
|
Jó fél éve már annak, hogy mindegyikőnk pecázott volna egy jót, közösen meg aztán pláne. Így hát összebeszéltünk és április 30.-án meg is indultunk a Balaton déli partjára, Balatonfenyvesre. |
Délelőtti órákban már pakoltunk is kifele, de ahogy az lenni szokott a botok csak este kerültek be a helyükre. Mindenki tudja, hogy szól a mondás. Kapkodásnak…
Az előttünk lévő területet igyekeztünk alaposan feltérképezni, ebben mondjuk pont nem volt parterünk a szél… De megoldottuk és rájöttünk, hogy sok variációs lehetőség nincs a pályában.
400 méterig semmi, aztán egy kis iszapos márgás rész kagylókkal, melyet vastag iszapréteg váltott.
Túl nem nagyon tudtuk bonyolítani a dolgokat, ha akartuk volna se. Így hát a márgás rész és a váltó részek mellett döntöttünk.

Csalinak Hívó Szót, Ébredő Erőt, Rodint és Tüzes Barackot vittünk magunkkal 30mm-es méretben.
A Hívó és a Tüzes külön bójára került, a másik kettőt meg egy nagyobb területen vegyesen használtuk.
A hajszálra pedig a csalik könnyített változatai kerültek fel, szintén 30as méretben.

Mint feljebb említettem, este már minden a helyén volt, így hát jöhettek volna a halak… De nem jöttek egészen reggelig. De legalább aludtunk egy jót. Napfelkelte után, viszont egymás után jöttek a kapások, egészen 12-13 kilóig. Standard balatoni méret, de legalább jó sok… Gondolta volna ezt más. Mi szerettünk volna azért nagyobbakat is fogni és nem belemenni a nagy „darálásba”. Inkább legyen kevesebb halunk, de darabosabb.


A második estét már jobban elengedett csalik várták, picit messzebb elrakva az etetéstől, pár szem bojlival csak a horog körül. Vagy ennek köszönhetően, vagy csak a szerencsének este 8 óra fele a semmiből egy bitang húzós kapás. Ki az ágyból, csónakba be aztán hadd szóljon!
BUMM 20,4 kg Tüzes Barack 30mm. Köszönjük Balaton. Tökéletes kezdés.


Reggelre megjött a szél és az eső. Szabadidős program következett. Vízre menni szinte alig lehetett, hiába volt első fok, lehetetlen volt megközelíteni a helyeinket. Pedig próbáltuk…
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mindenkit figyelmeztessek arra, hogy a Balaton nem játék. A józan ész döntsön és vigyázzatok. Hiába van a mentőmellény, ha a mellescsizma megtelik vízzel…
Szóval miután nekünk is megjött az eszünk és az idő is csitult újrahúztuk a szerelékeket, hogy aztán a szörfösök jól elvághassák őket. Két délután is elemükben voltak, adtak munkát rendesen.

Már csütörtök van, az idő csodálatos, szélcsend, naplemente, halat is fogtunk éjjel de nem az a kategória amit ki kellene vinni a partra és gép elé tartani. (13 környékiek voltak)

Viszont a péntek és a szombat éjjeliek! 15 kiló alá nem nagyon ment a mérleg nyelve sosem, sőt… A bandanagynál elhagyta a 20 kilót is!


Mindegyik csali adott darabosabb jó halat, cserben egyik sem hagyott Bennünket. Kiválóan működtek, hozták azt amit tudnak és tudniuk kell!
Itt ragadnánk meg a lehetőséget, hogy megköszönjük Varga Péternek a barátságot és, hogy ebben az eltorzult horgászvilágban EMBER tud maradni, egy jó EMBER!

Horgásztársi üdvözlettel:
Tóth Gábor
Bertha Balázs