
|
Nem a megbotránkoztatás, hanem inkább a figyelemfelkeltés miatt adtam ezt a címet ennek az írásnak, amely egy teljesen hagyományosnak mondható túrának köszönhető. |
Minden horgásznak vannak kedvenc tavai, ahová visszavágyik, aminek a partján ülni megtiszteltetés, és elmondhatatlan öröm. Nekem az egyik ilyen tavam a Háziréti víztározó. Sajnos mivel messze van tőlem, ezért ritkán jutok el oda horgászni, de akkor az mindig felejthetetlen.


Az idei szárazság sajnos az összes tavunkat érzékenyen érinti, nincs ez máshogy a Háziréti tó esetében sem, a halőrök elmondása szerint jó 60 centi víz hiányzik a tóból, és ezen az sem segített, hogy megérkezésünkkor hetek, vagy inkább hónapok óta előszőr, végre eső áztatta a környéket. És minket is…. Irgalmatlanul eláztunk, amíg becsónakáztunk a szigetre, tudtuk, hogy lesz eső, de erre nem számítottunk.
Ezen a részén még nem horgásztunk a tónak, nem nagyon ismertük a terepet, de az az első pillantásra látszott, hogy nem lesz egyszerű. Azt, hogy mennyire nem, azt még nem tudtuk. Ugyanis a bepattanok a csónakba és gyorsan rámegyek a halra sajnos nem működött. A sekély víz miatt mire betoltuk a csónakot, addigra a hal biztos, hogy talált valami akadót, ahova betekerhette magát. Köthettük volna beljebb is a csónakot, de odamenni a 30 centis iszapban sem volt kevesebb idő. Úgyhogy nem maradt más, mint egy kicsit erőteljesebb fárasztással megpróbálni elhúzni a halat az akadótól. A taktikára semmi újdonságot nem találtam ki, úgy gondoltam, hogy az egyik feederre method kosarat teszek, a másikra meg bordásat, és végre én is kipróbálom a csodacsalit, a Yoda 22es oldódó bojlit. Egy dologgal nem számoltam. Egy víz alatti akadóval…. és kezdetét vette a szokásos hazárdjáték… Minél közelebb dobtál az akadóhoz, annál több kapásod volt. És annál több halad megy el. Igazán vendégmarasztaló hely volt az a víz alatti tuskó, magam is sokszor mentem be elakadt szereléket szabadítani, ami szerencsére az esetek nagyobb részében meglett, legfeljebb csak az előkém bánta. Ha meg túljutottál azon az akadón, akkor kezdhettél imádkozni, hogy ne a bal oldali tuskós felé menjen a hal. (Arra ment…) Muszáj volt bemenni a halért gyalog, hogy esélyed legyen megszákolni.

Kár hogy nem készültek videófelvételek, mert az az iszapbirkózással egybekötött vízibalett, amit én néha műveltem, csakhogy el tudjam húzni a halat, az még egy szőrösszívű pontozóbírót is meghatott volna. De nem volt mese meg kellett próbálni.


Pedig milyen egyszerű lett volna megoldani a helyzetet… Második nap este, a nem is tudom hányadik akadót fogott hal után, átraktuk a bóját az akadó elé, és elkezdem visszább és kicsit jobbra horgászni, amivel azt értem el, hogy akasztás után más volt a szög, ahogy fárasztottam a halat, és onnan jobban lehetett irányítani, és nem kellett annyira tépni sem. Ahogy ez megtörtént, már nem volt halvesztésem. Lehet, hogy kicsit kevesebb volt a kapás, de azokat legalább sikerült megfogni.
A mai erősebb feederek már egészen elképesztő erőtartalékokkal rendelkeznek. Ezt az ember tudni tudja, de teljesen más személyesen átélni. Ma már nem válik el egymástól annyira a nagyhalas feederezés, meg a bojlizás, mint régen. Rengeteg ötletet, praktikákat vesz át egymástól ez a két módszer, hiszen a célhal ugyanaz. Még a méret is…. Többek között ezért gondoltam én is arra, hogy bizony megint egy alap bojlis végszereléket fogok kötni, ami egy 90 grammos inline ólomból meg egy 25 centi hosszú bevonatos előkéből és 6os horogból állt. A létező legegyszerűb szerelék…. Ugyanis a halak jobban előnyben részesítették a dupla 22es összefaragott bojlit, mint a method, vagy a bordás kosarat. Ráadásul most nem spiccről horgásztam, mert a hely szűke nem igazán tette volna lehetővé, és a 45 grammos bordás kosár nem elég nehéz ahhoz, hogy ilyen pályán rendesen akadjon az amúgy sem túl nagy horog. De a nagyobb csalinak köszönhetően egyre nagyobbak jöttek.


A Yoda golyó….

Láttam én is a facebookot, hogy mennyi halat fog vele mindenki. Most már azt is tudom, hogy ebben egy gramm túlzás nem volt. Nem tudom hány halat akasztottam a 3 napos túra alatt, de azoknak a 95% dupla Yodára jött. A többi pedig Ébredő Erőre. Néha egészen hihetetlen volt. Gyönyörű halakat sikerült fogni ezzel a csalival, az adrenalint pedig még tovább növelte az, hogy itt az utolsó pillanatig nem volt lefutott meccs. És feederrel is meg lehet fogni a kapitális pontyokat nehéz terepen partról.

Természetesen ez teljesen más horgászat, mint a tűpontos methodozás, viszont szerintem ennek is megvan a létjogosultsága, és nem hiszem, hogy félni kell bojlis végszereléket feltenni feederre, ha egyszer az adja a halat. Azért az egyik boton fent hagytam a method kosarat, mert kényelmesen elfért benne a 19es Ébredő erő, és azért azt is elhúzta néha néha. Érdekes módon a Yoda itt inkább nappal ment, éjjel az Ébredő Erő volt a sztár.


Valószínűleg ezt az egész szituációt egy gyakorlott bojlis horgász sokkal könnyebben és rutinosabban oldotta volna meg, mint én, és még az lehet, hogy sokkal több halat fogott volna. Sok apró dolog volt ebben a túrában, amit legközelebb, hasonló vízen érdemes figyelembe venni, mert egy egész túra sikere, vagy kudarca múlhat rajta. Biztos vagyok benne, lesz nálam 4-es horog, ha csak egy évben kétszer kell, akkor is, és beteszem a pokrócomat valami vízálló zsákba, mert első éjjel olyan volt, mintha egy felhővel takaródznék!
Görbüljön mindenkinek!
Horgásztársi üdvözlettel:
Boda Balázs
Bait Bait Feeder Team