
|
Egy szép számsort adtam a mostani cikkem címének, mivel eddig kellett várnom, ennyi napot kellett megélnem ahhoz, hogy olyan szép halat, halakat fogjak, amire mindig is vágytam. |
Jól indult az év.
Március 25-én már lent voltunk Révfülöpön, indult a Balaton VIP horgászverseny, ami egy egészen unikális kezdeményezés volt az idei évben, hiszen a versenyen csak magyar gyártók és forgalmazók indulhattak. Az első versenyt sikerült megnyernünk és rengeteg kupát elhoznunk. Köszönjük a szervezőknek a fantasztikus lebonyolítást.
Már itt megtörtént az, hogy egy meseszép balatoni 20+-os tőpontyot fektethettem a bölcsőbe, ráadásul a verseny keretei között, így ez a hal a végelszámolásnál is jól jött.
43-44 éve horgászom, akkor kisgyermek koromban nagypapám vitt el először horgászni a Cikolai halastavakra, ahol végig horgásztam a gyerekkoromat, páratlan élményekkel gazdagodva.
A Balaton akkor is egy csoda volt, de kisgyermekként még csak nyáron a családi nyaralásokkor tudtam ott horgászni, szerencsére azóta ez már sokkal gyakoribb. Akkor is, most is az elsődleges szempont a kultúrált vízparton tartózkodás, valamint ezzel együtt az, hogy szépséges halakat fogjunk és igen, már akkor is azt mondta nagypapám, hogy azért ne vigyünk el halakat, hogy a fagyasztóba kerüljenek. Sok-sok szép halat visszaengedünk már akkor is, amikből később gyönyörű egyedek fejlődhetek.
…..és megérkeztem 47 éves koromra oda, hogy az idei évben a Balaton VIP verseny után ismét sikerült egy meseszép pontyot, egy gyönyörű tükörpontyot matracra fektetnem, ami 21.5 kg-ot nyomott. Mámor, amikor ezeket a pillanatokat megéli az ember. A címben is leírt nagyon sok napot kellett megélnem, hogy elérkezzek oda, hogy most már átléphettem a bűvös 20+-os határt immáron kétszer is. Köszönöm Balaton és köszönöm BAIT BAIT, hogy ehhez hozzá segítettetek.
Érdekes a balatoni halaknak az ízlésük. Tavaly nagyon sok halat fogtunk a Hívó Szóval, az Álmok Tengerével és a Lopakodóval. Már a tavaszi versenyen is látszott, hogy az idei évben az ÉBREDŐ ERŐ és a RODIN nagyon szépen teljesítenek a magyar tengeren. Bíztam benne, hogy a kedvencem, a HIVÓ SZÓ a kicsit melegebb vízben jobban elindul, mint kora tavasszal, így a hétvégi horgászatra ezt készítettem be, valamint a másik tavalyi favoritot az ÁLMOK TENGERE golyókat. Maradt egy kis RODIN is nálam, valamint az másik idei favorit az ÉBREDŐ ERŐ is ott lapult a csalis táskában.
Peti barátommal egy 72 órás horgászatra érkeztünk a nyugati medence északi partjára. Az időjárás ezidáig eléggé hidegre és változatosra sikerült, így a víz hőmérséklete még jónéhány fokkal elmaradt a szokásos értékektől. Most kezdett talán ezen a héten, így május elején stabilan melegedni, ami miatt bíztunk benne, hogy ez a halak kapókedvére is jó hatással lesz.
Érkezésünk előtt Zoli barátom néhány napot már volt lent a helyünkön, igy mondhatni kicsit elő is etetett nekünk. A horgászatot 350 m-re és kb. 310 m távolságban kezdtük meg. Peti egy angol gyártó golyójával készült, bíztam benne, hogy mindketten sikeresek leszünk, de kíváncsi is voltam, hogy a BAIT BAIT mit mutat így egy az egyben a nagy múlttal rendelkező angol golyóval szemben. A vízen kb. 80-100 m távolságok voltak a csalik között, de helyenként ez a távolság max. 15-20 m volt.

