
|
Azt gondoltuk, hogy a tavalyi IWCC olyan eredményeket, számokat produkált, amit nem lehet túlszárnyalni. Az idei verseny bebizonyította, hogy sokak kishitűnek bizonyultak, mert igen is lehet, lehetett. |
Nagyon is lehetett, de ne szaladjunk ennyire előre.
Május eleje, most már egy ideje a pontyhorgászoknak, a versenyezni vágyó pontyhorgászoknak a Tisza-tóról és az IWCC versenyről szól. International Wild Carp Challenge (IWCC) egy igazi vadvízi megmérettetés a pontyhorgászoknak és ezt szó szerint kell érteni.
Aki ismeri a Tisza-tavat az tudja, hogy erdők, bokrok, akadók tömkelege található a mederben, ami a szemnek szinte láthatatlan, azonban a pontyoknak eszményi pihenő, védelmező, búvóhely.

Kiskörei duzzasztómű, ami tulajdonképp létrehozza a Tisza-tavat
Egy szóval a 70-es évek elején kialakított, akkor még Kiskörei-víztározó, mára szerintem is helyesen Tisza-tóként hívott vízi mesevilág egy elképesztően szép és csodálatos természeti környezetet hozott létre, ahol nagyon-nagyon jól érzik magukat a kedvenceink, a pontyok.
A 2026-os IWCC verseny pedig ismét megmutatta, hogy milyen nagyra is nőnek ezek a halak ebben a vízben.

Csoda ország kapuja
Most már negyedik évben május elején az abádszalóki strandon megmozdul az élet. Az IWCC mezőnye megtölti a területet élettel. Jönnek a csapatok itthonról is, de román, szlovák, cseh csapatok is jelen vannak a kezdetektől. Szerintem egyre jobban örül mindenki, aki a versenybe bekerült, mert mára csak kihalásos, ill. lemondás esetén lehet bekerülni az induló csapatok közé.
Az idei verseny volt a negyedik megmérettetés és nagyon bíztatóak az eddigiek.
55 csapat, közel 13000 ha, kiszámíthatatlan víz és időjárás.
Fantasztikus verseny.
Fantasztikus verseny abból a szempontból is, hogy a Bait Bait most már visszatérően támogatja ezt a versenyt is, szektorokkal, most nevezetesen a Yo-da és Rodin szektorokkal.
Évről évre visszatérünk ide tavasszal, május elején, hogy megmérettessük magunkat a Tisza-tavon, most az 55 csapat között.
Most is mint lenni szokott május 3-án vasárnap érkeztek a csapatok a megnyitóra és a közös ebédre, majd az ezt követő sorsolásra, ki hol teljesíti a következő egy hetet.
Csapatunk a Bait Bait Team 2. az F szektor 1-es helyét húzta, azaz az F-01-es helyet. A tavalyi évben itt horgászó csapat egy jó közepes eredményt produkált, így azt gondoltuk, hogy jó kis horgászatban lesz részünk.

Három autónyi felszerelés, csónak sátor miegymás
Nehezen indult a verseny, a halak sem úgy jelentkeztek, mint arra számítottak a csapatok. Nevezetesen az eddigiekben nagyon jó helyek most szinte teljesen hallgattak vagy szinte hallgattak és a közepes helyek kezdtek el működni. Az eddigi nagyon kedvelt Abádi medence nagyon fukarkodott a kincseivel, de a hatalmas pontyiról is híres sarudi rész is akadozva mutatta meg, hogy milyen kincseket is rejt.

