
|
Szinte megszólalni is nehéz az után az élmény után, amit átéltünk a 2024-es NBBH-n. A tavalyi cikkemnek a címe „Majdnem álom”-volt, szerencsére ez a majdnem jelző lekerülhetett a címből és csak az Álom maradt. |
Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny a Magyar Tengeren, ami sokunk szívében az egyik legelőkelőbb és leginkább vágyott és szeretett horgászvíz. Hozzáteszem, hogy a halállománya magántavakéval vetekszik, ill. szerintem meg is előzi ezeket a vizeket hiszen a Balaton az a Balaton.
Nem összehasonlítható semmivel.
De, vissza a versenyre. 2024-ben az NBBH szeptember 26-október 05-ig került megrendezésre.
A versenyközpont helyszíne a már jólbevált és szeretett révfülöpi móló és környéke, valamint a színpad.

Megnyitó a kupákkal

és a csapatokkal...
Tavaly óta már a teljes balatoni terület, így a keleti, középső és a nyugati medence is a bojlisok rendelkezésére állt, ami idén 150 csapatot jelentett. 150 szorozva 4-5 fővel, csapatonként 8 bottal, csomagokkal, felszerelésekkel, tehát igen-igen jelentős eseménnyé nőte ki magát ez a fantasztikus verseny. Bátran kijelenthetem, hogy a Balaton nevéhez, rangjához méltó versenyt kap minden év őszén az NBBH szervezőitől.
Tehát!
Szeptember 26-án a 0. napon elkezdődött a verseny a regisztrációval, egy kedves szervezői ebéddel, valamint sok-sok baráti beszélgetéssel, ami a csapatok között zajlott. Talán nem túlzás, hogy itt mindenki barátja a másiknak, igyekszik mindenki őszintén beszélgetni, latolgatni, hogy mik és milyen esélyek lehetnek a helyeken.
Pontyos ünnep van ilyenkor Révfülöpön, amibe mindenki bekapcsolódik a víz kezelőjétől a Balatoni Halgazdálkodástól kezdve a révfülöpi Polgármesterig. Jó itt lenni, sok jó ember nagy helyen is elfér. Jelen van a MOHOSZ is mint támogató, ezzel még egy kicsit emelve az amúgy is komoly színvonalon. Fontos itt azt is megjegyezni, hogy ez a verseny egy nagy összefogás is, amihez a balatoni települések polgármesterei és vezetői is kellenek, hiszen csak így együtt lehet egy ekkora eseményt megszervezni. Köszönet nekik is.
Miután a regisztrációnál az 50-es számot húztuk kiderült, hogy a helyek húzásánál mi az 50.-ek leszünk, akik helyet „választanak”.
Már korábban megbeszéltük, hogy a sorrendet Balázs csapattársunk húzza, a helyeknél pedig Matyival a szálkás tacsival én fogok húzni.

BHSZ és Bait Bait
Eljött a megnyitó ideje, a köszöntő beszédek, kedves megemlékezések és a húzás. Mi jöttünk, BHSZ Bait Bait, azaz Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége és a Bait Bait közös csapata.

Nagyon szeretem ezt a gazembert

Balatonszárszó, Központi strand
Húzás és a 122-es hely, Balatonszárszó Központi strand, a Siófok felöli oldal. Elsőre örültünk a helynek, ill. örültünk, hogy nem azoknak a helyeknek az egyikére sorsoltunk, ahol lehetőleg senki sem szeretett volna ülni. Nem írok helyszíneket, aki ismeri erről az oldalról a Balatont az tudja, hogy melyek ezek a területek.
A 0. nap lezárásaként barátaimmal a megszokott révfülöpi szállásunkon latolgattuk a lehetőségeket. Utána néztem a hely korábbi eredményének és arra a megállapításra jutottunk a csapattársaimmal, hogy nem rossz a hely, mindig egy jó közepes eredményt érnek el onnan, de azért vannak Szárszón is erősebb helyek. Így vágtunk bele a pénteki napba, amikor is reggel 8 órától lehetett elfoglalni a helyeket. Korai kelés, irány a Tihanyi komp, ahol már így reggel egy kis meglepetés ért, hiszen az északi oldalról a délire utazó csapatok jelentős része a kompot választotta, így a Club Tihany bejáratánál állt a sor. Sebaj, a kompot kezelők és a reggeli nagyobb nyomásra felkészült hajózási szakemberek megoldották a kérdést, mivel nagyon gyorsan átszállítottak minket a déli partra, innen is hálás köszönet a munkájukért.
Gyakorlatilag 8.00-kor a helyszínen voltunk. A szomszéd csapat is megérkezett és mindenki feltérképezte a helyét, tábor, áram, sátorállítási lehetőségek, stb, stb….

