
|
Mint ahogy már az előző beszámolónkban is utaltunk arra, hogy idén még visszatérünk a Fehérvárcsurgói víztározóra, decemberben ismét nagy elánnal készültünk erre a túrára. |
Tavaly is nagyjából ugyanebben az időszakban tudhattunk magunk mögött egy sikeres túrát, melyen sikerült 2 darab 20+-os pontyot is matracra fektessünk.
Hétfő reggel érkeztünk meg csapattársammal, Patrikkal. Ahogy az lenni szokott, tábor állítás, botok összerakása, szerelékek elkészítése és utána jöhetett a helykeresés. Mint mindig, nagy hangsúlyt fektettünk erre, időt és energiát nem sajnálva hiszen ez nagymértékben befolyásolhatja horgászatunk kimenetelét.

Az előttünk lévő placc elég változatos volt… A vízmélység körülbelül 4 méter mély volt kisebb-nagyobb törésekkel. Próbáltunk iszaposabb területeket keresni, illetve a keményebb részeket is erőltettük. Délutánra minden a helyére került és vártuk az első jelentkezőket.
Csalikról csak néhány szót ejtenék. 4 ízzel készültük. Rodin, Álmok Tengere, Lázadó és a Yoda. Balanszok, dippeltek és főzött bojlik kerültek még a hajszálra. Szerelékenként egy marék bojli, kisebb szeretetcsomaggal, ez volt az etetésünk.


Első jelentkező másnap reggel érkezett egy közel 10 kg-os példány személyében. Napközben tettünk-vettünk és ismét este lett. Az éjszaka folyamán sikerült néhány szép pontyot lencsevégre kapjunk. Viszont szerdán arra a döntésre jutottunk Patrikkal, hogy csinálunk egy nagyobb etetést, hátha ezzel betudjuk húzni a halakat. Néhány óra elteltével meg is érkeztek a kapások.

Kapás-kapást követett és sorra fogtuk a szebbnél-szebb halakat.

Ekkora már több tíz kg feletti hallal is büszkélkedhettünk, viszont az egyedsúlyunkat is szerettük volna növelni. Úgy döntöttünk legalább két boton megpróbálunk egy-egy szimpla 30-as balanszot, lágy előkén. Meg is lett az eredménye egy közel 15 kg feletti tükröst szákolhattunk.

Nappal és éjszaka is szinte óránként mentünk a vízre, megállás nélkül. Viszont annyira mohón ettek a halak annak ellenére, hogy már javában decembert írtunk, hogy lekellett „aljasodjuk”. Merev előkén egy szem 30 mm-es balanszírozott horogcsalira váltottunk. Ez meghozta a várva várt áttörést, hiszen a 15+-os halakat szép számban fogtuk.

A szombati napon elkellett jöjjek egyéb teendőim miatt, így Patriknak egymaga kellett helytállnia a kapás rengetegben. Napközben megcsörrent a telefonom. Patrik hívott, hogy sikerült egy közel 17 kg-os pontyot fognia. A szomszéd Horgásztárs segédkezett a fénykép készítésben, melyet ezúton is szeretnénk neki megköszönni.

Késő délután visszaértem és folytathattam a horgászatot. Behúzást követően kb fél óra elteltével megcsippant a Briton. Kissé fáradtan, de ugyanazzal a töretlen lendülettel indultunk el a hal felé, mint túránk elején. A bojához közeledve bele-bele húzott és éreztem ez jobb hal lehet. Elég izgalmasra sikeredett ez a fárasztás, hiszen összeszedte a dőlőbójámat és a másik végszerelékemet is, de sikerült szákba tereljük. Hatalmasat küzdött ez a hal és a mérleg nyelve picivel 16 kg alatt állt meg.

Célunk az volt, hogy mindketten tudjunk egy-egy 15 kg feletti példányt lencsevégre kapni, melyet sikerült jócskán túl teljesítsünk. Ezen a túrán a Rodin és Álmok tengere bojlikkal sikerült a halak zömét kapásra bírni.

Összességében 56 darab pontyot sikerült fognunk, melyből 36 darab volt 10 kg felett és 8 db 15+-os hallal is büszkélkedhettünk.
Úgy gondolom ezen a túrán mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, melyet az eredményeink igazolnak. Reméljük lesz még lehetőségünk kapitális halakat fognunk ebből csodás víztározóból, akár egy verseny keretein belül is.
Sporttársi üdvözlettel:
Doma Patrik
Szántó Dániel
Bait Bait Team