Matyi a csapat kutyája

Matyi a tábor örzője
A tavalyi bomba eredményt felmutató hely a Sarudi-medencében, az egyik öblítőcsatorna vége alig-alig adott valami halat, míg a korábbi években gyengébb Tiszavalki-medence bejárata a Dühös-lapos környéke egészen jól muzsikált.
Szinte tudni lehetett, inkább úgy fogalmazok, hogy az időjárás azt vetítette előre, hogy a pontyok még nem vagy alig kezdték meg az ívást, így a felmelegedéssel a sekélyebb területek bíztató fogásokkal kecsegtették a csapatokat, ami a verseny végére igazolást is nyert.
Szóval mi is megérkeztünk a helyünkre, pontosabban a Sarud község mellett elhelyezkedő területre, ami az élményfalutól picit északabbra volt található, a Laskó patak befolyója közelében.
Vasárnap még a táborokat el lehet foglalni, mindent fel lehet építeni, azonban a vízbe menni, a csónakokat vízre tenni nem lehet, azt csak a hétfő reggeli 6 órás kezdéskor lehet megtenni.
Miután a verseny május 4-én reggel elkezdődött a csónakok a vízre kerültek és csapattársaimmal a terület feltérképezését kezdtük meg. Nagyon változatos víz volt elöttünk, az 1 m-es mélységtől a 3.5 m-es mélységig.

Csodás törések 1.

Csodás törések 2.
Mivel a Kis-Tisza egyik kanyarulata elérhető volt számunkra, azt is igyekeztünk meghorgászni, hiszen parádés törések voltak a régi mederben, amik nagyon bíztatónak tűntek a horgászat szempontjából.

Közvetlen a nád tövébe is horgásztunk
Összességében változatos volt a meder előttünk, törések, platók, sekélyebb területek.
Arnold egy kb. 10 m széles csatornában is horgászott, ami tulajdonképp a Laskó patak medre volt korábban, izgalmas mederalakulatokkal.
Miután a botok a helyükre kerültek, bíztunk a legjobbakban. Az első halak elég későn, ill. nekem kicsit később jöttek mint számítottam rá, valamint az is érdekes volt, hogy a nagy Tisza területén horgászó egyik csapat volt a sikeres. A Tisza-tó kicsit lassan ébredezett, 24 óra után is szerintem kijelenthető, hogy nem volt sok fogás, sőt szerintem kicsit kevés is volt a hal. Sok csapathoz hasonlóan mi is csendesen megúsztuk az éjszakát, nem jutottunk el kapásig.
Miután a helyek bíztatónak tűntek, egy kicsit változtattunk csak, mégpedig Dani egyik botját egy kis átjárón, -ami nyílás volt a Kis-Tisza felől egy nagy lapályos területre- kihúztuk egy ígéretes területre. Itt 1.2-1.3 m volt a vízmélység.

Arnold ebből a csatornából is kivarázsolt egy-egy szebb pontyot

Arnold és Zoli első halunkkal
Éjjel Arnold csatornába helyezett Hívó szó balance 24 mm-es csalija megindult és egy gyönyörű 15+ os tőpontyot eredményezett, aminek nagyon örültünk és amíg a fotózásra készültünk Daninak az imént említett botján egy erőteljes kapás mutatkozott.
Iszonyat erősek a Tisza-tavi pontyok. Egy gőzmozdony erejével és sebességével indult el a hal, amire odaértünk a bójához, addigra a hal kb. 80-100 m-el távolabb járt. egy nagyon erős és élménydús fárasztás kezdődött. egy 1.2 m-es vízben nem, vagy csak nehezen lehetett a halat a felszínre kényszeríteni. El tudjátok képzelni milyen erővel próbál menekülni egy ilyen pontyerőgép? Tényleg fantasztikus és bámulatos.
A fárasztás eredménye egy szinte 20 kg-os gyönyörű tőponty lett, ami pontosan 19.97 kg-ot nyomott. A csali 24 mm Rodin balance golyó volt, egy pici Rodin pop-up-al kikönnyítve.

Második halunk hajszál híjján 20 kg

Dani meseszép tőponttya
Nagyon boldogok voltunk, hiszen 1 óra alatt sikerült két csodás pontyot fognunk, ami mindkettő 10+ volt, így a versenyben már csak 3 db 10+-os pontyot kellett fognunk.
Sajnos ezt követően igazán meleg napok jöttek, a víz néhány nap alatt elérte a 20 fokot, ami egyet jelent az ívással és azzal, hogy a pontyok az ívó területek felé vették az irányt, ill. már többé, kevésbé ott is tartózkodtak.

