Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Szántó Dániel - A balatoni "Erő"

Kimenőt kaptunk a hét első felében, melyet előre tudtunk, ezért jól megszervezve terveztük következő pecánkat. Ahogy az előző beszámolónkban olvashattátok a Balatoni csónakos horgászatunkról, hogy mennyire megtetszett számunkra, ezért Patrikkal úgy döntöttünk ismét, hogy kihajózunk a “Magyar Tengerre”.

Hajnalban megérkeztünk a partra, gyors pakolás a csónakba és indultunk a kiszemelt helyre. Csónak kikötésére viszonylag sok időt szántunk, hiszen egész napra szeles időt jósoltak kisebb nagyobb széllökésekkel. Miután fixáltuk a csónakot, felcsaliztuk a botokat és indulhatott a horgászat. 

Az első jelentkezőre sokat nem is kellett várni, hiszen egy órán belül kapásom volt. Hosszas fárasztás után sikerült szákba tereljek egy tizenkét kiló feletti pontyot. Gyors helyzetjelentést adtam Petinek, hogy megérkezett az első jószág. 

Míg vártuk a következő jelentkezőt, addig egy kis reggeli lakomát csaptunk. Előkerült a gázfőző, serpenyő és már sütöttük is a finom reggelinek valót. Úgy tűnt ezután a halak kapókedve is megjött, hiszen óránként fogtuk a kisebb nagyobb halakat. Patrik barátomnak is sorra jöttek a kapások.

Rá nem sokkal ismét kapásra kellett reagáljak, úgy tűnt, hogy egy kisebb-nagyobb halraj állt be elénk. 

 

Teljesen más élményt tud adni ez a féle horgászat, hiszen amikor a nyílt vízen egyszer csak a semmiből elindul a jelző felfelé és mint a szegedi gyors visz mindent, az egyszerűen leírhatatlan.    

Csalikról most ódákat nem írnék. Igazából három féle csalival készültünk, Légiós, Álmok Tengere és Ébredő Erő, 30-as illetve 24-es méretekben.

Délutáni órákban tiszteletét tette Patriknál is egy termetesebb példány. Fárasztása igencsak kalandosra sikerült, hiszen majdnem összeszedte a kötelet, mellyel a csónak volt rögzítve, de szerencsére kitudtuk fűzni és a hal is meg lett.

Kis idő elteltével a semmiből érkezett a következő kapás a botomra, melyen egy szem 24-es Ébredő volt felkínálva. Csak tartottam és tartottam, de nem tudtam megfordítani, ezért úgy döntöttük felhúzzuk a horgonyokat és irány a hal után. Gyorsan a hal fölé értünk és most eljött az, amiben a titkon bíztam, hogy egy termetes hallal sikerül szembe néznem. Éreztem, hogy ennek a halnak bizony súlya van. Végig ő irányított, mi pedig csak mentünk utána, nem tudtam megállítani. Már eltelt körülbelül 45 perc mire azt hittem végre kezdi erejét veszteni. Igen ám, de ő máshogy gondolta, közel fél órán keresztül ment tovább a küzdelem. Én húztam volna fel, ő tört volna le a mélybe. Úgy látszott egyikünk sem akar engedni, de egyszer csak megláttam kb. 10 méterre a csónaktól, ekkor már sejteni lehetett, hogy ez bizony jó hal lesz. Mondanom se kell a pulzusom az eget verte és majd kiesett a szívem a helyéről. Még kb. negyedóráig ment a huzavona, mire sikerült megszákoljuk. Két-háromszáz méterrel odébb sikerült diadalmaskodjak felette. Nagy kő esett le a szívemről mikor szákba került. Horgot még a merítőben kiakasztottam a szájából, vigyázva arra nehogy valami sérülést okozzunk beemelés közben. Behelyeztük a csónakos matracra, gyors mérlegelés, ekkor láttuk a pontos súlyát. Telefonáltunk az illetékesnek, közben hívtam Petit is, fülig érő szájjal, hogy megvan amiért jöttünk, pár percen belül már indult is. Úszómérlegelőbe helyeztük a halat és lassú tempóban csorogtuk kifelé a partra, annak érdekében, hogy a halnak ne essék baja. Mire kiértünk megérkezett Peti is. Gyors fotó és mérlegélés után méltó búcsút vettem ettől az “Erőtől” duzzadó balatoni tövestől, melynek pontos súlya 21,7 kg volt. 

Hatalmas segítség volt számomra az, hogy csapattársam irányította a csónakot, hiszen egy ekkora ladikkal nem éppen leányálom egy ilyen fárasztás. Bátran kimerem jelenteni, hogy ez volt életem eddigi leghosszabb és legkimerítőbb fárasztása.  Hatalmas öröm volt számomra, melyre még évek múlva is mosolyogva fogok visszagondolni. Pecánknak ez volt az utolsó hala, méltó befejezéssel zárult. 

Valószínű, hogy idén lesz még néhány ilyen egy napos csónakos pecánk, melyről remélhetőleg ismét ilyen élményekkel számolhatunk majd be nektek. 

Sporttársi üdvözlettel:

Doma Patrik 

Szántó Dániel  


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz