Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Jónás Ákos - Felkészülés a balatoni versenyre a Bait-Bait CE Plaza csapatával

Áprilist írunk. A kialakult sajnálatos helyzetben, legnagyobb bánatunkra a hosszan tartó felkészülés, és várakozás után, a 2020-as International Balaton Carp Cup versenyünket elhalasztották. Több felkészülő horgászatot terveztünk a csodás Balatonunkon, utánajártunk, hogy melyik helyszín lenne a legideálisabb a tavaszi túránkhoz.

Rutinos Balatoni gyerekekként szeretjük a kihívásokat, és ez a semmihez nem hasonlítható víz minden alkalommal új arcát mutatja. Idén nem terveztünk teszt pecát Fonyódra, de mivel ez volt a leggyorsabban elérhető hely, a verseny lemondását követő más nap le is foglaltunk. A Fonyód-Bélatelep Napsugár Kemping 3-as behúzós horgászhelyét. Sokat horgászunk ezen a szakaszon, így nagyjából ismerős terepen kezdtük meg a pecát Roland barátommal. 

 

A horgászhely, könnyen megközelíthető, áram vételi lehetőség van. Közös szociális egységek könnyítik a horgász életét, bár azt bátran mondhatom, hogy ez a mi szempontunkból nem a legérdekesebb ezen a helyen…

 

A Balaton több pontján horgászunk egész évben, de a legszebb kilátás mindent kizáróan ezen a partszakaszon tárul a szemünk elé! A badacsonyi látkép számomra az egyik legnagyobb élmény minden egyes alkalommal, ha Fonyódon horgászom.

 

 

Hat éjszakára terveztük a túránkat. Táborunk felállítása után, a gumicsónak már a vízre is került, teljes szélcsendben kezdtük a helykeresést. 

 

A mederviszonyokat nagyjából ismertük, mert az ősszel ezen partszakasz másik sarkából horgásztunk már behúzva. Akkor  12-16,5 kg közötti fogásokat sikerült elérnünk, így tudtuk, hogy a hely nagyon jó, a halsűrűség szintén, és a méret is számunkra előnyös a verseny felkészülést illetően.

 

 

Évek óta kizárólag Bait Bait bojlikkal horgászunk, mind a hétköznapi dobós pecáinkon, a behúzós teszteken és a versenyeken is! 

Minden helyzetben, és minden vízen működnek! Varga Peti barátunk rengeteg információt ad mindenkinek a  golyók használatáról, ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni és a saját horgászati stílusunkba beépíteni.

 

 

A vízterület előttünk 250 méterig kemény homokos, enyhén kavicsos és itt egy markáns törés található 2,2 méterről 3,3 méterre törik le, ugyan olyan aljzati összetétellel. Számomra ez nem haltartó hely a Balatonon, így sosem próbálgatjuk. Robbanás szerűen felmelegedő vízben, a portyázó halakat elcsíphetjük, de mi nem ezt keressük, hanem a halak közlekedési és táplálkozási útvonalát. 

 

Így 350-370 méteren az iszapváltót megtalálva, azonnal két bóját elhelyeztünk. 20 méteren a kemény rész 30cm-es iszapra vált, élő kagylóval tele szórva. Itt-ott egy-egy tuskó is található benne, így érdemes jól körbe tapogatni a tervezett helyünket! Harmadik bójánk 450m-re a mély iszapba került, leginkább az általam gondolt közlekedési útvonalukat kerestem itt.

 

Minden esetben (a versenyfelkészülést illetően) a frissen készült bojlikat részesítem előnyben.

Négy fajta friss bojlit hoztunk Petyától, 24 mm-es méretben. A minden helyzetben működő Ébredő Erőt, a számunkra nagy halas Álmok Tengerét, a kagyló ropogtatóknak a Mentort, és a számomra teljesen új Lopakodót (a tonhalas a favorit bojlim a kezdetek óta, így ezt az összeállítást a manufaktúra tudat alatt rám szabta). 

 

Tudni kell a Bait Bait bojlikról, hogy a magas minőségük és beltartalmuk miatt, nem szükséges óriási mennyiségek felhalmozása. A nagy halsűrűség mellett is, egy ilyen 7 napos túrára 4 botra a legszélsőségesebb esetben is ízenként 10 kiló bojlit számolok, természetesen ez verseny körülmények között más. Tehát 40 kg anyaggal érkeztünk, ennek 2/3 részét használtuk el. Szerelékenként 2 marék (20-30) szem bojli kerül a horog köré. A szerelékekről nem készítek leírást, ha esetleg kérdés merülne fel, bátran keressétek fel a Lepsényben található üzletet, bármiben készségesen segítenek, és rajtuk keresztül minket is elértek. 

 

A mi munkánk itt véget is ért, a többi a halakon múlik. Számomra, az első csippanás koronázza meg a befektetett energiát, a többi már csak élvezet. Első éjjel, 2 órakor füstölős kapásra ébredtünk. Nem jellemző tavasszal ez behúzós módszernél, figyelembe véve, hogy -6 fokot mutatott a hőmérő, mialatt Roli barátom a melles csizmáját húzta magára. A víz is enyhén melegedő, a teteje 8,8 fokos az alja 5-6 fok közötti értéket mutat. Viszont esznek. Az első halunk egy kerekded forma pikkelyes igazi Balatoni erőmű, 16,2 kilogrammal. Csodás kezdet! Soha rosszabbat senkinek. 

 

 

Ezek után egy kis visszaesés következett, a következő napot csendben ültük végig, de ez a kilátás mindenért kárpótolja az embert. Tapasztalataink azt mutatják, ha nem mozog a víz, az a Balatonon nem vetít jó fényt a halak kapókedvére, így nagyon vártuk a szelet. Hála az égnek a sötétedésben enyhe északias szél kezdett fújdogálni, így bizakodva vonultunk el sátrainkba. A hideg éjszakában ismét deresre fagytak a felszereléseink, a vödörben a víz, amellyel a halakat locsoljuk fotózásnál, jegesre fagyott. Viszont! A csendet hajnalban ismét egy húzós kapás törte meg!

 

A fárasztás végén egy 14,5 kilós tövest hoztam a partra. Úgy éreztem, most már bizonyosan nem véletlen, ami történik. Minden behúzós horgászaton felváltva megyünk a halra, hogy a befektetett energia mindkettőnknek kifizetődjön, így Roli következett, nem telt el fél óra és újabb kapás. Rolandunk is egy 10 fölötti tövessel tért vissza a táborunkba. 

A hétvégére két jó barátunk is meglátogatott minket, ők először horgásztak a Balatonon behúzós módszerrel. Zsolti vasárnap reggel egy 16,9 kg-os tövessel fotóztuk, Feri barátomat egy hibátlan tipikus Balatoni szépséggel, így nekik is sikeres volt a peca.

 

 

Legfőképpen a teszt célja, az ilyen enyhén melegedő, viszont még hideg vízben az etetési stratégia felépítése volt. A csalik szokás szerint csillagos ötösre vizsgáztak. Mind a négy félével sikerült több halat is fognunk. Most 1 szem 24mm-es süllyedő, és balance bojlik kerültek a hajszálelőkékre minden esetben, 3 cm-re a 2-es horgoktól. Az egyszerűség hívei vagyunk, így semmi „bonyolítás” nem volt a szerelékeinkben. Egy bizonyos, az etetés szépen épült fel a kiváló csaliknak köszönhetően! A távozás napján egészen 11 óráig húztuk a pontyokat. Összesítésben 18db pontyot fogtunk, ebből 3 db 6-8kg, 15db 10 kiló feletti, 2db 15+ Tövesünk volt.

 

Nagyon szépen köszönjük a csapatunk nevében a kiváló termékeket, és a támogatást, Varga Péternek és a Bait Bait Shop-nak! A remek állományt pedig a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek!

 

Aki teheti húzzon be a Balatonon nagyon vigyázva a halakra, mert egy csoda amit egy horgász átélhet! 

 

Ave Pelso!

 

Horgász baráti tisztelettel:

Jónás Ákos

Gál Roland

 


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz