
|
Kedves Barátaim! Megszokhattátok már, hogy különféle cikkekkel jelentkezem, -ami lehet, hogy nem csak a pecával foglalkozik- azonban ilyet még talán nem írtam. |
Olyan vonatkozásban tér el ez a kis szösszenet a többi cikktől, hogy most van időnk és lehet elmélkedni, taglalni, hogy szinte már-már rendhagyó telünk van. Csak csendesen megjegyezném, hogy ez lenne a normális, nagyon hosszú ideig ez is volt a normális. Most nem tudunk lemenni a vízpartra, hogy a szemünket legeltessük a vízen, hogy esetleg egy-egy halfordulást elkapva „szomjunkat” olthassuk. Kemény jégpáncél szorítja a vizeinket, tavainkat, folyóink csendesebb zugait. Ennek a szorításnak minden évben helye lenne, ideje lenne és talán mi emberek is megtanulnánk, hogy nem mi vagyunk azok, akik parancsolunk, hanem a természet az, aminek teret és helyet kellene adnunk. Alázattal és szeretettel, türelemmel és odafigyeléssel.

2017-ben tudtunk utoljára rámenni a jégre

Mesevilág, jéggel, hideggel
Megint a helyünkre kerülnénk és megtanulnánk, hogy hol van a helyünk nekünk embereknek.
Kicsit „lelassulnának”az emberek is, uszonyos kedvenceink is pihennének, egy szóval az az évezredes rend visszatérne, amit még gyerekkorban is jópáran megtapasztalhattunk.
Egy csepp kis kitérő, amiről sok szó esik, mégpedig a vizeinket, vermelő lelassult halainkat támadó iszonyatosan sok kormorán, kárókatona, ki hogy nevezi. Most a befagyott vizeinken ezzel az óriási gonddal nem kell megküzdeni a vízkezelőknek, ilyen tekintetben is minden a helyére került. Bízzunk a jó és szép folytatásban.
Nagyon hasznos ez az időszak, lelassulunk, olvasunk, tájékozódunk, hogy tavasszal jégolvadás után újra hódolhassunk a szenvedélyünknek.
No, de úgy kezdtem az írásomat, hogy visszatekintés 2025-re.
Először is sajnos magán dolgaim miatt nem tudtam annyit horgászni, mint szerettem volna. Családi elfoglaltságok, munkahelyi ügyek voltak azok, amik igen sok időmet elvették, de azért így is igyekeztem a vízre, amikor csak tehettem.
Tavasszal a Bait Bait csapattal a szokásos Törzsvásárlói napokon kezdtünk Lepsényben, ami évről-évre hatalmas siker, baráti találkozó és egy csapatépítő is egyben. Mindig jó ezen részt venni, idén is így fog indulni az esztendő.
Barátommal és idéntől Bait Bait csapattársammal Arnolddal március elején már a Balatonon voltunk, egy tavasz indító pecával kezdtünk. Matyi kedves kiskutyám is velünk volt, ahogy már ez lenni szokott.

Behúzásra várva

Faragott 30 mm balance, házi Yabba összeforgatva

30 mm Rodin

Matyi ismerkedik a bojlikkal

Egy szép balatoni töves

Nincs jobb egy kinti főzésnél
Ezt követte még jónéhány horgászat a Magyar Tengeren, de bevallom, hogy 2025-ben nagyon fura volt a Balaton. Nem úgy és nem annyi halat adott, mint korábban, a szokott, évek óta bevált helyek nem működtek, de azt sem mondhatom, hogy új helyek meg nagyon jók voltak.
Furcsa volt a víz, amit sok-sok barát, ismerős megerősített Balatonon szerte.
Hamarosan eljött egy nagyon várt verseny, mégpedig a III. Tisza tavi verseny, az International Wild Carp Challenge, röviden IWCC. Hát ez a verseny olyan sikert hozott az első számú Bait Bait csapatnak, ami szerintem mindenki elismerését kivívta. Olyan brutális fogási eredmények születtek, amit egy agyon telepített magántó is megirigyelt volna. A csapat az jó és tapasztalt horgászokból állt, Ők mindig és mindenhol kihozzák a maximumot. Hát most még erre is rátettek a fiúk.

Hatalmas és meseszép Tisza-tó

Matyi már a mérlegelést várja

Zoli egy szép tőponttyal
A Varga Peti vezette Bait Bait csapat 118 kg feletti/ 5 hal eredménnyel zsákolta be a versenyt, ami tényleg fantasztikus eredmény. Ez 23,6 kg-os átlag, döbbenetes szám.

A győztes Bait Bait csapat
A verseny nagyszerűségét és a Tisza-tó páratlan halállományát a srácok fantasztikus teljesítményét is dicséri ez az eredmény. Óriási gratulációm.
Még annyit ehhez a páratlan, szerintem világra szóló eredményhez, hogy a kiélezett versenyt, a fantasztikus halakat mutatja, hogy az összetett verseny 5. helyezettje is 109 kg feletti fogást produkált. Döbbenet.
Még egyszer gratulálok a Bait Bait csapatnak, csodás verseny, életre szóló élmény volt ezen a versenyen részt venni.
A mi csapatunk a középmezőnyben végzett, de tudva, hogy megtettünk mindent, a helyből kihoztuk a maximumot, így nyugodtak voltunk.
Ezt a versenyt követte viszonylag hamar, június elején a háromfai All Star verseny, ami szintén az egyik kedvenc versenyünk az évben.
Háromfa egy különleges világ, egy egyedi színfolt a hazai versenypalettán, nagyon szeretjük, csoda kis hely, minden évben visszamegyünk, ahogy 2025-ben is. Pálinkó Karcsi bátyám már akkor boljisokat fogadott Háromfán, amikor még ez a horgászati módszer még csak csecsemő korban volt itthon vagy még abban sem. Elvitathatatlan a szerepe neki a hazai horgászélet megreformálásában, a C&R szemlélet meghonosításában. Név nélkül, de sok-sok ismert magyar bojlis-pontyos horgásztársunk nála kezdte Háromfán. Köszönet neki és mindenkinek, aki ebben részt vett.

