
|
Régóta terveztük csapattársammal Kovács Csabával, hogy ellátogatunk Háromfára, de eddig háttérbe szorult az ottani horgászat, egészen mostanáig. Meghívást kaptunk Varga Pétertől a Háromfán megrendezésre kerülő All Star versenyre, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk neki. Nem sokat gondolkoztunk Csabival, szinte azonnal igent mondtunk a lehetőségre. Nem horgásztunk még Háromfán, de bíztunk benne, hogy sikerül helyt állnunk ezen a nehéz terepen. |
II. St Hubertus-All Star Háromfa 2019
Régóta terveztük csapattársammal Kovács Csabával, hogy ellátogatunk Háromfára, de eddig háttérbe szorult az ottani horgászat, egészen mostanáig. Meghívást kaptunk Varga Pétertől a Háromfán megrendezésre kerülő All Star versenyre, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk neki. Nem sokat gondolkoztunk Csabival, szinte azonnal igent mondtunk a lehetőségre. Nem horgásztunk még Háromfán, de bíztunk benne, hogy sikerül helyt állnunk ezen a nehéz terepen.

Június 10-én érkeztünk meg Háromfára, a 0. napra. Pálinkó Karcsi bácsi házánál volt a verseny megnyitója és a sorsolás. A versenyt megelőző napokban próbáltam a lehető legtöbb információt begyűjteni a horgászhelyekkel kapcsolatban, Háromfa Facebook oldalán végigolvastam minden helynek a leírását, illetve nagyon sok hasznos információt kaptam Sudar Eriktől, aki nagyon jól ismeri a tavat, köszönjük szépen a segítségét. Csali választás terén a törpeharcsás tavakon jól működő bojlikra esett a választásunk a Bait Bait palettájáról. A versenyen a kifogott 6 db legnagyobb hal összsúlya számított, ezért 24, illetve 30 mm-es Tüzes barack, Lelkész és Ébredő erő bojlikat vittük magunkkal, csont keményre kiszárítva. Helyhúzáskor a 10-es helyet húztam, aki ismeri Háromfát az tudja, hogy a tó egyik legnehezebb pályája, de pozitívan álltunk a helyhez, „Ezt húztuk, ezt kell megoldani.” Aki erre a helyre érkezik zsinórtörőt mindenképpen vigyen magával, nekünk is botonként két zsinórtörőre volt szükségünk a nádfal mögötti terület eléréséhez.

A tényleges versenykezdet június 11-én reggel hétkor volt, éjszaka nem volt nyugodt az álmunk hiszen a halak a hirtelen jött meleg idő következtében elkezdték az ívást, ennek a későbbiekben fontos szerepe lesz a végeredmény tekintetében. Hosszú időt szenteltünk a szerelékek helyének kiválasztására, az első nap szinte ezzel telt el. Az első éjszakánk bosszúsággal telt, három kapásból egyetlen halat sem tudtunk a bölcsőbe fektetni, a sűrű tökmező a halaknak kedvezett.

A felkészülési időszakban készítettem néhány rugalmas szereléket szelepgumi felhasználásával, de elsőre nem szerettük volna az összes botra felrakni, nem tudtuk mennyire fogja zavarni a halakat. Három rontott kapás után felkerült a rugalmas szerelék, ezzel a probléma megoldódott, a verseny végéig egyetlen halvesztésünk sem volt.

A következő lépés az volt, hogy megtaláljunk a legjobban működő csalikombinációt, amivel az ívó halak közül tudunk fogni párat. Az egyik ilyen kombináció a dupla 24 mm-es Ébredő erő volt, a másik az egy szem 30 mm-es Ébredő erő egy fél Rodin popuppal kombinálva. A törpeharcsák egyáltalán nem voltak aktívak a verseny ideje alatt, ezért kihasználtuk az Ébredő erő gyors csalogató hatását. A nappali órák barátkozással és pihenéssel teltek, éjszaka voltak aktívak a halak az előttünk lévő területen.

A verseny 4.napján az ívás teljesen befejeződött, ez nálunk megpecsételte a verseny végét, a halak a tó mély részein keresték a menedéket, sajnos már nem tudtunk több halat cserélni.

Elégedetten távoztunk az első háromfai versenyünkről, sikerült a 6 db 10+ -os halunkat megfognunk, 70,93 kg-os összfogással a 9. helyen végeztünk. Az első tízben három Bait Bait csalikat használó csapat végzett, ez is mutatja a csalik minőségét.



Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, Pálinkó Karcsi bácsi vendégszeretete dicséretre méltó, mindenkinek ajánlom, aki szereti a kihívásokat, hogy próbálja ki ezt a csodás tavat. A csalik most is remekül működtek, köszönjük Varga Péternek a lehetőséget és a remek bojlikat amiket készít. Minden résztvevő csapatnak gratulálok, akik végigküzdötték ezt a nehéz versenyt és kitartottak az iszonyatos hőséggel szemben, jövőre találkozunk.
Sporttársi üdvözlettel,
Szilágyi Richárd Bait Bait Team