
|
Itt a tavasz!! Rajtam kívül, horgászok ezrei várják már ezt, a minden évben megismétlődő csodát, a természet újjáéledését téli álmából. Egyre melegebb van, a bokrok és a fák elkezdenek virágba borulni, és a halak is egyre jobban mocorognak. Úgyhogy én is arra gondoltam, hogy a húsvéti tömeg előtt még el kellene menni egy tartalmasabb pecára. |

Voltam már ebben az évben a Pazonyi Horgásztanyán, de igazából értékelhető eredményt nem tudtam felmutatni, egy hatalmas tokon kívül, de akkor még nagyon hideg volt a víz, nem mozogtak a halak annyira. Bíztam benne, hogy a felmelegedés és a napsütés miatt aktívabbak lesznek már a pontyok is. Lehet, hogy a halakkal nem lett volna akkora gond, viszont vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Amit lehetett, azt elbénáztam… Nem mentek úgy a dobások, gubancolódtam, elszakadtam, beakadtam, amit szerencsétlenkedni lehet vízparton, azt szerintem mindet elkövettem. És természetesen mondanom sem kell, hogy egy huncut kapásom nem volt.
Megpróbáltam magam azért összeszedni, és némi szerelés után egy még finomabb cuccot küldtem vissza a vízbe. Vagy nagyon jó helyre mehetett, vagy a Tüzes barack dumbell nagyon megtetszett valakinek, mert nemsokkal később határozottan eltekerte valami a spiccet. Felemeltem a botot, és mintha egy tengeralattjáróba akadtam volna, képtelen voltam akár egy centit is húzni a halon. Egy hosszú huzavona vette kezdetét, ahol végig azt éreztem, hogy most nem én irányítok. De ennek ellenére lassan csak egyre közelebb tudtam húzni a parthoz. Megpróbáltam nagyon óvatosan fárasztani, hiszen éreztem, hogy nem akárki van a végén a zsinórnak mikor egyszerre csak könnyű lett a bot…. Elment… Remegő kézzel húztam ki a szereléket a vízből, amin hiánytalanul rajta volt minden. A horog nem görbült, nem lett kevésbé hegyes, egyszerűen kiakadt. 25 perc fárasztás után, még azt sem láttam, hogy mi volt az. Tényleg vannak napok, amikor semmi sem sikerül. De hát ez mindig benne van a pecában.
Mindenesetre valamit ki kellett találni, mert megint egy frankó betli felé rohantam teljes erőből. Az kiderült, hogy nekem ma a pontyokhoz nincs közöm, úgyhogy megkötöttem a múltkori „tokos” végszereléket, és az egyik bottal elkezdtem tokozni, hogy hátha azt sikerül fogni. Sokáig semmi sem volt, viszont ahogy besötétedett, mintha megelevenedett volna a víz előttünk. Megjöttek a tokok…
Nem is kellett sokat várni a kapásra. Ugyanaz a szöszmötölős, tétovázós kapás, mint a legutóbb is. Ezt már végre sikerült megfogni, úgyhogy jó 14 órával a horgászat kezdete után megvolt az első hal, egy 16 kilós tok.

Őt nem sokkal később egy kisebb társa követte..

Erre az éjjelre halat már nem, gondolkodni valót viszont annál többet adott a tó… Miért nem tudom megfogni a pontyokat? Pedig tényleg már mindent kipróbáltam….
Másnap reggel lecseréltem a tokoknak kötött előkét egy 10-es horoggal és 7 mm-es csalitüskével kötött előkére. Tudom, hogy ez egy kicsit nagy horog ehhez a tüskéhez, meg a 6x8-as Bait Bait fluo method dumbellhez, de nem akartam azt, hogy ha egy nagyobb tok veszi fel a csalit, akkor esélytelen legyek. Ez a horog eléggé könnyű ahhoz, hogy még az óvatosabban táplálkozó pontyok is akadálytalanul felszívják. Kicsit még hosszabbra vettem a kiklipszelt távot, mert annyira közel akartam dobni a parthoz, amennyire csak lehetett. Előző nap beszélgettem a tógazdával, Petrilla Csabával, és ő is azt mondta, hogy vannak szituációk, amikor igenis számít az, hogy 10 centivel beljebb, vagy kijjebb horgászol. A túlpart előtt van egy plató, ahol sekélyebb a víz, de ott elvileg egyforma mély, de valamiért mégsem mindegy, hogy hol esik le a method kosár. Szerencsére nem fújt a szél, így pontosan meg tudtam dobni azt, amit akartam, és mire beállítottam a botot, már görbült is a spicc. Az idei év első pontya…

Nem volt ugyan egy kapitális méretű hal, viszont én nagyon örültem neki. A Tüzes Barack 6x8-as fluo method dumbell ismét bizonyított. Gyorsan ment is vissza a vízbe minden, a hal is és a szerelék is. Most többet kellett várni, lassan már én is azt hittem, hogy véletlen volt az egész. Pedig folyamatosan mozogtak a halak a part szélénél. Igaz, hogy általában nem előttünk, hanem pár állással arrébb, de mozogtak. Egy jó fél óra múlva jött a következő jelentkező, szintén egy nem túl nagy, de annál szebb töves személyében…

Ekkor már elkönyveltem, hogy megvan a tuti csali megint, mert nem sokkal később megint kapás szintén a Tüzes Barackra, és ő a reggel legnagyobb hala lett, a majd 10 kilójával. Hibátlan szája volt, ha megfogták, akkor is régen.

És itt mintha elvágták volna a kapásokat. Úgy eltűntek a halak, mintha soha nem is lettek volna ott. A szikrázó napsütés már-már nyári meleget varázsolt a tópartra, de a halak ezt nem értékelték. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ott tartunk, mint előző nap. A többi horgásszal együtt csak ültünk és bámultuk a vizet, mert kapása az senkinek sem volt. Annyira nem tudtam ezt elhinni, hogy úgy gondoltam, hogy az eredetileg tervezett 36 óra helyett 48 órát maradok, mert itt este-éjszaka lennie kell valaminek, ha már napközben ilyen csend van. Hiába próbálkoztam bármivel, hiába szereltem át bordás kosárra, hiába próbáltam meg a tokokat, minden csendben volt. Tükör víz, halat még véletlenül sem látsz….

És miközben variálgattam a csalikat, a különböző locsolókkal, ismét elhúzta, de már nem a Tüzes Barackot, hanem az Álmok Tengerét… Egy csodaszép nyurga lett a jutalmam.

Érdekes, hogy a Tüzes Barack és az Álmok Tengere majdnem ugyanolyan árnyalatú, narancssárga csali. Csak ugye az egyik édes a másik pedig meglehetősen markáns, májas-rákos csali. Mindenesetre visszament az Álmok Tengere, kíváncsi voltam, hogy kóbor halról van-e szó, vagy reggel óta más lett az ízlésük…. Hamarosan kiderült, hogy igen, más lett. Mert ismét görbült a spicc és egy jó 10+-os hibátlan tőponty került a merítőbe.
Innentől kezdve ezt a csalit erőltettem, de mintha megint vége szakadt volna a sorozatnak. Hiába na, azért még hideg a víz, nem olyan az emésztésük, mint a 20-22 fokos vízben, és eléggé óvatosan is táplálkoznak még. Nagyobb csalira nekem sem volt kapásom, egyedül erre a picike 6x8-as fluo method dumbellre.

Az este és az éjszaka folyamán még 3 pontyot sikerült ideiglenesen a bölcsőbe fektetni, közülük a legnagyobb ez a 9+-os volt, amelyik kivételesen a Mentor dumbellre csábult el.


Nem gondolom, hogy ez rossz peca lett volna, annak ellenére, hogy nem jöttek annyira nagy, kapitális halak, mint szoktak. Most március végén, április elején, a természet, így a halak is még csak most éledeznek. Kell nekik idő, mire megint harsogóan zöld lesz minden, virágok illatát hozza a szél, és a melegebb vizekben a halak újra étvágyuknál és erejük teljében lesznek. Ilyenkor még etetni is csak nagyon keveset szabad, meg kell próbálni minél finomabb felszereléssel horgászni, természetesen a várható halakra tekintettel, és ha tudjuk, aromázzuk a method kosarat. Most az volt a tapasztalat, hogy csak azt a kosarat, illetve csalit húzta el, amelyik kicsit be volt kenve valamivel. Pár hét múlva teljesen más arcát mutatja majd a természet és ezzel együtt a halak, és akkor majd ahhoz kell alkalmazkodnunk és megfejtenünk. De ez benne a szép…..
Horgásztársi üdvözlettel:
Boda Balázs
Bait Bait Feeder Team