
|
Április elsején késő délután a Szabadbattyánban található Battyán Carp Lake felé vettük az irányt. A halőrházba érve a szokásos barátságos fogadtatás, majd egy rövidebb beszélgetés után siettünk elfoglalni a helyünket. |
Terveim között szerepelt a tó 7 db óriás tokhalai közül legalább egyet horogvégre csalni. Miután elfoglaltuk a faházat úgy döntöttem, hogy az első éjszakát még nem ezeknek az óriásoknak szentelem. Így hát nem történt semmiféle etetés, bojázás, hanem szimplán csak pva-ba került pár szem bojli, majd így juttattam vízbe. Az első éjszaka meg is hozta a halakat, szám szerint 2 db pontyot, mindkettő az Ébredő Erő balanszírozott csalira csábult el. Kifejezetten örültem ebben a hideg, szeles áprilisi időben.


Kora reggel amint elkezdett világosodni, kipattantam az ágyból és nekiálltam keverni egy véleményem szerint “tokoknak megfelelő mixet”, ami az alábbiakat tartalmazta: Mentor (tintahal-polip) és Ébredő Erő (erősen fűszeres), majd Mentor liquiddel bolondítottam meg. Miután ez kész lett gyorsan csónakba pattantam, lebójáztam kb. 40 méteren és megetettem, majd ide helyeztem a végszerelékem. Egész nap csend… Este bizakodva tértem nyugovóra. Éjjel 2 órakor csippant a jelző. “Ezaaaz” kiáltottam fel, majd rohantam ki a faházból, megkezdődött a fárasztás a számomra is különös áprilisi szakadó hóesésben.
Körülbelül 2 perc fárasztás után nagy csobbanás... a hal kiugrott a vízből. Ekkor már tudtam, igen ez az amiért jöttünk a horgon egy tokhal. Körülbelül 30 perces küzdelem után sikerült egy fotó erejéig a kezemben tartani. A mérleg 27,5 kilogrammnál állt meg. Ez a hal jelentette a túra legnagyobb egyben az utolsó halát is.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat a zord idő ellenére. Köszönet a remek csalikért a Bait Bait-nek, illetve a Battyan Carp Lake csapatának baráti fogadtatásáért.
Horgásztársi üdvözlettel,
Erdélyi Csabi