóanyag két dolog maradt.
Csali és végszerelék
Nagyon szeretem a method horgászatot minden vízterületen és minden méretű halra. Ez ezen a vízen sem volt másképp, csalik tekintetében kétfajtát választottam.

16 mm balance + 11 mm wafter

Ezen a vizen sokan etetnek pelletekkel, így az ébredő erő aminóba dippelt pelleteket alkalmaztam.

12 mm-es rodin pop-uppal kikönnyítve

A nagyméretű method kosarak jó választások lehetnek, ha nagyobb csalikat és több etetőanyagot akarunk bejuttatni. Itt 50g XL méretű kosarakat alkalmaztam, 15 librás lágy előkezsinórral és 6-os méretű Korda horoggal.
Tapasztalatok, események
Bojlis horgászatok beszámolóiban mindig szó esik arról, hogy az első kapások akár 1-2 óra múlva következnek be. Így felkellett készülnöm, hogy ez nem a 10-15 perces methodozás lesz. De addig is lehet csodálni a környezetet, gondolkodni a következő csalikombináción, figyelni a halra utaló jeleket. És ahogy az várható volt, a sokadik dobást követően, több mint egy óra telt el, hogy sikerült kapást elérni. Kezdődhetett a fárasztás.

A kemény felszerelést igencsak megdolgoztatták a halak.

A fárasztás végén egy gyönyörű tükörpontyot tarthattam a kezemben.

Úgy tűnt, a stratégia működik és szebbnél szebb halak érkeztek a bevetett szerelékekre.

Fárasztás.
Jó erőben lévő halak a partközelben sem adták könnyen magukat, itt éreztem, hogy lehet meglesz, amiért érkeztem.

14 kg, új egyéni feederbotos rekord!!!!!! Nagyon örültem ennek a fogásnak. De, ami ezután következett, álmaimban sem gondoltam volna, hogy összejön.

És végül megérkezett a KISGÖMBÖC!!!

Több mint 21 kilogramm, ezt nehéz lesz űberelni method technikával.
Összegzés
Lehet, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy életem egyik legizgalmasabb horgászata volt ez a 48 óra. Nem a haldömping jellemezte a horgászatot, de súlyban gyönyörű halakat sikerült fognom feederbotos technikával. Nem lehet kérdés, hogy a jövőben is visszatérek és egy kicsit másképp, üldözőbe veszem a tó öreg halait.

Köszönöm Nagyrét, köszönöm Bait Bait.
Horgásztársi üdvözlettel, Benkő Dávid!