
|
Lehetőségem adódott, hogy 3-4 napot ismét a legnagyobb szenvedélyemnek, a horgászatnak szenteljek. Utam a Fehérvárcsurgói víztározóra vezetett. Mivel tudtam, hogy a magas vízállás miatt néhány bojlis helyet szinte lehetetlen megközelíteni, ezért érkezésem előtt egy héttel leugrottam egy gyors terepszemlére. Választásom a tó középső részére esett. |
Szerdán, kora délután érkeztem meg. A csónakot a vízre dobtam és indultam helyet keresni. Az előttem meghorgászandó vízterület egy viszonylag sík terep volt, 5 méteres mélységgel és 40-50 centis iszappal. A bójákat 180-200 méter közötti távolságokban helyeztem el. Bójánkként mindössze 10-15 szem harmincas bojlit szórtam kezdésnek, majd minden frissítésnél 4-5 szemet szórtam a horgom köré.
Csapattársam, Csanesz is csatlakozott hozzám egy nap erejéig. Érkezéséig táborépítéssel és a botok összeállításával foglalatoskodtam.

Erre a túrára két féle csalival készültem, Álmok Tengerével és az idén nyárra limitált kiadásban forgalomba kerülő Légióssal.


Délutánra végszerelékeink a helyükre kerültek és vártuk az első jelentkezőket.

A nagy iszap miatt 45 cm hosszú előkét kötöttem fluorocarbon zsinórból, a hajszálra természetesen harmincas bojlit fűztem fel. Éjszaka megérkezett a várva várt hideg front hatalmas széllel. Bíztunk benne, hogy ez a lehűlés meghozza a halak kapókedvét. Másnap délután megérkezett a túrám első hala, egy tíz feletti töves.

Csanesz bácsinak sajnos most kevés idő jutott ebből a pecából, de azért a “pakolós hala” neki is megérkezett.

Estére frissítettem szerelékemet és immár egyedül vágtam neki az éjszakának. Az éjjel még a szakadó esővel is megkellett küzdenem. Hajnalra csillapodott a vihar és sikerült fogjak két furcsa szájú tükröst, melyek közül az egyik közel 15 kg volt. Mondhatni, még a szájuk is félre állt amikor diadalmaskodtam felettük.


A nagy meleggel is küzdenem kellett, ezért kialakítottam magamnak egy lenti, viszonylag szélcsendesebb helyen egy kisebb zegzugot, ahol védve voltam a nap és szél ellen.

A dupla kapás is előfordult párszor, de szerencsére tudták, hogy jó kezekben lesznek és megvárt a horog a végén mindkét érdeklődő.


Úgy látszott ebédidőben nem csak én éheztem meg. A baloldali botomon, melyen a Légiós volt a hajszálon, egy lassú komótos húzós kapásra kellett reagáljak. A hal fölé érve éreztem, hogy ez nem a kisebbek közül való. Sokáig nem akarta megmutatni magát, de negyedóra után sikerült felhúzzam egy pillanatra és ekkor eszméltem rá, hogy mekkora jószággal van dolgom. A nagy mélységet kihasználva, folyamatosan tört lefelé. Nem csak a hallal, de még az időjárási viszontagságokkal is megkellett küzdenem. Bő fél órás fárasztás után megadta magát és végre sikerült szákba tereljem. Partot érve, halat biztonságba helyeztem és telefonáltam főnökömnek, Petinek... Úgy vette fel “Gratula, mekkora?”. Remegő hanggal tudatam vele, hogy megvan amiért jöttem, 20,7 kg volt a pontos súlya. Egy igazi robosztus testű masszív töves volt.


Ezután sorra érkeztek a halak, hol maszatolós, hol pedig féket nemkímélő húzós kapásokra kellett reagáljak. Az Álmok Tengere is tette a dolgát, sorra adta a szebbnél-szebb pontyokat.


Sikerült horogvégre csaljak még egy púpost is.

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzám hiszen kaptam hideget-meleget, de ez sem szegte a kedvem, hiszen nagyon jó pecán vagyok túl. A taktika, amit elterveztem nagyon jól működött, több mint tíz darab tíz kg feletti halat sikerült fogjak, ráadásul egy 20+-os példánnyal sikerült megkoronázzam túrámat. Utolsó kapásom végeredménye ez a delfin testű uszonyos volt.

Vélhetően nem ez volt az utolsó horgászatom idén ezen a csodás vízen.
Üdvözlettel:
Szántó Dániel
Bait Bait Team