
|
Elérkezett a verseny napja. Előző este már mindent bepakoltunk, és reggel elindultunk a Tisza-tó irányába. Megérkezve, kisebb eltévedések után elénk tárult a hatalmas vízfelület, amivel egy héten keresztül kellett szembenézzünk. Egy gyors ebéd után elkezdődött a nyitó ceremónia, és a helyhúzás. |
Harc a sulyommal
Elérkezett a verseny napja. Előző este már mindent bepakoltunk, és reggel elindultunk a Tisza-tó irányába. Megérkezve, kisebb eltévedések után elénk tárult a hatalmas vízfelület, amivel egy héten keresztül kellett szembenézzünk. Egy gyors ebéd után elkezdődött a nyitó ceremónia, és a helyhúzás. Mivel életünkben először voltunk itt, nagyon nem izgultunk, fogalmunk se volt róla, hogy melyik hely mit tartogathat.
A sorsolásnál az A4-es helyet húztuk a Sarudi medencében. Mikor megláttuk az előttünk elterülő pályát, gyorsan átfutottuk az ígéretesnek tűnő pontokat. Jobbra kb. 80-90 m-re volt egy kisebb akadó, szemben, kissé jobbra olyan 450 m-en egy nagy kiterjedésű gyékényfal, ezen kívül csak a hatalmas víztükör. Táborállítás után nagy reményekkel láttunk neki a helykeresésnek.

Kb. 20-25 m-re a parttól nagyon lankásan letört a víz 80 cm-ről 130 cm-re. Ezt tartotta kb. 100 m-ig kisebb nagyobb iszappal, utána vissza 60-80 cm-re. Ezt a mélységet 500-550 m-ig lapos, kemény, sóderos aljzat, nagyon ritkás sulyom és szétszórva kisebb-nagyobb tuskók jellemezték. Kb. 550 m-en volt egy szinte függőleges törés 80 cm-ről 10 m-re a hajózási útvonal szélén. A hat botból kettőt a benti törés tetejére, kettőt a gyékényfalban található csapások bejáratába közvetlenül, egyet kb 80 m-re 15 cm-es iszapra egy nagyobb tuskó elé, az utolsót a mellettünk lévő nádfal elé helyeztük el.
Az első nap éjjelén érkezett az első kapás a tuskónál. Sajnos lemaradt, amit a fluorocarbon előkének tudtam be, mivel össze-vissza akad. Másnap reggel a botok frissítése közben vettem észre, hogy a Tüzes barack nevű bojli kivételével az összes csalit lerágták a törpék, illetve a kapás is erre jött. Ezt követően az összes boton ezt csaliztuk és vártunk, bízva a legjobbakban. Majd következett a rémálom. Elkezdett fújni a szél és olyan szinten hozta a sulymot a víz, hogy ilyet még nem láttam. 4 db 120g-os ólmot raktunk a főzsinórra süllyesztőnek, és 320 g volt a klipszen. Úgy tekerte így is a botokat a sulyom, hogy a keddi napon reggel 7 és délután 5 között folyamatosan a vízen voltunk és takarítottuk ezt az átkot.

Eddig kettő mérhető halunk volt egy 5-ös és egy 11-es, amik a legbelső botokról érkeztek, úgy, hogy a kapást nem jelezte a jelző a távolság és a rengeteg sulyom miatt, ami feszítette a zsinórokat. Frissítésnél észleltük, hogy nem a helyén van a szerelék, hanem 20-30 m-rel arrébb 5-6 akadóban lefűzve, hallal a horgon szerencsés esetben. A verseny alatt 7 halunk ment el ugyanezen okból.

Kedd este 22:30 körül eljött az, amiért mentem. Megszólalt a jelző. Folyamatos húzós kapásra lettem figyelmes a gyékény előtti boton. Csabival azonnal csónakba pattantunk és a fél méteres hullámokban indultunk a hal felé. Mikor odaértünk a gyékényhez, láttam, hogy a zsinór egyenesen bele áll. Befeküdtem a csónak elejébe és kézzel tépve be magunkat a nádba, egy kb. 30 m-es csapást csináltam a sűrűbe, majd megfeneklettünk. Észrevettem, hogy még kb. 5m van hátra, így kézzel kezdtem húzni a csapót. Tört a gyékény, és egy nagy sulyomcsomó közelített felénk. A csónak elejénél megpillantottam a halat és szóltam Csabinak, hogy adja a merítőt, mert jó hallal van dolgunk. Alátoltam a hálót és végre magamének érezhettem a szép pikkelyest. Nagy üvöltés és irány a part. Mérlegelés után a hiteles súlya 22 kg volt. A sok küzdelemnek meg lett az eredménye.

Nagy volt az öröm hisz ezért jöttünk, egy 20+-os őslakóért, amit ki is adott a tó. Az elkövetkező napokban még fogtunk egy 7 és egy 8 kg-os, valamint pár méreten aluli pontyot. Az utolsó két napban még megjött a bónusz, a helyi erő képében. A benzinmotoros csónakkal úgy vágták el a zsinórt a gyékény előtt, ahogy kell. Pénteken volt egy nagyon jó kapásunk, amit ennek köszönhetően veszítettünk el. Öt perccel kellett volna később jönnie. Nem is mondom, hogy mekkora trauma volt…
Mindent összegezve egy nagyon nehéz és fárasztó horgászaton vettünk részt, de ezért a halért (ami a verseny legnagyobb hala is volt) megérte. Mindemellett a szektor első hely is a miénk lett. A csalik közül a Tüzes Barack 10 pontot kapott tőlem, egy törpeharcsát sem fogtunk, és problémánk se volt velük. Nyolc órát bírt ki a 24 mm-es csali a keszegek támadása miatt, (tudom, hogy azok voltak, mert időnként megjelentek a horgomon) de szerintem ez nagyon jó, ezen a vízen, egy 3 napos bojlitól. A végszerelék a lehető legegyszerűbb: 2-es Gardner Mugga, simán, csomómentesen, 2-3 cm-re a horogtól, bevonatos 25 lb-ás előkével kötve. Ezzel a szerelékkel, vagy halunk volt, vagy szakadásunk. Egy hal sem akadt le róla.

Aki erre a vízre megy, szerintem készüljön a legrosszabbra, meg álmai halára, mert megtörténhet…
Üdvözlettel: Gellén Attila