Matyi figyeli a csónak berakást
Szintén meg kell jegyezzem, hogy mindenki a segítségének a legjavát adta, kedvesen, előzékenyen és gyorsan. Köszönöm itt is mindenki nevében a sok-sok httáérsegítő munkáját, (gondnokok, strand karbantartók, önkormányzati alkalmazottak) ami nem látszik sokszor, de nélkülük, nem lenne verseny.
Miután megbeszéltük a csapattársakkal, hogy kinek mi lesz a feladata, szépen elkezdtük a sátrakat, felszereléseket elhelyezni, közben a mérlegelő kollégák meghozták a csónakokra a GPS készüléket, így mindennel felszerelve vártuk a péntek 14 órai startot. Milán és Jocó az egyik csónakban kezeltek 4 botot a szektor bal oldalán, míg Zoli és én ugyan ezt tettük a szektor jobb oldalán.

A szektorunk és az etetéseink, amivel kezdtünk

…és amire változtattunk a verseny felétől
Miután a tábort felállítottuk, a csónakokkal is elkészültünk ahogy eljött a 14 óra vízre is szálltunk. Először a GPS pontok szerint a szektorhatárokat jelöltük le a bójákkal, 500 és 800 méteren, majd a megbeszélt taktikának megfelelően elhelyeztük a bójákat.
450-800 méterig voltak helyeink, törésen, iszapváltón, kemény placcon valamint egy olyan iszapon kerestünk, amiről régen tudjuk, hogy a pontyok szeretik. Sokat horgászunk a Balatonon, több helyszínt is ismerünk már és ez az iszap mindig bevált, a tavalyi eredmény a keleti medencében is megmutatta ezt, örültünk, hogy Szárszón is találtunk ilyet.
Miután a helyek megvoltak szépen sorban bevittük a csalikat.
Rodin, Ébredő erő és az Álmok tengere volt nálunk, Jocó még hozott egy kis Hívó Szót, ami nagyon jó döntésnek bizonyult.
A változó szabályok miatt igyekeztünk szelektálni, ami tudjuk, hogy nehéz, de azért megoldható. Egyből teli fluro 20-25 lbs méretben, 30 mm balasz golyók, amit egy-egy szereléken dupláztunk is. Mivel nem tudtuk, hogy a törpeharcsa mennyire van jelen, ezért kezdetben a csalikat zsugoroztuk is, amit a későbbiekben már elhagytunk, mivel nem, vagy csak alig volt látható a bojli faragása és az sem igazán a törpeharcsára utalt.
Milán Rodin és „házi YODA” (rodin és ébredő erő összefaragva) 30-35 mm ben, Jocó Hívó szó és rodin, Én Rodin és Álmok tengere golyókkal, míg Zoli Ébredő erő és Rodin csalikkal operált.

Házi YODA 35 mm-es méretben, azaz Rodin és Ébredő balance összefaragva

Csaliméretek 30 mm és dupla 30 mm vagy 35 mm
A méretek nagyjából 30-35 mm-es mértüek voltak.
A víz gyönyörű volt, viszonylag nyugodt, de tudtuk az előre jelzésekből, hogy lehűlés jön, szombatra, valamint a jövő hét közepe táján még erősebb lehűlés és eső lesz a jellemző. Most már így a verseny után kijelenthetjük, hogy minden beigazolódott, sőt, talán még annál is inkább durva volt ez az egész időjárás, ami a csapatokat próbára tette.

