
|
Az ősz az egyik legjobb pontyos időszak, mivel ilyenkor aktívan táplálkoznak és próbálják a szervezetüket előkészíteni a téli időszakra. Ezért, ezt próbáltam kihasználni és feeder botos technikát alkalmaztam. |
Őszi horgászatom helyszínéül az egyik kedvenc horgászvizemet, a szegedi Lencsés-tavat választottam, ahol a sok zavaró keszeg és kárász közül szerettem volna becserkészni a rafinált pontyokat.
Kora hajnalban érkeztem meg a vízpartra, ahol a gyönyörű napfelkelte fogadott.

Horgászhelyem a tó végén helyezkedett el, ahol tisztában voltam vele, hogy kicsit mélyebb a víz, és itt jó eséllyel foghatok pontyokat.

Stratégia és csalogatóanyagok:
A halak a reggeli időszakban fordulásokkal, ugrásokkal mutatták a jelenlétüket, aminek köszönhetően kaptam egy lehetőséget, hogy merre is kezdjem meg a horgászatomat, így a későbbiekben kiderült, hogy helyben maradtak a pontyok.
Az első pár dobásom már kapást eredményezett.

Az elkövető egy jó erőben lévő tőponty volt

A keverékemet nem bonyolítottam túl, 2 és 4 mm-es pelleteket kevertem 1:1 arányban, amihez Mentor és Lázadó csl + liver liquideket tettem hozzá, és ezzel egy édes halas kombinációt alakítottam ki.
Csalinak pedig 11 milliméteres Wafterekat használtam, ahol a Tüzes Barack és a Rodin bizonyult fogósnak a horgászatom során.
CSL elengedhetetlen a hideg vízi horgászatok során

A method kosár szinte egy biztos fegyver a pontyok megfogásában.

Ebből a méretből sikerült néhányat fognom

A Rodin nagyon tetszett a halaknak

Ami egy újabb nagyobb testű pontyot eredményezett

A nap legnagyobb hala 13 kilót nyomott

Ami gyönyörű mintában pompázott

Megint mosolygó arccal hagytam el a Lencsés tavat, ahol egy sikeres napot zártam. A jövőben biztosan vissza fogok térni.
Köszönöm szépen Lencsés tó.
Horgásztársi üdvözlettel:
Benkő Dávid