Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Varga Péter - A Tisza-tó kincsei

Nem is tudom hol kezdjem a történetet!  Az idei évben is részt vettünk az IWCC-én. Tavaly 2024-ben voltunk először, és nagyon megtetszett nekünk az a környezet és látvány, ami elénk tárult. A pecáról nem is beszélve.

Első Tisza-tavi versenyünkön sikerült a szektor második hely mellett a verseny legnagyobb haláért járó díjat is elhoznunk. Nagyon vártuk ezt a versenyt, és a napjaink már szinte a fiúkkal a verseny körül forogtak.  Az összepakolás sajnos kicsit más volt, mint az eddigiek, mivel a versenyekre való pakolásban a szülői háznál anyukám mindig a segítségemre volt, de sajnos most már fentről figyelte a ténykedésemet. Mindig nagy izgalommal várt haza egy-egy verseny után, hogy milyen eredménnyel zártuk a megmérettetést, sokszor jobban izgult, mint mi! Az idei évbe is bejelöltük a szigetes hely lehetőségét, hogy ha egy ilyen állást húznánk ki szívesen vállaljuk az ezzel járó nehézségeket. A várva várt nap elérkezése után, megérkezésünkkor a megnyitóra, jó volt sok ismerőssel beszélgetni, de azért már a verseny drukk eluralkodott rajtunk! A színvonalas megnyitó után jött a várva várt helyhúzás.

Az idei évben Szántó Dani csapattársunk, kollégánk ment fel kihúzni azt a helyet, ahol egy hetet fogunk tölteni. Előtte babonából bal kéz bal he… megsimogatása, és irány a színpad. Kihúzás után a cetlin az Y5-ös szám szerepelt. Gyorsan tudatosult bennünk, hogy egy beköltözős helyről volt szó. Ráadásul, 2024-ben a Carp Passion Bait Bait Team csapata is ezen a helyen volt, és itt egy jó szektor helyezést sikerült elérniük. A fiúk megosztották velünk a tavalyi tapasztalataikat, utólag is újfent köszönjük nekik is.

Az öröm határtalan volt! A kikötőbe, segítségünkre volt Baráti Béla, amiért nagyon hálásak voltunk neki, hogy így a beköltözés ideje sokkal rövidebb, és egyszerűbb volt. Szűk 2 óra alatt az egész csapat már a szigeten építette a tábort. Nagyon tetszett nekünk, ami elénk tárult, de úgy voltunk vele majd amikor a vízre megyünk az lesz a mérvadó.

A tábor állítás után fáradtan szemléltük az esti víztükröt, és a gondolataink már egy-egy jó hal megfogása körül forgott. Hamar láttuk, hogy van egy kis látogatónk, egy patkány, aki a későbbiekben a Gizi nevet is megkapta tőlünk. Kicsit kabalaként tekintettünk az elkövetkező napokban már rá. Hamar eljött a reggel, és mi már készen álltunk, hogy vízre mehessünk. Erős viharos idő volt tarajos hullámokkal, de minket ez különösebben nem mozgatott meg.

Balatoni srácokként nem nagyon tudnak olyan hullámokat mutatni nekünk, amibe ne mernénk bemenni. A helykeresésnél próbáltuk a tapogató, radar, és minta vevő segítségével a legiszaposabb területeket felderíteni, megkeresni. Részben sikerült, rá ment az egész napunk, de kedd délutánra lettek meg teljesen a botoknak a fix helyeik. Első körben, mint mindig itt is szerettük volna látni, hogy mi van előttünk, és ezért kezdésnek kicsit szolidabb csali felkínállási módokat választottunk. A tabellát nézve sokan hamar beszálltak a versenybe, és már igazán impozáns egyedek is partra kerültek.

Nekünk kedd estére sikerült megfogni az 5 db. mérlegelhető halat, és már egy 20.5 kg-ost is tudtunk fogni. Az elején, ha valaki azt mondja 20.5 kg-os halunk lesz a legkisebb hmmm… akkor lehet nevetek egy jót! Így picit nyugodtabban, és átgondoltan mentünk előre tudva már csak cserélgetni kell a kisebb pontyokat. Szépen araszoltunk felfelé, de azok a csapatok, akik az első pár helyen voltak, egyelőre számunkra nagyon távolinak tűntek. A versenyt vezető csapat meg szinte elérhetetlen távolságban volt, és mi már szinte biztosra vettük: Ők lesznek a befutók!

Na mindegy kedv jó volt, halak voltak, mi nagyon éltünk a játékkal mi baj lehet. Minden nap tudtunk egy cserés halat fogni, de az igazi nagyok még egyelőre elkerültek minket.

Csütörtök reggel jött a szokásos hét órai kapás 970 méterről egy nagyon szép elhúzásunk volt, tudtuk jó hal lesz, de sajnos az égiek oltárán kellet áldoznunk egyet. Kicsit csalódottan szereltük újra a készséget, és nyugtattuk magunkat a Jó isten egy kézzel elvesz a másikkal ad.

Nagyon csendesen telt a napunk, és a kora esti órákban, picit változtattunk az egyik boton, ami egy jó kis iszapos területen volt. A változtatás abban merült ki, egy 8-as méretű Hayabusa Bill horog került fel a 12cm-es előke végére. Csalinak pedig egy 24mm-es Ébredő Erő Balanc Bojli került pici parafával mégjobban kikönnyítve. Pár szem bojli ment a csali mellé, illetve aprított csali is két marékkal. Kora este egy 14 kg-os ponty adott nekünk visszacsatolást, hogy hahó itt vagyunk még, csak kicsit óvatosak vagyunk.