Igazi őszi próbatétel volt ez a verseny
Talán a verseny végén Gödri Zoli mondta, hogy ilyen rossz, cudar körülmények között nem is volt még NBBH. Igaza volt Zolinak, szerintünk sem volt még ilyen embert próbáló időjárás, mint most. Volt sokszor vihar, eső, meg minden, de ennyi ideig, ilyen hosszan és erősen nem volt még, respect a csapatoknak.

Matyi a szerencsekutyánk

Szárszóból a szó maradt csak
Egyenlőre, még csak a lehűlést vártuk, ami meg is érkezett. Szombatra jelentősen csökkent a hőmérséklet, igaz volt még napsütés, de péntekhez képest hűvösebb lett. A halak is nagyon furcsák voltak, jobban mondva nem furcsák, hanem semmilyenek, nem is jelentkeztek, mutatták magukat. Nem csak nálunk, de úgy az egész Balatonon. Tényleg volt egy fura érzése az embernek, hogy valami nem olyan, mint korábban volt. Találgattunk, mi miért lehet, de csak ötleteink voltak, ami talán sokszor igaz is lehetett. Mivel mi „csak” horgászok vagyunk és nem halászati és vizes szakemberek, ez a találgatás csak öteltelés maradt.

Szárszói csendélet

Együtt a csapat
Mi azt gondoltuk, hogy a szeptember elején betörő nagyon erős lehűlés annyira visszahűtötte hirtelen a vizet, hogy a halak ösztönszerűen elkezdtek a mélyebb vizek felé húzódni, és mivel rengeteg táplálék volt ott nekik nem jöttek kintebb a sekélyebb területekre, ráadásul a lehűlés után nem jött olyan meleg vissza, ami a hirtelen lehűlt vizet kicsit vissza melegítette volna. Mindezekre rájött egy robbanásszerű árvaszúnyog „virágzás” ami egy természetes terülj-terülj asztalkát varázsolt a pontyoknak. Miért jönnének ki a sekélyebb részekre? Mi így latolgattuk a dolgokat és ennek megfelelően is változtattunk hétfőtől a stratégián és az etetéseken.
Igaz vasárnap éjjel, inkább hétfő hajnalban Jocinak megjött az első szép 16+-os tövese, de mindenki másnak szinte hallgattak a botjaik. Elmondható volt ez szinte a teljes mezőnyről, igaz egy-egy terület leginkább az északi parton Badacsony térsége egészen jól muzsikált, de más favoritnak vélt helyek hallgattak vagy szinte teljesen elnémultak.
Átbeszéltük a srácokkal, hogy mit változtassunk, így kedd délutánra már így voltak elhelyezve a botok.
Nagy történet nem volt, pusztán elengedtük a rövid pályákat, mivel szinte nem volt hal a parthoz közelebbi régióban, így az összes botot 600 és 800 méter között koncentráltunk. Tudtuk, hogy lesz viharjelzés, azonban annyira haltalan volt a rövid pálya előttünk, hogy muszáj volt kockáztatnunk. A helyek adottak voltak, mindenhol, ahol jónak vélt területet találtunk volt olyan vagy hasonló iszap, amit keresni szoktunk, így már csak az etetésben és a pontyokban bíztunk.
És elindultunk!
Mindeközben kedd éjjel, szerda hajnalban elkezdődött az esős évszak , ami gyakorlatilag szerda-csütörtök-péntek délig szakadatlan esett és ömlött. Hideg, hideg és hideg, eső, eső és eső, szél, szél és szél. Tényleg cudar volt az időjárás.

Balázs egy szép 13,5 kg-os tövessel
Már szerdán este fogtunk egy szép közel 15 kg-os pikkelyest, valamint csütörtök reggel egy 13,5 kg os szép tőpontyot tartott Balázs a kezében. Az idő is még tovább változott, erősebb lett a szél, de szerencsénkre még nem emelték a viharjelzés fokozatot, így viszonylag nagyobb hullámoknál, erős esőben is tudtuk folytatni, amit elkezdtünk.
…és jöttek a pontyok, de milyenek!

Zoli egy gyönyörű közel 21 kg-os tőponttyal
Még csütörtök délelőtt Zoli fogott egy meseszép 21 kg közeli tőpontyot, amikor azt éreztük, hogy ebből még egy szép eredményt is össze tudunk majd rakni. Dolgoztunk, minden alkalommal amikor vízen voltunk etettünk a megbeszéltek szerint és meghallgattak minket odafent.
Zoli 20+ os tövese után én fogtam egy szép 12+-os tőpontyot és már versenyben is voltunk, feljöttünk a 8. helyre, aminek nagyon-nagyon örültünk és mentünk tovább.

Én egy szépséges 12+ ponttyal, ami mellékesen az 5. mérhető halunk volt
Nap közben erősödött a szél és már első fokban este 10 óra körül jött Milánnak egy kapása, ami a 800-as bóján elhelyezett csalira érkezett. Csónakba ugrottak a srácok és elindultak a sötétbe, mi meg Balázzsal és Zolival vártunk, hogy milyen hírek érkeznek. Jó sokáig küzdöttek a fiúk, de amikor megérkeztek a parthoz, nem akartunk hinni a szemünknek. Milán hala 24+ nak bizonyult, amitől egy hatalmas lökést kaptunk egészen az 5. helyig, és még nem volt vége, mert voltak bent botjaink, kivéve azt, amit nem tudtunk az időjárás miatt 800 m -re visszavinni, ezeket 500 m-nél leraktuk.

Milán gyönyörű tőpontya 24+, új rekordja is ez a hal
Pénteken hajnalban érkezett egy meseszép 18+ os tőponty Jócónak, amivel már második cserén voltunk túl. A 12-es és a 13-as halakat lecseréltük, méghozzá nem is akármekkora többletsúllyal. Ott voltunk az elején, csak a tavalyi évtől különbözően nem végig elől vagy az élbolyban tanyáztunk, hanem a talajvízzel jöttünk fel a 40. hely környékéről.
Nagyon boldogok voltunk.
Ekkor jött péntek reggel Milánnak egy meseszép tükröse, ami szintén 18+ volt, szinte karcolta a 19 kg-ot.

Meseszép 18 + os tükrös. Érdekes, hogy ezt az egy tükröst fogtuk az egész héten.
Átvettük a vezetést!
Nem hittük el. Tényleg álomszerű volt minden. A csapat, a víz, az összedolgozás, még ebben a borzalmas időjárásban is szinte melengető volt az érzés, ahogyan megérkeztünk az elejére a mezőnynek. Működött amit kitaláltunk, szemmel láthatóan.
50 g-al átvettük a vezetést, ami egy lehelet, egy papírlap szinte, de vezettünk.

ha csak 50 grammal is, de első helyre ugrottunk
Folyamatosan első fokon volt a viharjelzés, de még mindig volt bent 5 botunk a 800 m-es távon és ekkor pénteken délben Jocó egyetlen 800-as botja becsippant.
Első fok, hatalmas hullámok, erős szél és még egy kis eső.
Csónakba pattantak a fiúk és irány az 500 m-es határ, majd onnan egy jó 30-40 perces fárasztás.
Amikor kijöttek nem akartunk hinni a szemünknek egy hatalmas 25+-os tőponty, ami valami egészen szépséges volt és ami még fontosabb nagyot tudtunk cserélni így biztosabbra venni a vezetést.

Hatalmas tőponty

Jocó a bomba 25 875 g-os tőponttyal
Felugrottunk 100 kg fölé, egészen pontosan 107 950 g-ra.

Megerősítettük a vezető helyünket
A boldogságunk határtalan volt. 5 db hal 100 kg felett, ez 21590 g/hal, tényleg nem tudom leírni mennyire boldogok voltunk, mindezt úgy, hogy hétfő estétől péntekig folyamatosan dolgoztunk, változtattunk, valamit módosítottunk. Most már így könnyebb leírni, de nagyon el is fáradtunk. Amit kitaláltunk működött, már csak az kellett, hogy ezt az előnyt megtartsuk.
4 bot még mindig bent volt 800-on, a többi, meg 500 m-en pihent. Itt is látszott, hogy ami bot bent volt, az működött azokon a helyeken, amit kerestünk, a többi az 500 m-en teljesen hallgatott. Péntek késő délután Zoli balos botja megcsippant, így Zoli Balázzsal indult a hal után, ami meg is lett, azonban nem tudtunk cserélni, mert kisebb volt a fogott ponty, mint a versenyben lévő legkisebb 18300 g-os tőpontyunk.

