
|
A cím kicsit megtévesztő lehet, de nem, nem kell megijedni semmi gond nincsen ezzel a versennyel, azonban azt szerettem volna kicsit érzékeltetni, hogy egy legendássá, egy meseszerű versennyé kezd válni a Tisza-tavi verseny. |
Hogy miért mondom ezt? Talán azért, mert maga a helyszín, a környezet is meseszerű, a Tisza-tó maga a paradicsom, víz alatt és víz felett is.
Tényleg csoda a hely, ami Magyarország második legnagyobb vize, vízrendszere a Balaton után.
Ezen a fantasztikus helyen immár második alkalommal került megrendezésre az IWCC bojlis behúzós verseny, ami rövidítés talán annyit tesz, hogy Nemzetközi Vad Pontyfogó Kihívás, azaz International Wild Carp Challenge.
A vadság teljes mértékben megvan, elég csak a helyszíneket megnézni, magát a Tisza-tavat, az mindent elmond.

Bait Bait mindenhol
A mai magyar horgászberkeken belül, azon belül is a bojlis versenyeken belül ez a verseny tényleg unikálisnak számít, hiszen itt a halak igazán vadnak számítanak, folyót és mocsaras részeket is bejárhatnak, tényleg elképesztő élettérrel rendelkeznek.
Ilyen verseny kevés van vagy alig van az országban, de az EU-ban is, így azt gondolom, hogy gyorsan nemzetközileg is népszerű lesz ez a megmérettetés. Most is voltak a határokon túlról érkezett versenycsapatok, azonban ez biztosan tovább fog nőni a jövőben.
Vegyes kis csapatunkkal a tavalyi Abádi medence után egy teljesen új helyre húztunk, mégpedig Poroszló alá szinte egy nagy tó méreteivel vetekedő úgynevezett kubikba. Ez is volt a hely neve. Nagy Kubik. Vegyes a csapatunk, ugyanis Arnold barátunk egy másik gyártó csalijaival horgászik, azonban a barátság és a horgászat szeretete tovább viszi az együtt töltött időt.

A térkép egy része
A kubiknak a mérete kb. 30-40 ha, amin kettő csapat osztozott. Gyönyörű hely volt, tavirózsákkal, sulyommal, igazán ideális helyekkel a pontyok számára.

A hely
A vízmélység jellemzően 1,2-1,8 m között volt. Ami viszont rendkívül megnehezítette a horgászatot -szinte minden csapatnak- az a vízi jármű forgalom. Kizárólag süllyesztett zsinórral lehetett horgászni, de a viszonylag sekély víz miatt nagyon sokszor még így is előfordult. hogy a mélyre nyúló csónakmotor mindent eldarált, ami az útjába esett.
Nyugodtan kijelenthető, hogy minden csapatnak más és más a terepasztal volt a víz alatt, amit érdemes volt jól átnézni. Nagyon sok helyen vannak régi erdők, bokrok, valamint ezeknek a megmaradt részei, amik igen-igen „vendégmarasztalók” tudnak lenni, valamint nagyon jó haltartók is egyben.

A csapat, Arnold, Milán, Zoli és Én
Néhány helyen el lehet érni élő Tisza medret, vagy a Kis-Tisza medret, ami szintén egy igazi kuriózum tud lenni. Elképesztő a természetes táplálék is. Kagylók, csigák, szúnyoglárvák, stb, stb… és mindez egy-egy helyen elképesztő mennyiségben.
A mi helyünk az említett kubikban egy nád nyiladékban volt, ahol 6 botot kellett elhelyezni. A helykihasználás végett a botokat a vízben bottartókra helyeztük, így a parton kényelmesebben elfértünk. Elképesztőn ígéretes helyek voltak mindenhol. A szemközti part, a tavirózsák, töklevelesek kb. 450 m-re voltak, azonban nagyon nagy hajóforgalommal kellett számolni, így a horgászat során el is engedtünk ezt a távot, mivel a várakozásokkal ellentétben nem nagyon adott halat, viszont a zsinórokat folyamatosan elvágták a csónakmotorok. Az előttünk elterülő mederben volt néhány törés, aminek a szélein döbbenetes mennyiségű kagyló és szúnyoglárva volt, így ezeket a helyeket igyekeztünk erőltetni.

