
|
Augusztus második hétvégéjén a dombóvári Bontovai tóra látogattunk horgászni Joci sógorommal. |
Három éve adtam a fejemet komolyabban a bojlizásra és a csalik tekintetében a Bait Bait termékeket részesítem előnyben, sőt mondhatni, hogy kizárólag ezekkel horgászom.
Mint az egész országban itt is nagy probléma a víz megtartása ebben az aszályos időben annak ellenére, hogy Vámos Zsolt tulajdonos és csapata mindent megtesz, hogy pótolja a víz mennyiséget.

48 órára tervezetük a horgászatot ennek megfelelően péntek délelőtti órákban a helyszínre érkeztünk Hajni párommal, aki segített pakolni. Ő maga is a horgászat szerelmese, de most csak a logisztikus szerepét töltötte be, mivel Joci a Tiszántúlról indult és még nem érkezett meg. Megkezdtük az előkészületeket, kipakoltuk a kétautónyi felszerelést a 2 -es helyen, ami sátras hely és áramvételi lehetőséggel ellátott.
A nagy meleget enyhítette a jó szellő és az erdős rész. A vízfelület sajnos nagyon visszahúzódott így egy meredek, kb. egy méteres törésen keresztül kellett lelépni, majd pár méter után értünk a víz szélére, ami iszapos mivoltját mutatta és már akkor látható volt, hogy itt bizony, ha szákolni szeretnénk, akkor be kell gyalogolnunk jó néhány métert. Gondoltam először menjenek be a botok, azután ráérünk a hely otthonossá tételével foglalatoskodni.
Az első botra gondoltam indítom a Yoda oldódó bojlit, etetőhajóba be és utána jöhet a többi Bait Bait termék…. akkor még nem is sejtettem, hogy elszámoltam magam…
A meder bemérve, Gps koordináták lefixálva…Yoda a helyén… 2 perc és füstölős kapás… Ekkor már egyedül voltam, mert párom elment, sógorom sehol… hát nincs mit tenni irány be a tóba 10 -15 méterig, ahol már alkalmasnak tűnt a vízmélység a szákolásra…5 perc és a merítőben volt a 10,5 kg-os nyurga ponty…bölcsőbe tettük, fertőtlenítés és megy vissza a hal a vízbe, a Yoda pedig a megjelölt helyére. Csalizom a másik botot és az Ébredő Erő balanszírozott csalit szugerálom, hogy az eddigi bevált módszer itt is működjön. Megszólal ismét a kapásjelző, szinte visít… Az eredmény 8-as potyka.
Nagy mosollyal küldöm vissza a Yodát a 40 méteres távolságra, most 10 percig bírta. Később jött is a 12 kg tükrös kifelé. Az adrenalin nagyon dolgozott így még nem okozott gondot az iszap, az éles kövek és a kagylók.
Mire megérkezett a sógorom addigra már 6 darab halnál tartottam, mind-mind a Yoda adta őket. Másfél óra leforgása alatt egész biztató volt. Jött gyorsan 2 darab pikkelyes és egy Koi is, aminél már segítségem is akadt Zéti személyében.

Ezután négy bottal pásztáztuk a vizet a kettő szélen Yoda, ami folyamatos mozgásban volt, a másikakon Rodin balanszírozott horogcsali, Álmok Tengere 21 mm, valamint Ébredő Erő és Lopakodó 24 mm-es dippelt csalizó bojlik.


Este 23 órára elértük, hogy csak kettő bottal horgászunk, mert már nem igen bírtuk erővel, hogy bemenni a vízbe, a bölcsőt vinni egyik helyről a másikra a halakról meg már nem is beszélve… Összesítettünk 24 darab hal 238 kg! Nekem elég volt… Joci még húzta úgy hajnali fél négyig 4 darab kb 10 kg–os ponty volt a jutalma és csak az egyiknél ébresztett fel segítséget kérni.

Másnap reggel 6:30-tól ismét folytatta a Yoda „áldásos munkáját” csak húztuk és húztuk őket.

Délután elértük fizikai tűrőképességünk határát és be kellett látnunk, hogy „gyengék vagyunk” nem bírjuk tovább és elkezdtünk pakolni szép lassan. Fél ötkor húztunk egy vonalat, az eredmény 48 darab hal, 445 kg összfogás. A legnagyobb pontyunk 14,6 kg-ot nyomott, 2 darab amur, a nagyobb 8 kg és kettő koi ponty, melyekből 6 kg-os volt a nagyobbik. A tokhal hiányzott a repertoárból, de azt majd legközelebb!

Hatalmas élmény volt és még most is a hatása alatt vagyunk.
Farkas Gábor
Gyapjas József