Balázs a 17,6 kg-os tövessel, amit már nem tudtunk cserélni, mivel a legkisebb halunk is nagyobb volt ennél a bomba tövesnél
Balázs hala 17600 g volt, így ehhez a mérlegelőket sem hívtuk, megköszöntük neki is, amit kaptunk és már mehetett is vissza a vízbe. Összességében nagyon kevés kicsi pontyot fogtunk, az egész verseny alatt kb. 5-6 halat, így kijelenthetjük, hogy a szerencse és a szelektálás is működött.
Péntek délután reménykedtünk, hogy leveszik a viharjelzést. A viharjelző állomás kedves kolléganője bíztatott minket, ill. minden érdeklődőt, hogy amint az időjárás engedi leveszik a viharjelzést. Ez kellett nekünk is, hogy mindegyik botot visszavigyük a sikeres helyekre, azonban ezt végül is csak éjjel 11 óra után tudtuk megtenni, ugyanis ekkor vették vissza alapra a jelzőrendszert. Mind a 8 botot felhúztuk a megfelelő távolságra, így kb. hajnal 2 re végeztünk, de mindent meg akartunk tenni azért, hogy megtarthassuk az előnyünket. Az előttünk álló éjszaka alatt nem volt semmi érdemleges, így reggel 8 órakor, amikor elkezdtük kivenni a botokat és a bójákat csak reménykedni tudtunk, hogy a pénteki napon megszerzett előnyünk a végelszámolásnál elég lesz.

A fogások eloszlása jól látható a kördiagrammon.
A pakolás a szokott rendben és viszonylag gyorsan történt. 12 óra körül meg is érkeztünk a révfülöpi versenyközponthoz, ahol a szervezők egy nagyon finom babgulyással várták a megfáradt csapatokat. Igyekeztünk infókat szerezni, de ez nem igazán jött össze, ellenben még jobban elbizonytalanodtunk, hiszen azt hallottuk, hogy voltak még szép és nagy fogások a véghajrában.
Elérkezett az eredményhirdetés és izgultunk a végéig, amikor is a dobogós csapatok közül az első helyen szólítottak minket, azaz a BHSZ BAIT BAIT Team-et. Mérhetetlenül boldogok voltunk, elértük azt, amiért mindig jöttünk, amiről álmodtunk, ami inspirált minket.

a színpad felé a csapat
Megnyertük az NBBH 2024-es versenyét, amire nagyon-nagyon-nagyon büszkék vagyunk. A rengeteg munka, kitartás, esőben, szélben, hidegben elvégzett feladatok teljesen értelmet nyertek és a tejlességben pompáztak.

A dobogó legtetején! Mindenkinek köszönjük!
Köszönjük NBBH!
Köszönjük Balaton!
Köszönjük Balatoni Halgazdálkodás!
Hatalmas köszönet a támogatóinknak,
Köszönjük BHSZ (Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége)!
Köszönjük BAIT BAIT és Varga Peti!
….és nem utolsóként köszönjük a szervezőknek, a médiásoknak, a mérlegelőknek, a segítőknek és mindenkinek, aki hozzátett a Balaton őszi pontyünnepéhez.
Gratulálunk minden helyezett csapatnak és nagy elismerésünk azoknak a csapatoknak, akik az időjárás miatt, a hely miatt vagy ki tudja mi miatt, nem vagy csak nagyon kevés halat fogtak. Respect!
Jövőre itt leszünk és már most várjuk a 2025-ös NBBH-t.
Őszinte barátsággal:
BHSZ BAIT BAIT Team
Varga Milán
Vágenhofer József
Bitmann Balázs
Varga Zoltán
Géczy Krisztián