Mintha egy festmény lenne
Én a szokásos módon etettem, semmi mag, kevés golyó nagy területen szétszórva és a csali egy szem 30 mm-es méretben. Néhány kisebb balatoni ponty után, a helyeket igyekeztem változtatni, de látszott, hogy rengeteg kisebb hal van a területen, így sorban fogtuk a 3-4 kg-os és 7-9 kg-os pontyokat. Inkább az esti órák voltak aktivak, nappal kevesebb kapás volt és az időjárás is nagyon békés volt, szinte hullámok sem borzolták a Balaton felszínét. Tapasztalatom szerint ez egy kényelmes időjárás azonban ez nem mozgatja meg a halakat, legalábbis nem azokat, amiket mi szeretnénk megfogni.
48 óra elteltével igyekeztem valamit másként csinálni. Jöttek a halak, de nem jött olyan szebb, darabosabb, inkább továbbra is a szokásos 6-9 kg-os kategória. Azért érdekes volt, hogy amikor tőpontyok jöttek, akkor szinte csak tőponty jött, aztán egyszer csak tükörpontyok és akkor gyakorlatilag az összes fogásunk tükrösökből állt, de ezt már sokszor megfigyeltük a Balatonon.
Lecseréltem a csalit az ÉBREDŐ ERŐ-re és a RODIN-ra, mindkettőt 30 mm méretben. Miután a helyeket is kicsit megváltoztattam, a csalikat is lecseréltem, valamint az időjárás is enyhén megváltozott elindultak a kapások is.
Fel ébredt az erő és egy gyönyörű 17 kg-os tőpontyot tarthattam a kezemben. Ez jó jel.

Ébredő Erő faló 17 kg-os tőponty
Majd sorban jöttek a 12-13 kg-os tőpontyok, erősek és egészségesek voltak.

Igazi balatoni torpedó 12 kg-os súlyban
Estefelé egy „kedves” motorcsónakos elvitte az összes zsinórunkat. A nádas előtt csónakázgatott és nem gondolta volna, hogy ilyen kalamajkát okoz majd. No nem a csónakos motorcsónakról beszélek, hanem egy szép nagy hajóról, ami inkább a yacht kategóriát súrolja, mintsem a motorcsónakot. Először igyekeztünk kiszedni a beszakított kb. 1500 m zsinórt, ami egy főzsinórt kivéve sikerült is. (később a maradék egy zsinórt is megtaláltuk.)
Szerelés és kb. sötétedésre a felszerelések ismét a helyükön voltak. Kb. 10 órakor jött egy 8-9 kg-körüli tőponty, de ezen kívül más nem történt. Hajnal negyed 4 kor a jobbos botomon szép lassú kapással jelentkezett valami. Csónakba szálltunk és mentünk is utána. A hal közelében már éreztem, hogy nagyon jó hallal hozott össze a sors. Nem jött fel a felszínre, csak szépen komótosan tartotta a mélységet. kb. 10 perc múlva amikor megmutatta magát láttuk, hogy egy hatalmas tükörpontyot fárasztok, ami ismét elindult a mederfenék felé. Még néhány fordulás és a merítőben pihent ez a gyönyörűség. Láttam, hogy hatalmas hal, de igazán nem tudatosult bennem, hogy ez egy újabb 20+ is lehet. Kimentünk a partra és lemértük a halat. Mindent szabályosan visszamérve végül is 21.50 kg volt a nettó súlya, ami új egyéni rekordot jelentett nekem. Nagyon boldog voltam. Fotók és mehetett is vissza ez a szépséges tükörponty, amivel megajándékozott a Balaton.

Végre sikerült

21,5 kg-os meseszép balatoni türkös
Délelőtt még fogtunk egy két kisebb pontyot, valamint az utolsó bent lévő botot egy gyönyörű 15 kg-os tőponty találta meg, ami az ÉBREDŐ ERŐ-re éhezett meg.

és a torpedó 15 kg-os súlyban
Egy fantasztikus horgászaton vagyunk túl, ahol a BAIT BAIT csalik fényesen bizonyítottak. Peti barátom hazafelé beszerzett néhány kg. RODIN-t, amivel a következő horgászatán a Balatonon megfogta a legnagyobb balatoni pontyát egy 19 kg-os tőpontyot.
Következik Háromfa néhány nap, majd az All Star verseny szintén Háromfán, amit a tavalyi évben megnyertünk Arnold barátommal.
Mindenkinek görbüljön és tudjátok:
Szívvel, lélekkel, BAIT BAIT -el.
Horgászbaráti üdvözlettel:
Géczy Krisztián
BAIT BAIT Hungary Team