
|
Szerdán, munka után érkeztem meg Balatonboglárra a kora esti órákban. Leérkezésem napján csak a tábor felállítása és a botok összekészítése volt a cél. Bőven besötétedett már, mire mindent előkészítettem másnap reggelre. Az este további része egy kiadós vacsorával, alvással telt. |
Éppen pirkadni kezdett, amikor csónakba pattantam és elindultam helyet keresni. Nem volt egyszerű dolgom, mert 50-60 cm-es hullámokban kellett tapogatnom, közben helyben tartani a csónakot. Az egyik bójámat 335 méteren, míg a másikat 400 méteres távolságban helyeztem el, 4 méter mély vízben és mind a kettőnek sikerült kagylós területeket találni. A rövidebb bójámat az Álmok Tengerével szórtam, míg a másikat a Tüzes Barackkal.
Idő kellett, míg a halak odataláltak az etetésemre. Az első hal csütörtök éjjel, 03:30-kor fújt riadót a rövidebbik boton. Rá nemsokára a 400 méteren lévő szerelékem is eldurrant és innentől szinte óránként halam volt, bár ezeknek a mérete nem volt túl nagy. Péntek reggel már elkezdtem változtatni, hiszen ott voltak a halak előttem és a nagyokat szerettem volna megkeresni. Kezdtem azzal, hogy eltettem a bójától 10-15 méterre a szereléket. Valamit javított a helyzeten, hiszen az 5 kg-os pontyok eltűntek és bejöttek a 8-10 kg közöttiek.

Itt alkalmaztam még egy kis változást. Az eddig használt előkéket eltettem és jöttek a hosszú 35-40 cm-es szerelékek, amin 4 centire volt elengedve a dupla 24 mm-es bojli, ami kő keményre kivolt szárítva. Még messzebb vittem az etetéstől, így már közel 30 méterre tettem el, pár szem golyóval kísérve.
A kapásaim száma csökkent, de az egyedsúly nőtt!
Péntek délután 16 óra körül 3 csippanásos kapás jelentkezett a közelebbi bojámról. Egyből ugrottam a melles csizmába és ültem be a csónakba. A dolgom itt sem volt egyszerű, a nagy hullámok és a szél miatt, de a barátom csónak irányítása segített a helyzetemen.
A hal fölé érve éreztem, hogy itt van az az ellenfél, akiért jöttem. Egy rövid farasztás után szákba tereltem egy gyönyörű tövest.
Indulás előtt egy célt tűztem ki magamnak, hogy szeretnék egy 15 kg feletti pontyot fogni a Balatonból.

Ezt a célt ezzel a hallal elértem, hiszen a mérleg 15,30 kg-ot mutatott.

A péntek estém nyugodtan telt, 1 kapásom volt reggelig, ami éppen 10 kg felett volt. A szombat nappal ismét csendesen telt. Egy-egy kisebb pontyon kívül nem volt más. Nagyon sok volt a vitorlás, a fürdőző. Míg az egyik a bóják körül tekergett, addig a másik annyira közel jött a parthoz, hogy össze is szedte a szerelékem hiába volt a zsinór lesüllyesztve. Szombat este 21:00 órakor feltették a másodfokú viharjelzést, és úgy tűnt, hogy fent is marad, így sajnos az utolsó este kudarcba fulladt, azonban hajnal 1-kor levették, így ismét betudtam vinni a szerelékeket.
A Tüzes Barackkal csalizott botom hajnal 5 órakor felrobbant. Egyből ugrottam a melles csizmába és már úton is voltam. A hal fölé érve láttam, hogy ismét jobb hallal van dolgom.
Sikeres szákolás és partraérés után a mérleg 14,60 kg-nál állt meg. Nagyon boldog voltam, így gyorsan még visszavittem a szereléket arra a pár órára, ami maradt még. Ezt meghálálta még egy 10-es forma, amit már nem hoztam ki, hanem ott útjára engedtem.

Előkének csak Blowback rig-et használtam, legfőképpen Combi - rigre kötve.
Ezután nem maradt más, csak a hosszan tartó pakolás.

Összességében nagyon jól éreztem magam, szép halakat sikerült matracra tenni.
Remélem minél előbb visszatérhetek a Magyar Tengerre.
Köszönöm Balaton, köszönöm Bait Bait!
Horgásztársi üdvözlettel:
Fekete Attila