
|
Nagyon régen voltam utoljára horgászni ezért nagyon örültem neki, hogy egy kisebb társasággal le tudtam menni egy rövid pecára Nyékládházára, a Koi 1 horgásztóra. Maga a tó egyike a Miskolc környéki bányatavaknak, a kavicsbányatavakra jellemző változatos mederviszonyokkal és a folyamatos telepítésnek köszönhetően meglehetősen jónak mondható halállománnyal. Bíztam benne, hogy egy jó pecát tudhatok majd magam mögött 24 óra elteltével. |
Ennek megfelelően már napokkal a horgászat előtt hatalmas halakról és hosszú, küzdelmes fárasztásokról álmodtam, talán még a szokásosnál is jobban be voltam zsongva. Azt tudtam, hogy nem kell messzire dobálni, így eléggé finom szerelékekkel készültem, a dióverő, távdobó feederek otthon maradtak.
Pénteken alig tudtam kivárni, hogy elindulhassak… A tavon egy darab ház van, ezt foglaltuk le, és teljesen random módon leültünk a hozzájuk tartozó helyekre. Erre a pecára egy régi kedvencemet az Álmok tengere method mixet hoztam el, meg most először próbáltam a Lázadó method mixet. A tó azon a részén, ahol én ültem meglehetősen keskeny, nem nagyon lehetett 35-40 méternél nagyobbat dobni, mert akkor már zavartam volna a szemközt ülő horgászt, így az egyik bottal egy helyre dobáltam, kb 25-30 méterre, a másikkal keresgéltem a halat.

Az első kapásra nem kellet sokat várni, egy két kilós ponty éhezett meg az Álmok tengere 10 milliméteres wafter dumbellre. Nagyon megörültem neki, mert úgy gondoltam, hogy ez egy jó jel a későbbiekre nézve. Nagyon gyorsan ránk sötétedett, és úgy tűnt, hogy a világossággal együtt a halak is eltűntek.

Egyszerűen semmivel sem sikerült kapást kicsikarni. Elkezdtem módszeresen megváltoztatni az előke hosszát, másfajta kosarat tettem fel, máshogy kínáltam fel a csalit, és az összes nálam lévő csalit is kipróbáltam, és tényleg úgy tűnt, hogy valami gonosz manó az összes halat elvitte a tóból egy szempillantás alatt. Órákon keresztül csak variáltam… Aztán már nem tudtam mit kezdeni, feltettem egy Álmok tengere 19 milliméteres balanced bojlit, és elmentem aludni. Hajnal négykor egy elementáris erejű kapásra ébredtem, még amikor odaértem a bothoz, akkor is füstölt az orsó… Remegő kézzel emeltem fel a botot, és éreztem, hogy ez bizony jó hal lesz. Körülbelül 15 perc fárasztás után láttuk meg először a halat, egy gyönyörű, hosszúkás méter körüli tőponty volt az érdeklődő, aki ahogy megmutatta magát, gondolt egyet és lefordult a szakáll nélküli horogról. Minden horgász ismeri a hirtelen könnyűvé váló bot hirtelen feldolgozhatatlan élményét… Én is csak ott álltam, és fel sem tudtam hirtelen fogni, hogy mi történt.
Nem is tudtam utána elaludni, inkább azon gondolkoztam, hogy ha kivilágosodik, mit fogok máshogy csinálni. Még tovább finomítottam a végszereléken, és megpróbáltam ütemesen egy helyre dobálni. Tulajdonképpen meglett az eredménye, mert ha mást nem is, de kárászokat tudtam fogni. A könnyű bottal élvezet volt megfogni őket, de az is igaz, hogy nem ezekért jöttem. Erre a botra csak és kizárólag a Lopakodó dumbell került és szépen adta a halat.

Jól elszórakoztam velük egész nap, de belül azért csalódott voltam, mert 15 méterre tőlem a társak, akikkel együtt horgásztam, nagyon szépen fogták a halat. Már nagyon a végéhez közeledtünk a pecának, mikor szemben összepakolt a sporttárs, és végre dobhattam egy kicsit, körülbelül 10 méterrel hosszabbat. Szinte le sem tettem a botot, már görbült is a spicc, szintén egy két kilós ponty volt a tettes. Gyorsan, visszadobtam a botot ugyanoda, a másikat pedig egy Álmok tengere balanced bojlival még egy kicsit beljebb, körülbelül ugyanoda, ahonnan az éjszakai jelentkező jött. Nem sokat kellet várni, és a bojlival csalizott bot majdnem berepült a vízbe. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom, és ezt a nagyobbacska pontyot sikerült is megfognom. Nem volt nagy, 4,5 kiló, viszont nagyon derekasan küzdött, és végre igazi fárasztási élményben lehetett részem.

Sokat gondolkoztam ezen a pecán utólag, mert mindenképp rá akartam jönni, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a pontyok ennyire elkerültek. Természetesen még a horgászat előtt megnéztem a medertérképet, és tudtam, hogy előttem van egy gödör, bíztam abban, hogy halat is fog adni. Az összes említésre méltó hal picit messzebbről jött egy pici púpról, amit sajnos napközben nem tudtam meghorgászni a szemben ülő sporttárs miatt. Onnan fogtam mind a 3 pontyot, sehol máshol nem volt kapás, illetve az előttem lévő gödörből jött az összes kárász, de hiába dobáltam egy helyre, a pontyok nem álltak oda. És pontosan tudom, hogy ilyenkor szokott jönni az a kritika, hogy ezekből a halas „kádakból” minden amatőr tud halat fogni. Lehet, hogy így van, de a tapasztalat nem ezt mutatja. Egy ilyen tavon ahol ennyire változatosak a mederviszonyok, ott nem könnyű belenyúlni egy hatalmas nagy betlibe. Legközelebb biztos okosabb leszek, és nem fogom otthon hagyni a marker úszót, hogy pontosan megnézzem, milyen víz van előttem.
Ennek, a viszonylagos kudarcnak ellenére sem mondom, hogy rosszul éreztem magam. Vízparton voltam, jó társasággal, őszintén tudtam örülni a barátaim által fogott gyönyörű halaknak, és biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen peca, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogyan eltervezi az ember. De minden kudarc előrébb visz minket egy úton, amely néha 20+-os halakkal, néha betlikkel van kikövezve, de a tapasztalat, amit ilyenkor szerez az ember, mindennél többet ér.
Horgásztársi üdvözlettel:
Boda Balázs
Bait Bait Feeder Team