
|
Álmomban nem gondoltam volna, hogy 48 óra alatt közel 1,5 mázsa halat tudok majd szákba terelni, de a Bait Bait golyóknak köszönhetően sikeresen beteljesítettem az álmomat. Hatalmas boldogság önt el, amikor visszagondolok a hétvége történéseire. |
2022.06.17-én péntek reggel kezdtem meg a horgászatot Bicskén, Don Carp Lake horgászaton párommal karöltve és nem indultam nagy elvárásokkal, csak szerettünk volna kikapcsolódni, egész egyszerűen jól érezni magunkat.
Három bottal horgásztam, melyekre ólom elhagyós szereléket rögzítettem és négyes méretű mugga horgot választottam, továbbá úgy készítettem el a szereléket, hogy duplán 24mm-es golyókat 4-5 cm-re elengedve kínáltam fel a hajszálelőkén a halaknak. A képen jól látható és így könnyedén el tudja más is készíteni.

Az ízvilág mindhárom bot esetében más volt. A baloldali bot az Ébredő Erőt kapta, ami erősen fűszeres. A középső botra a Hívó Szó elnevezésű csalit használtam, ami kagyló alga ízesítést kapott a gyártótól. Végül a jobb oldali boton egy gyümölcsös ízvilágot választottam, mégpedig a Lázadó fantázia nevet viselő golyók kerültek rögzítésre.
Mindhárom íz esetében, azonos ízesítésű golyók kerültek az etetésbe. 6-8 szem egész, illetve 4-6 szem felezett golyót szórtam a dőlő bolyához. Személy szerint nagyon szeretem az iszapos helyeket, melyeket tapogató rúd segítségével meg lehet keresni, hiszen az öreg tapasztalt pontyok ott keresik a táplálékot.
Nem kellett sokat várni az első kapásra, körülbelül 40 perc telhetett el a szerelékek behúzása után, mikor vonatfütty szerűen elhúzta a Hívó Szó golyókat egy 15,80 kg-os ponty. Innentől kezdve a pihenés már csak kósza ábránd volt, hiszen 1,5-2 óránként egy kapással gazdagabb lettem.

Aki már horgászott a DCL tavon, jól tudja, hogy a pontyokat chip segítségével figyelik meg és mindegyikőjüknek külön neve is van. Nagy örömünkre szolgált, hogy horogra akadt egy chip nélküli makulátlan 16,40 kg-os töves, aki így meg kapta a Notorious B.I.G nevet. Ezt a kapást a dupla 24mm-es Ébredő Erőnek köszönhetem.


Nem csak a halak, hanem mi is megéheztünk, így az igazán házias ízeket választottuk. Véleményünk szerint a szabadban sütött szalonnánál nincs is jobb egy horgászat során.

Már kezdtem egy újabb alternatíván gondolkodni, mikor a lázadó ízesítésre is érkezett egy húzós kapás. Ekkor úgy döntöttem, a 48 órás horgászat alatt megtaláltam azokat az ízkombinációkat, amelyek elnyerték a DCL halai tetszését. Nem gondoltam volna, hogy a horgász hétvégén 2 különleges hal is “vendégségbe” érkezik hozzánk.
A létrán felfelé lépdelve egyre nagyobb halak akadtak horogra, míg a hétvége legnagyobbja is megérkezett, Kub a makulátlan töves 19,60 kg-al. Igazán nagyszerű érzés volt szákba terelni egy ilyen szép példányt. A három ízvilág közül számára az Ébredő Erő volt a nyerő.


Az i betűre a pontot egy igazán különleges hal tette. A kapásjelzők megszólalása után csónakba pattantam, hiszen éreztem, hogy ez nem egy átlagos hal lesz. Egy 20 perces fárasztás után megmutatta magát a vízfelszínén a gyönyörű tok hal, aki a lázadó ízesítést választotta. Mondanom sem kell, a képen látható “parányi” 13 kg-os méretével alig fért a szákba. Hatalmas élmény volt.

Nagyon boldog vagyok, hiszen mindhárom csali adott halat, ezért úgy gondolom, hogy érdemes türelmesnek lenni, hiszen előbb vagy utóbb jön az áhított hal. Engedjétek meg, hogy a többi résztvevőt is bemutassam nektek, akik tiszteletüket tették a Bait Bait csaliknak.



Sikeres horgászatot kívánok minden pecásnak! Bait Bait minőség mindenek felett!


Horgásztársi üdvözlettel:
Torjai Balázs