Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Mellis Csaba - Mikor egy álom valóra válik!

Az online oktatást kihasználva abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a tanulást össze tudtam kötni a horgászattal. Természetesen ezúttal sem egyedül érkeztem a Lökösházi Kavicsbánya tó partjára, hanem Horgásztársammal és Mentorommal, Krisán Györggyel. Gyönyörű halakat fogtunk, ebből szeretnék egy kis ízelítőt adni Horgásztársaimnak.

Erről a vízről tudni kell, hogy rengeteg 20 és 30 kg feletti öreg ponty lakja, amelyeket egyáltalán nem könnyű becsapni, emellett még ott több nehezítő tényező, mint például a rengeteg púp és törés és a kristálytiszta víz.

A peca első felében szinte alig sikerült 20 kg fölé menni, de idővel megtört a jég, aminek természetesen megvan a miértje is. Gellén Attilától a Lökösházi Kavicsbánya tó tulajdonosától és tógazdájától kaptam ajándéka Bait Bait Álmok Tengere bojlit, ami egy igazi szelektív nagyhalas csali. Mit kell tudni róla? Elsősorban azt, hogy a májas illatát kétféle májpor és a kétféle májkivonat alkotja, illetve egy színtiszta rákkivonat ad neki még egy érdekes pikantériát. Ezen kívül egy speciális vízben oldódó amino kivonatot is tartalmaz. Továbbá nagyon magas állati fehérje tartalommal rendelkezik. Természetesen azonnal felfűztem a hajszálelőkémre, egy szem 30 mm-es méretben, kapitális pontyok reményében.

Sokat nem kellett várnom az első jelentkezőre, egyből egy 19+-os hibátlan tükrös kívánta meg. Gyors fotózás és mérlegelés után engedtem is vissza ezt az Álmok Tengere kedvelő szépséget.

A szerelék visszakerült a helyére és vártam a következő kapást. Persze mikor van kapás? Amikor nem a botok mellett tartózkodom. Horgásztársam, Halász Zsombor a „fronton” volt és övé volt a megtiszteltetés, hogy csatába szálljon egy újabb remek példánnyal. Egy parádés tükröst fogott, ami 27 kg-ot nyomott! Ő is az Álmok Tengerét húzta el. Eddig elképesztően jól teljesített ez a csali.

De hisz aki ad, az kap is nem igaz?

Összes botunkat a túlparton található törésre húztuk be. Itt 4-7 méteres mélységeket horgásztunk meg, azonban két napig megálltak a termetesebb halak, 10 és 15 kg közöttieket sikerült fognunk.

Gondoltam itt az idő, hogy változtassak, ezért az egyik Álmok Tengerével csalizott botomat egy másik törésre, 7 méteres mélységbe helyeztem át. Két órát ázott a bojlim ezen az új helyen, majd hirtelen egy füstölös kapásra lettem figyelmes. Hatalmas küzdelem után tudtam csak felhúzni a mélyből egy bitang tükröst, aki „Búnus” névre hallgat. Mérlegeléskor 25 kg-os volt!

 

A hosszú túra ideje alatt 26 darab 15+os példányt fogtunk, 6 darab 20 kg felettit és 3 darab 25 kg felettit.

 

Egy igazi álom volt ez az Álmok tengerével, hasonló túrákat kívánok minden Horgásztársamnak.

Horgásztársi üdvözlettel:

Mellis Csaba

 

 

 


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz