
|
Május 27-én kezdetét vette a IX. Bontovai Brun Team kupa, ahol Bait Bait Team néven indultunk. Megérkeztünk, majd reggel 8 órakor kezdetét vette a sorsolás, amely mindig az egyik legizgalmasabb része a versenyeknek. Sikerült ugyanazt a helyet kihúznunk, ahol tavaly a 2. helyezést értük el, így bizakodva kezdtük meg a pecát. |
A tavon az egyik legjobb helynek mondható a sorsolt pályánk, akadós terepnek számít és innen rengeteg nagyhalat fogtak már ki. Délben lehetett vízre menni, így természetesen az alapos helykeresés volt az elsődleges feladatunk. A vízállás miatt csak 1,5 méteres vízmélység volt előttünk, körülbelül 60 méteres távolságban helyeztem el két bóját. Az egyik kemény aljzatra került, míg a másik egy táplálékban dús iszapos placcra. Az említett két helyet 2-2 bottal horgásztuk meg. A hajszálelőkékre a kedvenc és favorit bojlik kerültek, pontosabban a balanszírozott 24 mm-es Rodin (a gondolkodó), valamint az Ébredő Erő. Csapattársam is ugyanennek a csalizásnak szavazott bizalmat.

Délután meg is érkezett az első jelentkező a Rodinra, ráemeltem és éreztem, hogy jó hal lesz. Sikerült bölcsőbe fektetnünk, 11 kg volt. Ráadásul enyém volt a verseny első hala, sőt az első 10 felettije is, ebből kifolyólag az „első 10 kg feletti hal” díja is engem illetett meg.

Eztán csend következett, majd csapattársam megfogta a második mérleglehető halunkat, amely kevéssel maradt el a 10 kg-tól. Már csak egy hal kellett a versenybe kerüléshez.

Az éjszaka sem telt gyengén, mert a Rodint szebbnél-szebb potyeszok húzták el! Reggelre meglett a 3. halunk is és cserélni is tudtunk. A mérlegelés után tudtuk meg, hogy a 2. helyen állunk, ami jó teljesítménynek mondható. Az első csapat elhúzott 7 kg-mal, de nem adtuk fel, mert még nagyon az elején voltunk… Mérlegelés után frissítettem a botokat és egyben csali váltás is történt. Az Ébredő Erő helyére egy kellemesen epre csemege, a Lázadó került fel 24 mm-es méretben, de ezúttal a sima süllyedő változata.
Jó döntésnek bizonyult, frissítés után két óra elteltével már húzta is egy szép 10.60-as gyönyörű színekben és mintában pompázó spanyol mintás. Sajna őt nem tudtuk bemérni, mert nekünk már kicsi volt, de természetesen egy fényképet megérdemelt.

Az időjárás nem volt optimális, kaptunk esőt és szelet, a frontok jöttek-mentek, de kitartottunk.

Kanyarodjunk vissza a pecához. Egyszer csak egy csippanásra lettem figyelmes azon a boton, amivel a Rodin lett behúzva, majd el is füstölt. Bő negyed órás küzdelem után sikerült megszákolni a verseny második legnagyobb pontyát, ami egy masszív, erős tükrös volt és 16.33 kg-ot nyomott. Nagyon őrültünk csapattársaimmal, mert tudtuk, hogy így sokkal közelebb vagyunk az első hely megszerzéséhez, alig 70 dkg választott el minket... Ezt követően tudtunk még egyet cserélni, de sajnos a másik csapat is. Így már kicsit nagyobb volt az előnyük, de sebaj, nem adtuk fel!

Utolsó két éjszakánk csendesen telt ezért már nem volt lehetőség a cserére. Mindenesetre nagyon jó pecát tudhatunk magunk mögött, rengeteg halat fogtunk a 4 nap alatt! A Bait Bait csalik most is kiválóan működtek, ezen a versenyen a Rodin adta a halat a legjobban számunkra.
Az utolsó nap sajnos csendben telt, ezért már nem tudtunk feljebb jutni és ismét a dobogó második fokára állhattunk fel!
Hajrá Bait Bait!
Csapattagok: Ócsai Dávid
Büki Norbert
Büki Károly
Sporttársi üdvözlettel: Ócsai Dávid