
|
Lassan itt van, mindjárt elérkezik az indulás napja. Október derekán ismét egy markonyi kis csapat ellátogat Marokkóba a Bin El Ouidane (BEO) tóra. |

Álomszép környezet
Ennek a mostani túrán résztvevő csapatnak a törzse ugyanabból a brigádból származik, akik már 2018-ban ellátogattak ehhez a hatalmas víztározóhoz, ami a hatalmas Atlasz hegység egyik völgyében helyezkedik el majdnem 1000 m-el a tenger szintje felett és a kiterjedése 15000 ha körüli, azért csak körüli, mivel a vízszint komolyan ingadozik és ezzel a kiterjedés is nyilván változik.

Nagyon ingadozik a vízállás, háromszor bontottunk tábort

Óriási vízfelület, hatalmas mélységek (néhány helyen 100 m mély a tó)
A tó egyik különlegessége, hogy a benne található pontyok Magyarországról származnak, még korábban a 60-as és a 70-es években kerültek a vízbe és mára csodálatos halakká fejlődtek.

Első afrikai pontyom
A jelenlegi afrikai rekordot is itt tartják, ha jó az infó, de a halászok 40 kg feletti példányokról is beszélnek.

Marokkó BEO 2018
Idén, októberben, egészen pontosan október 24-én ismét megindulunk erre a mesés helyre, ami a jó öreg Afrikában található. Angol srácok szervezik ide a túrákat, most már jónéhány éve és a világ minden tájáról jöttek már ide pontyhorgászok és fognak is még jönni, ebbe a meseszép környezetbe. Most a covid után indul igazán a szezon ott is, így a lassan másfél éve szervezett kis túra a célegyenesbe ér.

Komoly dagonya volt
Az a tervünk, hogy forgatunk majd egy kisfilmet a Bait Bait-nek, amiben igyekszünk bemutatni a kinti körülményeket, helyeket, csalikat és remélhetőleg szép halakat is.
Mindenképpen jelentkezni fogunk, addig is néhány képet láthattok a korábbi túráról egy kis kedvcsináló gyanánt.
Hajrá Bait Bait!
Barátsággal:
Bait Bait Hungary Team
Géczy Krisztián
Géczy Gergely