
|
Bait Bait 1. Balatonberény, déli part (Hamvasi Miklós, Csiszár Roland, Doma Patrik) |
Balaton VIP – a bojlik csatája
Bait Bait 1. Balatonberény, déli part
Igaz, már jó pár nap eltelt a verseny vége óta, mégis amikor felidézzük a csapattársakkal az emlékeket, mindig mosoly kerül az arcunkra. Nem csak a sok-sok élmény és az ingerek miatt, ami ért bennünket a Balaton VIP-n, hanem az is, hogy GYŐZTÜNK és a Bait Bait számára egy tökéletes visszacsatolás volt az elmúlt évek kemény munkái kapcsán. A rendezvény fő célja az volt, hogy a magyarországi csaligyártó cégeket promótálja, reklám felületet biztosítson, elősegítse a hazai piac fejlődését főképp azért, hogy a magyar gyártók domináljanak a „pályán” a piaci részesedés tekintetében.

Egy cég két csapatot indíthatott a versenyen, egyik az északi oldalon másik a délin horgászott, eredményük összeadódott és így adódott ki az abszolút helyezésük. Ez volt a fő versenyszám. Külön versenyszám volt az összes 9 kg feletti összsúlya és a „TOP 5”, mind az északi oldalon és a délin. Mindezek mellett még díjazták az összes 20+-os pontyot, a legnagyobb tükröst és pikkelyest is, továbbá a napi legnagyobb halat.
Nagyon érdekes, hogy aki egy kicsit nyomon követi, vagy „benne van” a balatoni horgászatban tisztában van azzal, hogy a tengerünk mindig kiszámíthatatlan. Igen, vannak favoritabb helyek és kevésbé frekventáltabbak, de utóbbiak is okozhatnak kellemes meglepetést. Jókor jó időben, nem tudhatjuk, hogy a hal éppen hol van. Folyamatosan mozgásban vannak és vándorolnak, általában változó, hogy éppen melyik térség lesz kiemelkedő a fogások aspektusából.
Természetesen nálunk is megvolt a szokásos találgatás, hogy hova akarunk sorsolni. Azt tudtuk előre, hogy a déli parton leszünk, szerettünk volna minél nyugatabbra ülni, a Balaton tápanyag koncentrációja is ebbe az irányba növekszik. Balatonberény, Balatonmáriafürdő volt az a két település, amit mindenképpen aláírtunk volna már a rajt előtt. Megérkeztünk Révfülöpre, ami már szinte hagyománynak számít a balatoni versenyeken. Szokásos beszélgetés a többi csapat tagjaival, majd egy „kupacba” leültünk az északi srácokkal, akik később a túloldalon képviselték a Bait Bait színeit. Beszélgettünk, ötleteltünk, interjút adtunk, majd az ünnepélyes megnyitó után kezdődött a sorsolás. Az északi csapatunk (Géczy Krisztián, Géczy Gergely, Szücs Balázs, Varga Zoltán) Balatonakaliba sorsoltak, majd következtünk mi, déli partiak (Csiszár Roland, Doma Patrik, Hamvasi Miklós). Roli ment, hogy kihúzza helyünket. Előtte való este már megmondta, hogy „figyeld meg, kihúzom Berényt vagy Máriát”. Erre csak annyit mondtam neki, hogy a próféta beszéljen belőled, legyen így! Nem fogjátok kitalálni mit húzott… Balatonberényt! Sok sikert kívántunk északi csapattársainknak, megbeszéltük, hogy folyamatosan kommunikálunk a verseny ideje alatt, ami tökéletesen működött, rengeteg erőt és kitartást adott a nehezebb pillanatokban, de erről majd később…
Azért egy picit bennünk volt az a „vegyes érzés”, tudtuk, hogy itt rengeteg a hal alapvetően is, na de milyen méretben… és ne felejtsük el, hogy 9 kg a limit. Még aznap kora este lementünk a helyünkre, ami az előttünk álló 168 órában az „otthonunk” volt. Egy-két apróságot elrendeztünk a helyi Horgásztársakkal, hogy mi is és ők is zavartalanul tudjunk/tudjanak horgászni. Minden szuper volt, Balatonberény Önkormányzatának és Településüzemeltetési Kft-nek köszönjük a szívélyes fogadtatást és a hozzáállásukat a rendezvényhez. A településen kerestünk egy kis Apartmant, ahol megszálltunk, majd másnap reggel 7 órától kezdtük a bepakolást és a táborállítást, ami nagyon gyorsan meg volt (3-4 óra)… Amint utóbbival is megvoltunk, végre jöhetett az a rész, ami már igazán a horgászatról szólt!