Tenyérnél nagyobb tavi kagyló, rajta ikra és vándorkagyló
Csalinak a Rodin, Tüzes barack és a Légiós bojlikat vittük, valamint az Ébredő Erőt. A Tisza-tó halállományában is jelen van a törpeharcsa -hol jelentősen, hol kevésbé- így a Tüzes barack és a Légiós bojlikkal ezt a problémát igyekeztünk kivédeni.
A verseny során kiderült, hogy nem olyan durva ezen a területen a törpeharcsa jelenléte, így a verseny előre haladtával a zsugorfóliát szépen el is hagytuk. Jellemzően a könnyített csalikat vetettük be, de idővel a sima süllyedő kivitelt is használtuk, amire a legtöbb kapásunk volt,
Sajnos a hely nagyon furcsán működött, ill. inkább azt mondanám, hogy nem is igazán működött. Minden távot, törést és mederalakulatot próbáltunk, azonban semmi. Talán eltelt 72 óra is, hogy a 6 botból egyen sem volt még csak csippanás sem. Olyan volt. mintha a 30-40 ha területen szinte nem is lenne hal. A szomszéd csapat is hasonlóan szerepelt, azonban nekik talán kicsit szerencséjük volt azzal, hogy a Kis-Tisza medre a közelben húzódott, így onnan a halak ki-be járhattak, ill. könnyebben megtalálhatták a felkínált csalikat.
A verseny szombaton kezdődött és az első kapásunk talán kedden este volt, akkor is Zolinak a legszélső, jobbos botja sült el. Egy nagyon szép 14 kg körüli töves mutatta, hogy megmozdultak a halak. A csali az Ébredő erő volt, dupla 24 mm-es méretben.

Első halunk
Nagyon kellett ez, hogy elhiggyük, megvan a lehetőség, hogy az 5 db 10 kg feletti ponty kvótáját megfogjuk és versenybe, akárcsak a szektor versenybe bekerüljünk. Elkezdtünk bizakodni. Van itt hal, csak lehet, hogy a viszonylag „kis” víznek, -a nagy medencékhez képest- a sok csónaknak és sétahajónak köszönhetően óvatosabbak a halak.
Az eddigi kapástalan időszak után napi több kapásunk is volt már, igaz leginkább a Zolinak és az Arnoldnak, Ők ültek a szektor szélein. Egyre több 10 kg alatti ponty került időszakosan a matracra, ami azt is mutatta, hogy a szelektálásra jobban kell figyelnünk.
Milán is fogott egy-két halat így szépen lassan elértük a versenybe kerüléshez szükséges 5 db 10 kg feletti pontyot.

Milán egy szép tükrössel
Az látszott, hogy a szektorunk nem a legerősebb szektor, azonban a Poroszlói híd feletti csapatok, valamint az alattunk található csapat nagyon szép halakat fogott.

Éjjeli töves
Örültünk, hogy megtört a jég, örültünk, hogy szépen elindultak a halak, azonban azt is láttuk, hogy a tavalyi szektor elsőséghez hasonló eredményt most nem tudunk elérni.
Mindent megtettünk, hogy egy szép és tartalmas horgászattal búcsúzzunk időlegesen a Tisza-tótól és várjuk a mielőbbi viszontlátást.
Külön öröm volt számunkra, hogy a BAIT BAIT csapatai, Varga Petiék egy egészen különleges pecával igen-igen előkelő helyen végeztek, valamint a legnagyobb halat is megfogták a versenyen, ami csak egy icipicit maradt el a 30 kg-os álomhatártól.

A verseny lefújása előtt 10 perccel jött utolsó 15 kg körüli tőponty
Nyugodtan kijelenthetem, hogy az IWCC szerintem az egyik legjobb, ha nem a legjobb bojlis verseny a szezonban, ahol a természet, a horgászat, a versenyzés és egymás tisztelete is megvan. Jó volt itt lenni, jövőre mindenképpen visszatérünk.
Köszönettel és barátsággal:
Varga Milán
Varga Zoltán
Géczy Krisztián
BAIT BAIT HU