Háromfa gyönyörű

Matyi várja a kapást

Geri fiam egy part mellett fogott tőponttyal

Együtt a csapat egy szép amúrral
Ezután nyár, nyár, kánikula és óriási szárazság. Sajnos a tavalyi nyár már nem a rendhagyó nyarak egyike volt, hiszen évről-évre a nyarak melegebbek, szárazabbak és nagyon-nagyon csapadékszegények. Ebben a megközelítésben szintén hatalmas szerepe van most a téli csapadéknak, a hónak és a fagynak, ami nagyon sokat segít az idei szezonkezdetkor.
Azonban ez nem elég, a csapadék, mint egy falat kenyér kell a vizeinknek, a földjeinknek.
Szárazsággal kísérve, eljött az ősz és így megérkeztünk az egyik legjobban várt versenyünkhöz, a XIII. NBBH balatoni versenyhez. Címvédőként nyugodtabban, kicsit felszabadultan vártuk a versenyt. Ismét Balatonszárszót húztuk, a korábbi helytől kicsit lentebb Földvár felé, egy kis strandon ültünk.

Szárszó kis strand

BTHSZ Bait Bait csapat

30 mm Rodin, balatoni szereléken

Egy szép balatoni töves

NBBH versenyigazgató, plusz BTHSZ vezetőség
A verseny fantasztikus volt, nekünk a helyünk nagyon rapszodikusan működgetett, valamint az időjárás is kellően szeles, változékony volt. Szóval olyan igazi őszi balatoni időjárás volt.
Sajnos a címvédés nem sikerült, de sok-sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk. Gratulálunk a győzteseknek.
Ezt követően még egy-egy balatoni horgászat volt, de a családi elfoglaltságok itt kezdtek szépen lassan kifutni, így egy nyugodt téli időszak elé tudtam nézni.
Készülni 2026-ra, a felszereléseimet rendezgetni, esetleg új dolgokat beszerezni, ami majd idén kelleni fog.
…és akkor jöjjön a várva várt 2026-os év, terveink, csapatunk alakulása.
Februárban a lepsényi Bait Bait bázison egy szuper Törzsvásárlói napokon leszünk ott, beszélgetésekkel, barátokkal és a csapattal.

Bait Bait Törzsvásárlói napok
Ha minden jól megy, akkor jégveszte után szeretnék egy kis Balaton feelinget, de így elsőre lehet, hogy a déli parton próbálkoznék, bízom benne, hogy összejön.
Tavaszi pecák a helyünkön, Arnolddal, Zoliékkal, Karesszal. Sajnos a Balaton VIP elmarad, pedig nagyon vártuk, bízunk benne, hogy egyszer ott is megpróbálhatjuk csapattársaimmal a címvédést.
Tavasszal még Hamvasi Miki barátommal és csapattársammal lehet, hogy sikerül megint egy kis közös pecát összehoznunk, hasonlót amit legutóbb egy kis filmecskében sikerült is megmutatni nektek, meglátjuk majd.
Készülünk Arnolddal és Buki Danival a Tisza tavi versenyre, ami május elején lesz, majd ezt követően szokásos Háromfa All Star Karcsi bátyámnál.

IWCC, Tisza-tó

All Star verseny, Háromfa
Nyár, de most már nyugodtabban, így Balaton és még lehet, hogy egy kis ismeretlen víz valahol Zalában.
Ősz a szokásos NBBH október eleje és lehet, hogy leengedés előtt még egy kis Tisza tavi horgászat év végére.

NBBH 2026, Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
Bízom benne, hogy az egészség is meglesz, a munkából is el tudok majd szabadulni és természetesen a családom is partner lesz ezekben a horgászatokban, mert a kis feleségem támogatása nélkül mindez, nem vagy csak nehezen tudna összejönni.
Matyit igyekszem mindenhova magammal vinni, hiszen Zsebi után most már ő hozza-viszi tovább a horgász tacsi stafétát.
Csapat tekintetében Arnolddal és Buki Dani barátaimmal, most már egy csapatban vágunk neki az IWCC-nek Bait Bait Team 2. név alatt, a háromfai All Star versenynek Arnolddal vágunk neki, az NBBH versenynek a szokásos Zoli, Milán, Balázs, Joci felállásban megyünk majd, bízunk végre egy északi parti helyben.
…és ha minden jó lesz, ha Isten is segít, akkor egy levezető kis peca a Tisza tavon vagy Palotáson Arnolddal és Danival.
2025-ös év sok-sok munkával és építkezéssel telt, tényleg jó lenne, ha 2026 egy nagyon jó és kiegyensúlyozott év lenne, a horgászatban, a csapatban és az országban is.
A Bait Bait és ennek a brandnak a megtestesítője Varga Peti mindent megtett annak érdekében, hogy egy szuper csapatot építsen. Ez sikerült. Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb „horgász család” vagyunk Magyarországon.
Legyünk büszkék erre és gratula Petinek és a csapatnak.
Hajrá Bait Bait!
Mindenkinek egy nagyon sikeres és boldog 2026-os esztendőt kívánok.
Horgászbaráti üdvözlettel:
Géczy Krisztián
Bait Bait Team 2.