
|
December végén egy szezonzáró horgászatra érkeztem a csodálatos pontyállománnyal rendelkező Merenyére. A hideg időjárás ellenére gyönyörű pontyokat sikerült fogunk, emlékezetes túrát könyvelhettünk el a barátaimmal. |
December 26-án Merenye felé vettem az irányt barátaimmal, egy évzáró horgászatra. A délelőtti órákban érkeztem, ekkor a többiek már elfoglalták horgászhelyüket és a vízparton vártak. Nem tétlenkedtem, hiszen hamar sötétedik az év ezen szakában, ezért igyekeztem minden időt kihasználni világosban. Gyors pakolás és a végszerelékek összeállítása után már pattantam is csónakba, hogy helyet keressek a bójáimnak. Kettőt helyeztem el, egyet egy keményebb placcra, a másikat viszont egy nagyobb iszapvastagsággal rendelkező részre. Mikor az utolsó végszerelékemet szerettem volna az általam jónak vélt helyre bevinni, a nagy lendületemet egy erőteljes húzós kapás törte meg. Mindannyian nagyon meglepődtünk, hiszen ebben az időszakban inkább az esti órákban számítottunk jelentkezőre. Dani cimborámmal gyorsan a hal felé vettük az irányt. A hideg víz ellenére nagyon erősen védekezett az ellenfelem, a hal súlya 12 kg felett volt, aminek nagyon örültem. Nagy ajándék ez decemberben, ilyen alacsony hőmérsékletű vízben. Tükrösömnek a tüzes barack és a hozzá tartozó pop up tetszett meg.

A tábortűz melletti vacsora elfogyasztása közben, egy újabb szép komótos kapás törte meg az esti csendet. Ezúttal egy gyönyörű 11+-os tövest fáraszthattam ki, szintén az előbb említett csali kombináció volt a nyerő.

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy Laci barátomnak és nekem is egyszerre szólaltak meg a jelzőink. A sikeres fárasztások után két gyönyörű tövest fotózhattunk együtt. Laci az Álmok tengere balanszírozott változatát alkalmazta, míg nekem ezúttal a Rodin, hóember forma vált be.


Eztán az időjárás közbe szólt és sajnos nem tudtunk vízre menni. Az utolsó éjszaka teljes szélcsend uralkodott a tározón és a fagyos időnek köszönhetően a víz felszínen egy vékony jégréteg alakult ki. Reggelre a zsinórjaink is lefagytak, így több kapást már nem tudtunk kicsikarni. A szeszélyes időjárási körülmények ellenére nagyon jól éreztük magunkat, eseménydús volt a téli horgászatunk. Hamarosan ismét visszalátogatunk a méltán híres Merenyére.
Hajrá Bait Bait!
Horgásztársi üdvözlettel:
Ócsai Dávid