Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Török Dániel - Csalizási módok útvesztőjében

Ezúttal nem a vízpartról jelentkezek be és ez a cikk nem is a halakról fog majd szólni. Már terveztem, hogy bemutatok pár általam használt horgot és csali kombinációt, hogy mit-mivel érdemes csalizni.

Tehát kezdjük is ez elején. Sokan úgy gondolják, hogy felrakok egy horgot egy csalitüskével meg rádobok egy csalit, bevágom a vízbe és majd jön rá a kapás. Sajnos ez nem így van! A mai halak már nagyon kitanultak, nagyon sokszor megfogták már őket és ezáltal nagyon óvatosak. Sok horgásznak fejtörést okoz a halfogás, pedig nem ördögtől való dolog. Mivel én Bait Bait csalikkal, bojlikkal, methodmixekkel és waftersekkel pecázok feeder horgászként, ezért most ezekben szeretnék egy kis segítséget nyújtani a sporttársaknak. Mint sokan mások én is kicsi horgokkal pecázok, ezen belül is a 8-as 10-es és 12-es horgokat részesítem előnyben. Az én kedvenc horgaim, amikben rettentően megbízok, azok nemmást mint a közkedvelt Guru MWG szakálnélküliek. Ebből is van 10-12-14 es méretben a kisdobozomban, de ha esetleg váltani kell nagyobbra akkor a Gamakachu 8-as horgot használom szintén szakállnélküli változatban. Én szeretem az eszközeimet rendszerezni gondolok az aprócikkeimre is.

Nekem mindig vannak előkötve horgaim, és itt is több féle van kötve, de leginkább a csalitüske más rajta. A 10-es horgomból például négy fajta.

Ezek a horgok mind egytől egyik jók, viszont a felkínálásban van a kulcsa. Az előkék mindegyik 0.10mm fonottra vannak kötve. Mivel feederezek, ezért nem szeretném túlzottan „eldúrvítani” a szerelékem 0.16-os vagy annál vastagabb előkével, és szerintem értelmetlen is.  A második leggyakrabban használt horgaim a Guru 12-es méretben. Itt viszont nem használok ilyen sok variációt.

Ezeken a horgokon csak kisméretű csalikkal horgászok és indokolatlan lenne felrakni rá egy 11-est, vagy ennél nagyobb csalit. Leginkább ezeket használom a feeder versenyeken előszeretettel.

Még hátra van a számomra legnagyobb favoritom, „nagyhalazásnál” szoktam használni leginkább, de a method kosárban is megállja a helyét.

Szóval, megvannak a horgok, megvannak a csalitüskék, de lássuk, hogy miről szólna ez a cikk. Tehát minden gyártónak megvannak a maga kis receptjei, hogy “mitől is döglik a légy”. DE!!! Csak is rajtunk múlik horgászokon, hogy tudunk-e élni a csali adta lehetőségekkel. Sokszor hallottam már és valószínűleg ti is, hogy “nekem az még halat nem adott”, de mégis káprázatos fogásokról számolnak be társaink egy-egy adott csalival. Valószínűleg jól volt felkínálva, jó volt a kialakított etetés, taktika, és a horgász megteremtette a lehetőséget annak, hogy esetleg kapitális halakat is becserkésszen. De hogy miről is beszélek? Nézzük is meg.

Most itt láttok öt különböző méretű csalit. Mindegyik teljesen más felhajtó erővel bír, teljesen mást ízzel, és színnel.  Mindennek jelentősége van!!! A méretnek, a Színének az ízének, és a felhajtóerőnek is. Ezek kombinációja adja ki azt a teljes egésszet ami sikerre vezethet minket az adott napon, vagy esetleg versenyen. Mutatom:

Most a 12-es horgokkal kezdek és a legkisebb méretű waftersekkel, a 6x8-as minivel. A bal oldali normál 0.7mm tüskével, a jobb oldali pedig 10mm fine tüskével van csalizva. Minden ugyanaz mégis más. A két csali között nincs különbség, mégis máshogy viselkedik a tüske súlya miatt. A 6x8 dumbelnek nagyobb a felhajtóereje mint az átlagos méretbeli társainak, viszont a méretéből adódó, hogy nem tudja meglebegtetni.

