
|
A 2022-es szezonkezdő horgászatunk helyszínéül a Hantosi-tavat választottuk. A hideg víz ellenére sikerült szép halakat fogunk, aminek kulcsa az Ébredő Erő volt! |
Miután elfoglaltuk a horgászhelyünket gyorsan neki is álltunk kipakolni, hogy a csalijaink minél hamarabb a vízbe kerülhessenek. Terveinkben az szerepelt, hogy két bottal mélyebb, illetve másik két bottal a sekélyebb pályákat vallatjuk. Az előttünk elterülő víz feltérképezése után a szerelékeinket mihamarabb a mindössze 3 fokos vízbe juttattuk. Mint, ahogy azt el is terveztük két botot a nád elé a mindössze 80 cm-es vízbe, a másik kettőt 1,8 méter körüli mélységbe, egy iszapos, illetve kopogós talaj váltójához helyeztük. A hajszálra fluo pop up-ok, waftersek Rodin, illetve Ébredő Erő ízesítésben kerültek fel, egy kis varázsfüsttel kiegészítve.
Az első jelentkező sötétedés után pár órával be is jelentkezett Bálintnál, ami a fűszeres waftersre csábult el a sekély vízben. Gyors fotózás után minél előbb visszahúztuk a szereléket, majd 2 óra múlva ismét bejelentkezett egy gyönyörű töves. Ekkor már küzdöttünk a hőmérséklettel, a hőmérő -5 fokot mutatott… Eljött az első itt töltött reggelünk. Körülbelül 6 óra lehetett, a többiek még aludtak, mikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy a sekély vízben elhelyezett szerelékeinket jég fedi. Vissza is dőltem, gondoltam még pihenek kicsit, hátha melegszik az idő. Azonban ezt a pihenőt megtörte a kapásjelző hangja. Rohanás ki a faházból, megkezdődött a fárasztás.

A hideg víz ellenére nem tudtam eldönteni, hogy a halnak vagy nekem volt fárasztóbb, de végül a bölcsőbe került. A sekély vízben elhelyezett Ébredő Erő fluo pop up volt ezúttal a nyerő. Ekkor már -8 fok volt.

A szél behozta a jégtömböt a tó közepére, amit feltörtünk, majd visszahúztuk a botot. A további kapásaink délutánig várattak magukra és sikerült 1-1 szép halat fognunk. Az utolsó napunk viszont próbálgatásokkal telt.


Többféle csali kombinációt kipróbáltunk, viszont az eredményt kora délután ismét az Ébredő Erő hozta, ami egyben a záró halunkat jelentette. Összegezve mind a hat halunk kivétel nélkül a sekély vízben elhelyezett fűszeres csalit húzta. Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönet a Bait Bait Csapatának a szuper csalikért. Illetve Holl Péternek a horgászati lehetőségért.
Horgásztársi üdvözlettel:
Erdélyi Csaba