
|
Október közepén járunk mikor a már megszokott S2-tavakon megrendezésre kerülő versenyünkre készültünk. Az időjárás előrejelzés nemigazán kedvezett a csapatoknak. Erőteljes lehűlés volt kilátásban, így a taktikánkat is próbáltuk ennek tudatában összerakni. |
Eljött tehát a verseny kezdetének napja. Sokat beszélgettünk róla és mindenképp a déli part mellett tettük le a voksunkat, mivel a tó adottságai alapján ez a mélyebb rész. Eljött a sorsolás pillanata, ami két lépésben zajlott. Elsőre a nevezés sorrendje alapján húztak a csapatok, ami alapján eldőlt, hogy melyik csapat hányadiknak fogja kihúzni a versenyen elfoglalt helyét. Nekünk az egyes számot sikerült kiemelni a kalapból. Majd a második húzás alkalmával sikerült az egyik favorit helynek számító 7-es állást kihúzni. Maximálisan elégedettek voltunk eddig minden a tervek szerint alakult. Viszont azért azt ne felejtsük el, hogy ettől még a győzelem korántsem biztos. Rengeteg jól felkészült, rutinos csapat szerette volna elhódítani az őszi verseny legjobb csapatának járó serleget. Mivel ez a hely sátras hely, a többi csapattal szemben kis hátrányunk volt, de próbáltuk jól beosztani az időnket, mindenkinek meg volt a saját feladata így gördülékenyen ment minden, a kezdés pillanatára már mi is rajtra készen voltunk.

„Minden a helyén, épp időben”
Mivel az előttünk elterülő szektorban változékony meder viszonyok és több akadó is található, plusz ehhez még hozzá adódott a változékony időjárás ezért úgy döntöttünk, hogy három botunknak bójázunk le a negyediket pedig folyamat változtatással, koncentrált etetéssel próbáljuk horogvégre csalni a fantasztikusan erős és csodaszép uszonyos barátainkat. Nagyon jól sikerült az első éjszakánk, reggeli mérlegelésre sikerült két gyönyörű egészséges tükröst szákba terelni.

„Dupla dinamit”
Bizakodva vártuk az elkövetkezendő napokat. Sajnos mint már említettem a nagyon változékony időjárás és a hirtelen lehűlés nemigazán volt a csapatok mellett. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy egy kevés halas verseny lesz és minden egyes kapásnak hatalmas értéke lehet a végelszámolásnál. Szerencsének mondhatjuk magunkat, mivel azért nekünk minden nap sikerült kapást elérni, így az egész verseny alatt sikerült a Top3-ban maradnunk.


Az utolsó pillanatig kiélezett és izgalmas verseny volt. Dekagrammok döntöttek, míg az utolsó éjszakán szerencsénkre sikerült még egy kapást kicsikarni, ami egy gyönyörű 10 kg feletti volt.

„Mindent vitt”
Számunkra ez azt jelentette, hogy az eddig legkisebbnek számító 8 kg súlyú halunkat le tudjuk cserélni és ezzel az élre ugrottunk. Pár óra volt vissza a versenyből és hatalmas izgalmak közepette vártuk, hogy vége legyen. Mikor eljött az idő hatalmas megkönnyebbülés volt számunkra, hogy sikerült megtartani vezető pozíciónkat. Ennek több oka is volt, mióta ez a verseny megrendezésre került mi minden alkalommal részt vettünk rajta, de minden alkalommal az utolsó pillanatokban csúsztunk le a nyerő pozícióból. Csodálatos hely, nagyon nehéz víz, gyönyörű halak és nem utolsó sorban mindez egy fantasztikus ember kezében összpontosul.

S2 egy életérzés nem hiába vallja ezt mindenki. Csaliként a verseny alatt két ízt használtunk, Ébredő Erő és a Rodin volt segítségünkre. Mivel ez a víz már többször bizonyította, hogy a kevés etetés célravezető és a csali is a lehető legkisebb méretben, így pár szemet etettünk végig, a csali mellé pedig összetört bojli került 19mm-es méretben. Mindkét csalit a hozzá való locsolóval tettük még attraktívabbá. Ahogy eddig is, most is köszönet a BaitBait csapatának a tökéletes csalikért, ez az Ő győzelmük is!!!

„Felkerült az „i”-re a pont”
BaitBait "Minőség mindenek felett”
Horgászbaráti Üdvözlettel: Bertha Balázs