PVA csomaggal kombináltunk
Nyugodtan mondhatom, hogy kilőtt a Tiszavalki-medence. Olyan mennyiségben és méretben kezdték el fogni a csapatok a pontyokat, ami egy agyon telepített vízen is szép lett volna, nem hogy egy teljesen vad vízen. Tényleg egészen elképesztő fogások születtek. 30+, rengeteg 25+, 20+ ponty került pontymatracra, csodás élményben lehetett részük a csapatknak, amihez itt is gratulálunk. Ami még érdekes volt, hogy a mi szektorunk az Fishmaster szektor északi területe ontotta a nagy halakat.
Az első 10 helyezett csapatból 5 csapat az F szektorból került ki és ez az arány a végére is megmaradt.

A táborunk egyik része
A mi területünk ezzel együtt kicsit megállt. Szélcsendben, meleg vízben nagyon lecsökkentek a kapások. Mint más vizeken is a szél, ha megmozgatja a vizet az nagyon jó hatással van a halakra, ez a Tisza-tóra is érvényes, hiszen amint megmozdult a tónak a felszíne szinte egyből elindultak a kapások.

Dani szépséges 16+ tövessel
Csütörtökre sikerült még egy 10.8 kg-os pontyot, majd egy 16+-os pontyot fognunk. Ami látható volt, inkább a nyiladékon kihúzott hely azaz Daninak a botja működgetett. Sajnos ahogy közeledett a hétvége a vízen iszonyatosan sok lett a csónak, a jetski, a kajak, ami láthatóan zavarta a halakat és a horgászokat is, valamint a nádba, a sásba beálló horgászok is folyamatosan foglalkoztattak minket és nyilván a többi csapatot is.

Készül a horogcsali Rodin 30 mm balansz

Kész is a horogcsali
Leginkább este tudtunk halat fogni, nappal nagyon sokan voltak a vízen, valamint eszement sebességgel közlekedtek, leginkább a jetski-sek és a motorcsónakosok.
Amint az este leszállt, a halak is szépen elkezdtek mozogni.

Egy közel 17 kg-os töves a közelebbi bójáról
A közelebbi bójámról, a Kis-Tisza külső töréséről jött egy gyönyörű 16+-os töves, majd az akadóba, a kivágott tuskók közé rakott csali süvített el, azonban ezt nem tudtuk megszákolni, mivel egy gyökér alatt a hal lefűzte magát és meglépett.
Szépen haladtunk előre, de az igazán nagyok elkerültek minket. Az utolsó éjjel két kapásunk volt a szokásos helyről, a nyiladékon kihúzott bot működött megint. mindkettő ponty a 15+-os méret volt, azonban nem tudtunk cserélni, így 83 kg felett zártunk kicsivel, ami az F szektor 5. helyére volt elég, aminek nagyon örültünk.

A nyiladék, amelyen keresztül horgásztunk

Itt is lehet látni, hogy hova is próbáltunk horgászni, sikerrel
Nehéz versenyen voltunk túl, nehéz versenyt tudhattak maguk mögött a csapatok, azonban a verseny élmezőnyében világra szóló eredmények születtek.
A Bait Bait 1-es csapata a szektorában az első helyen végzett, ami a tavalyi abszolút első hely után egy Pazar eredmény, büszkék lehettünk a csapatra. eredményük közel 106 kg volt, ami egészen elképesztő.
A versenyen, olyan eredmények születtek, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Egészen elképesztő. Már a tavalyi Bait Bait győzelem 118 kg-os eredménye szinte űr eredmény volt, erre most az első és a második helyezett is rápakolt jó pár kg-ot.

Döbbenetes és fantasztikus és és és….
Csoda verseny, csoda víz és fantasztikus szervezők, szervezés.
Ez volt az IWCC 2026-ban és azt gondolom, hogy most már véglegesen megszületett Magyarország egyik legkomolyabb bojlis versenye, amire nagyon nehéz lesz bekerülni, így komoly értékkel bír az, aki jelenleg is a versenyen jelen tudott lenni.
Bízunk benne, hogy még sokáig megrendezésre kerül ez a megmérettetés.
Köszönünk mindent a szervezőknek, a csapatoknak és a Tisza-tónak.
Horgászbaráti üdvözlettel:
Bait Bait Team 2.
Géczy Krisztián és Matyi a szálkás tacsi
Tóth Arnold
Bukovics Dániel
Balázs Zoltán