A horgok szintén a Guru 12-es horgai. 7x10mm dumbel. A bal oldali a 10mm fine, a jobb oldali pedig a 0.7mm normál tüske. Az ember azt gondolná, hogy a fine tüskével lesz a könnyebb, de nem. Szerintem azért, mert a fine tüske végig ér a csaliban, viszont a 0.7mm tüske nem. Apró dolog, de mégis mást mutat a mederfenéken.

Horgok szintén 12 Guru bal oldali a fine, jobb oldali a normál 0.7mm es. Mint látható, a 8-esmm pop up-ok annyira tökéletesen balanszba vannak, hogy a legkisebb szívásra is berepül a csali a hal szájába. Ez egy tökéletes választás, ha a pontyok nagyon finoman kapnak, ezzel a kis pop up-al tuti a siker! A 12 es horgok eddig a méretig tökéletesek. Mivel a horog súlya kicsi, ezért egy 10 mm-es pop up már teljes előkében meglebegteti. Nézzük az egyel nagyobb testvérét.

Itt már a horog 10-es és a bal oldali az normál tüske a jobb oldali pedig a fine. Szemmel látható, hogy ezeket a nagyobb felhajtó erővel bíró 6x8 mm dumbeleket is lent tartja a fenéken. Jó választás, ha sok körülötte a fehérhal és így a lebegő csali nem kelti fel az érdeklődést és megvárja a később érkező halakat is.

A horog 10-es, 7x10 dumbel, a bal oldali a fine a jobb oldali pedig a normál tüskével. Fura, mert a normál tüskés emelkedik el. A fine, pedig súlytalanul fekszik. Vajon miért? Mert a bal oldali Mentor az még friss a jobb oldali Tüzes Barack meg éppen fogyóban van és rengeteget használtam és már száradt. Minimálisan párolgott belőle az anyag, de a mérete nem lett kisebb, ami sok más gyártónál nem mondható el.

8 mm-es pop up ok. A bal a fine, a jobb oldali a normál. Szemmel látható, hogy a fine tüskével sokkal előnyösebb helyzetben van.

11 mm-es Fluo wafter. Ezt a csalit sokan nagyon rosszul használják. Méretét meghazudtolva ennek nem nagy a felható ereje. A kis horog sem lebeg el teljes előke hosszban csak a csalitüskét emeli el.

7x10 mm dumbel. A bal oldal szilikon gyűrűn van felkínálva és van olyan, hogy csak ez adja a halat. A szilikon nem változtatja meg a felhajtóerőt, ezáltal egy ultra könnyű csalit kapunk.  Nézzük a nagy ágyúkat.

Tehát mit is látunk? Azt, hogy mindegyik csali pontosan ugyan úgy áll! Mivel hajszál előkén van megkötve ezért nincs semmi, ami esetleg lehúzná. Balról a 6x8 mm, középen a 7x10 mm és jobb oldalon pedig a 8 mm pop up. Itt igazából ezen a felkínáláson esetleg szelektálni lehet a kisebb halakból. Ha sok az apróhal, de még ezekkel sem igazán.

Szintén azt látjuk, hogy mindegyik lebeg. Bal oldalt a 6x8 mm, középen a 11 mm wafter és jobb oldalon a 10 mm pop up. A szelekció itt lényeges igazán. Egy 6 mm-es vagy egy 11 mm-es.

Szóval ezzel a cikkel szerettem volna szemléltetni, hogy mitől is függ egy sikeres horgászat. Nem kell mindig hibáztatni a csalit, vagy éppen az etetőanyagot. Ha nem tudjuk hogyan is viselkedik a csali a vízben, mitől is várjuk el azt, hogy eredményesek legyünk. De persze ez csak töredéke a sikernek, hiszen a jól megválasztott íz, etetés, etetőanyag, vagy éppen a szín hozhatja meg az áttörést. Remélem ezzel tudtam nektek segíteni ebben, hogy kicsit körültekintőbben járjunk. Sok sikert mindenkinek. Görbüljön!

Horgásztársi Üdvözlettel:

Török Dániel


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz