
|
Május 4-e délután érkeztünk a Deseda partjára a kaposvári horgászegyesület halőrházához, ahol negyedik alkalommal került megrendezésre 49 csapat részvételével ez a 120 órás, behúzós, bojlis horgászverseny |
A versenybe a 6 darab 5 kg-nál nagyobb ponty összsúlya számított bele. Sorsolásnál a 3-as számot húztuk, ami azt jelentette, hogy másnap reggel szinte az elsők között választhatunk a kirakott csalis dobozok közül. A miénk a D szektor 44-es helyét rejtette. Helyünket elfoglalva gyors szerelék és tábor állítás után 11 órakor kezdetét vette a verseny. Nagyban segítette a dőlőbóják elhelyezését, hogy az előző években a tározó ezen részén már horgásztam. A versenyre a Bait Bait kínálatából az Ébredő Erő, Jabba és a Tailor Half Time Black Pepper & Cinamon bojlikkal készültünk 24 mm-es méretben. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk. az előző heti napsütést és 25 fokot felváltotta a reggeli 3-4, napközben 10-15 fok, amihez hol eső hol szél társult. Ez olyannyira kihatott a halak kapókedvére, hogy a 49 csapatból 15-en tudták megfogni 6 darab 5 kilogramm feletti értékelhető halat. Volt olyan nap, hogy a 196 darab bevetett készségre 5! darab mérlegelhető hal érkezett.Mivel szektorunk közepén ültünk így nekünk még nehezebb dolgunk volt, hogy egy-egy kapásig eljussunk. Első halunkra közel 24 órát kellett várnunk.

Majd újra 36 óra csend. Pedig próbáltunk többféle módon változtatni ,mint előkéinken, mint csaliméreten is, de csak 1-1 hal tette tiszteletét éjszakánként ugyanarról a helyről, ahonnan az első halunkat is fogtuk.


Az eddigi kifogott három darab halunkkal sem a szektorba se a végső sorrendbe nem tudtunk beleszólni, így valamit ki kellett találnunk. Az utolsó 24 órába fordulva már nem volt sok időnk. Két botunknak új helyet kerestünk, ahol mély 30-50 cm iszap volt. De mivel tudnánk még valami plusszt adni, hogy több kapást tudjunk elérni? Ekkor jött az ötlet. A mindig jól működő Ébredő Erő bojlinkból kb. 1,5 kilót egy külön vödörbe raktunk és nyakon öntöttük ízazonos CSL-Liverrel és zöld varázsfüsttel. Ezt pár órára állni hagytuk, hogy a bojlik jól magukba szívják őket. Ezt szórtuk horogcsalijaink köré. Így vágtunk neki az utolsó éjszakának. Lehet ennek köszönhető, de lehet csak a szerencsének, hogy az éjszaka folyamán három halat sikerült merítőbe terelnünk egy rövid időre.


Mivel minden halunk jó súlyban volt, így reménykedtünk, hogy sikerült valami jó eredmény elérnünk. Az eredményhirdetésnél derült ki, hogy hatalmas hajrával, 69020 grammal szektor másodikak és összetett harmadikak lettünk.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Varga Péter barátomnak és a Bait-Bait csapatának önzetlen támogatását.
Üdv.: Bait-Bait MR Carp Team:
Szabó Károly, Bánki Márton