A helykeresésre, mint minden horgászat során, most is nagy hangsúlyt fektettünk. Radar, bóják, tapogatórúd és elindultunk befelé, természetesen a közeli zónákat is átnéztük, majd teljesen a meghorgászható távig, 450 méterig. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Balaton mederalakulata itt igen „egyedülálló” kő kemény aljzattal rendelkezett mindenhol, ilyennel még nem találkoztunk. Rengeteg kő, kagylóhéj, élő kagyló és egyéb tárgyak... Alapból, a kijelölt táborunk előtt helyezkedtek el a BHNp. Zrt által kihelyezett süllőfészkek. Emiatt kicsit odébb költöztünk, hogy ne zavarjuk az ívó süllőket. A helykeresés után összesen öt bóját helyeztünk el 420 és 445 méter között, a középső három egy háromszög formát alkotott, a két szélsőt pedig különállóként kezeltük az etetés szempontjából. Az előbb említett „háromszög” nagyobb mennyiségű etetést kapott, főképp 24-es oldódó és főzött bojlikból, valamint pár szem 30-ast. A két szélső bójánkon az úgynevezett „pötyögtetős” módszert alkalmaztuk, ami később a siker kulcsa is lett.
A Balaton VIP-re négy féle ízt vittünk, a Lopakodót, a Lázadót, a Rodint és az Ébredő Erőt 24 és 30 mm-es méretekben. Természetesen bekerültek a csalis táskákba a balanszírozott formák 24 és 30 mm-esek, illetve a pop up-ok is. Igen vízoldékony golyók, így egyből megmutatják, hogy mi van előttünk…


Kezdésként az összes botra egy szem 24 mm-es balanszírozott horogcsali került azért, hogy minél gyorsabban kiderüljön, milyen méretű halak táplálkoznak előttünk és hogyan. A kemény aljzat miatt nem volt indokolt a hosszú előke, ezért 20 cm-es hosszban kötöttük meg. Sötétedés után már jelentkeztek is a kapások, de az első este még nem sikerült átlépnünk a 9 kg-os limitet. Alapvetően egy sekély pályán horgásztunk, a bójáknál 2,20 méteres vízoszlopot mértünk, ráadásul tükör sima, tiszta víz volt a jellemző napközben és éjszaka is az első három napon. Emiatt nappal nem tudtunk kapást elérni. A következő éjszaka már sokkal mozgalmasabbra sikerült… Egyből érkezett egy 9 kg feletti, majd utána sorban fogtuk a 7-8 kg-os halakat egészen hajnali 4 óráig.

Mind a négy csali működött. A következő kapásunk már más volt, mint a többi… Tudjátok, az a megfontolt két csippanás és feszít… Roliék csónakba szálltak és elindultak a hal felé… Egy idő után feltűnt, hogy már rég óta bent vannak, a fejlámpák fényei fel-fel bukkantak, aztán jelentkeztek a rádión, hogy ez bizony egy 20 kg körüli tükrös! Mondom magamban: „köszönöm Rodin bácsi”. Meglett az első darabosabb halunk, mérlegelés után 18,75 kg-ot nyomott!


Ezt követően egy taktikaváltást eszközöltünk, úgy gondoltuk, hogy a kisebb testű halak nagyobb számban vannak előttünk és a folyamatos csónakázás nem tesz jót a darabosabbaknak.

Ebből kifolyólag felkerült minden botra a 30 mm-es balansz, koncentrált etetéssel. A bójákra 10 szem 30 mm-es süllyedő bojlit szórtunk és mellé 20-30 méterre helyeztük a végszereléket.

Beütött a hidegfront, erős keleti, majd északi széllel és innentől kezdve 24 óránként 3-4 kapásunk volt, de szinte mindegyik mérlegelhető volt, szépen jöttek a 13-15 kilós halak.



Az északi csapatunk ütemesen húzta a 10 felettieket, így ezzel átvették a vezetést az összsúly tekintetében, mi pedig a „TOP 5”-ben igyekeztünk pozíciót foglalni, mert a kombinált eredmény számított. Fontos volt, hogy mindkét versenyszámban a dobogó környékén legyünk a lehető legjobb összetett eredmény elérésnek érdekében.


Megérkeztek a darabosabb halak a stratégia váltásnak köszönhetően. Később a versenybírók úgy határoztak, hogy az erős szél miatt, átmenetileg nem lehet vízre szállni (ekkor még nem üzemelt a balatoni viharjelző rendszer). A jobbos botunk elsült, partról fárasztottunk ki egy 14,325-ös pikkelyest 420 méterről. Éjjel is fogtunk pár 12-13 kg-os példányt, de cserélni nem tudtunk, így a 3. helyen voltunk az öt legnagyobb hal versenyében.

A megmérettetés érdekessége, hogy mindezek ellenére az összfogás is számított, minden mérlegelhető hal fontos volt, ezért megállás nélkül mentünk. Itt már küzdöttünk az elemekkel is, fáradtságot félre téve, szakadó esőben és erős szélben folytattuk a versenyt. A délelőtt csendesen telt, főztünk egy meleg gulyást, majd átmelegedve vártuk a következő kapást. Gyorsan jött, délután 17 óra körül újfent egy csippanásra lettünk figyelmesek, a zsinór kifeszülve, masszívan tartotta a swingert. Rolival gyorsan csónakba pattantunk és teljes gázzal a hal felé vettük az irányt. Már út közben éreztük, hogy jó hal lesz, mert folyamatosan „kérte” a zsinórt. 10 perces kemény fárasztás az 50-60 cm-es hullámokban, forgatta a csónakot, majd, amikor megláttuk a fejét, sejtettük, hogy egy újabb 20 kg körülivel van dolgunk. A partra érés után 19,25 kg-nak mérlegeltük, ami a lefújás után a verseny „legnagyobb tükörponty” díját jelentette.


Az utolsó előtti napon, április 1-jén bekapcsolt a balatoni viharjelző rendszer, természetesen másodfokkal, emiatt nem tudunk vízre szállni. Sajnos beugrott két kisebb testű hal és nem lehetett visszahúzni, ezért dobós technikára váltottunk.

Utóbbinak csak egy keszeget köszönhetünk, de a visszaengedése után újra első fok lett és egyből vízre szálltunk, majd elhelyeztük a végszerelékeket a már jól bevált helyekre.
Éjszaka egy 12+-os pikkelyest sikerült fognunk.

A hírzárlat előtti eredményt látva egy 18+-os hallal újra 3. helyre kerültünk volna a „TOP 5”-ben. Bíztunk abban, hogy az éjszaka folyamán sikerül még fognunk egy darabos pontyot, de sajnos nem volt kapásunk. Reggel 7-től 9-ig hírzárlat volt érvényben… Körülbelül a lefújás előtt lehettünk 20 perccel, amikor megérkeztek a mérlegelők hozzánk ellenőrizni. Közben tábor bontásban és nagy pakolásban voltunk, amikor Roli megemlítette, hogy milyen jó lenne, ha még az utolsó pillanatban elhúzná… Láss csodát, abban a pillanatban megcsippant a bal szélső botunk. Patrikkal gyorsan csónakba szálltunk és elindultunk a hal felé. Kapása biztató volt, de az is, hogy menet közben kérte a zsinórt, óriási izgalommal, szó nélkül közelítettük meg. Bejött az előtét, majd feljött egy fél méteres bokor, drótokkal és egyéb kiegészítőkkel, ennek a végén az ólom és a hal hatalmas feje szájában a Rodinnal. Mindeközben folyamatos rádiós kapcsolat a parttal, a versenynek már vége, de ez a hal még ér!
Megtörtént! A hal merítőben, egy gyönyörű balatoni töves!

A mérlegelők már vártak bennünket a parton, azonnal le is mértük. 18,20 kg-ot nyomott ez a gyönyörűség!

A hírzárlat miatt, csak a mi számításainkra hivatkozva úgy gondoltuk, hogy ez elegendő a „TOP 5” harmadik helyére, ráadásul az északi srácok tartották az első helyüket, mert az utolsó két éjszaka nagyon belehúztak egy 20 felettivel és két gyönyörű, 15 és 16 kg-os hallal. Így összetettben a saját számításaink szerint átvettük a vezetést. A tábor összepakolása után siettünk Révfülöpre, a záró ceremóniára és eredményhirdetésre, ahol meleg teával és ebéddel vártak bennünket, ami hatványozottan jól esett. Köszönjük szépen!
Több csapattal és a szervezőkkel is egyeztettünk, hogy elképesztő fordulatok voltak az utolsó 2-3 órában, ezért főleg nem tudhattuk, hogy hányadik helyen fogunk végezni.
Elkezdődött az eredményhirdetés, óriási izgalmakkal és feszültséggel…
Az északi srácok elsők lettek az összfogásban, a kombinált pontszámunk alapján az összetett versenyt, tehát az első NBBH Balaton VIP horgászversenyt a BAIT BAIT NYERTE!

Írásunknak akár adhatnánk azt a címet is, hogy „Amikor minden összeáll” és így is volt… Az akadók, széttörött motor, erős szél, eső, 400 méterről evezés a viharban, harcsafogás, folyamatos agyalás ellenére, taktikus horgászattal, jó csalival, kitartással és alázatossággal felértünk a csúcsra!

Őszinte köszönettel tartozunk Varga Péternek, a rengeteg támogatásért és a bizalomért, az NBBH Balaton VIP szervezőinek és az összes munkatársának. Gratulálunk a csapatoknak a kitartáshoz és remek fogásokhoz.
Sporttársi üdvözlettel:
Csiszár Roland
Doma Patrik
Hamvasi Miklós
Bait Bait 1. déli part, Balatonberény