A szerelék visszahelyezése után, a sátor menedékébe húzódtunk be. Fél 11 körül a régi Fox RX Digital vevőm egy villogással, és egy egy pittyel jelezte, hogy valami történt. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy kint a jelző keservesen sír, és meg sem akar állni. Fiúknak mondom irány menjenek rá. Tudni kell nálunk minden bot közös, nincs felosztva ez az enyém, ez a tiéd. Minden bot, orsó stb ugyan az, és kapáskor gyorsba átbeszéljük ki menjen rá. Fiúk csónakba pattanva már szelték is a Tisza-Tó habjait. Én visszahúzódtam a sátorba, mivel közel 40 perc egy ilyen kapásos procedúra. A hálózsákba, folyamatosan mondogattam magamba 25, 25, 25, 25 ekkora halat szerettem volna, hogy kihozzanak a fiúk.  Erős fél óra után fut be Csabi a sátorba: Petya gyere gyorsan valami gond van a zsinórral stb. Rohanok ki látom a fiúk felnéznek, és röhögnek, és mutatják mit fektettek a matracra. Mondanom sem kell az örömünk határtalan, gyors öröm tánc, és a mérlegelők értesítése. A mérleg nyelve kereken 26 kg-nál állt meg. A reggeli halat, amit elvett a sors most visszaadta nekünk.

Az izgalomtól nem tudtam visszafeküdni, ezért előkék készítésével töltöttem az éjjeli órákat. Hajnalban egy újabb kapás jelezte számunkra, hogy jó az, amit csinálunk. Mi sem gondoltuk volna, hogy a horog végén egy 24 kg feletti potyesz lep meg minket.

Itt már óriásit tudtunk a tabellán ugrani, és 100 kg. felett volt az 5 db. halunk súlya, és az élbolyba kerültünk. Mondhatnám, hogy megleptek minket a kisebb halak, de ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Inkább úgy fogalmaznék sorba fogtuk 10-16 kg-os pontyokat, amik már nekünk nem voltak jók a csere miatt.

Ekkor döntést kellet hoznunk, hogy mindent egy lapra feltéve, az eddig is szép eredményeket adott merev fluoro carbonból kötött előkéket, még több botra, rakjuk fel, még durvább kivitelben.  Ezek a szerelékek, sok esetben mind minket, mind pedig egyre több felhasználót húzott ki már a csávából.

Természetesen a legjobb akadást egy kisebb horog, kisebb csali lágy zsinór kombóval lehet elérni, de néha kell a változtatás. Nem vagyok én sem a nagy variálás híve, de most is beigazolódott volna, hogy bajba lettünk volna, ha csak egy szerelék mellet tartottunk volna ki. A merev előkékre, felkerültek, a dupla, 30mm-es, és dupla 35 mm-es csalik, mellé pár szem nagy csalival kiegészülve.

Úgy gondolom sikeres volt a szelektáció, a napi 8-10 kapás az utolsó 26-30 órában mindössze 3 kapásra redukálódott le. A hírzárlat első óráiba sikerült egy 22 kg-feletti pontyot fognunk, amivel mindössze 175 grammal voltunk lemaradva az első helyezettől.

Kora délutáni órákban, egy 17 kg. feletti tette tiszteletét nálunk, ami számunkra már nem volt cserére alkalmas, mivel 18 kg felett volt a legkisebb halunk. Sötétedés után kint elemeztük, az állásunkon, hogy vajon mit tartogat az éjszaka még számunkra. Gizi a kabala patkányunk is tiszteletét tette, és ez mindig jót jelentett. Ekkor egy pittyenést hallottunk, majd utána még egyet. Nem akarta elhúzni, de a zsinór süllyesztő ki volt emelkedve a vízből. Patrikkal gyorsan csónakba ugrottunk, és irány a messziség. Közeledve a bójához sajnos több ponton óriási tavi kagyló volt a zsinóron. Félve eltávolítottuk majd a helyhez közeledve láttuk furcsán dülöng a bója. Rátekerte magát mondom Patriknak. Talán ez volt a legcsendesebb éjszakánk tökéletes szélcsend uralta a tavat. A társam a bóját felemelte, és egy határozott mozdulattal megszüntette a feltekeredést. A hal fölé érve a nagyhalakra jellemzően az előtét zsinór lepattant a mell uszonyáról, jelezve felénk, hogy ez akár jó hal is lehet. Felvettem a kontaktot a hallal, és az alig több mint egy méteres vízben látva a felkavart iszapot, és a lomha súlyt tudtam jó hal van a szerelék végén. Patriknak mondtam sok lövésünk már nem lesz ezért ahogyan pozícióba fordítom a halat azonnal merítse meg. Ez így is történt, A csónakba beemelve tudatosult bennünk, ez egy 25 kg feletti kapitális őslakó. Ekkor már nem tudtam magamnak csendet parancsolni, és egy öröm üvöltés jött ki belőlem. Kint a parton, ezt meghalva Dani, Csabi tudta ez csak jót jelent, és mi is hallottuk az örömködésüket. A partra kiérkezve gyors mérlegelés után 25.20 kg-nál állt meg a mérleg.

Itt összenéztünk, és akkor most hova tovább 20.5 kg-os a legkisebb halunk, most mit cseréljünk még le? 118,04 kg volt ekkor az 5 db. hal súlya. Úgy gondoltuk, ha ez a dobogó bármelyik fokára kevés lesz akkor mi fogunk gratulálni elsőnek, aki, akik ennél többet fognak. Az éjszaka csendesen telt, de azért a mérlegelők folyamatosan mentek mellettünk el a többi csapathoz, picit ez frusztráló volt a hírzárlat alatt. Reggel a tábor bontás, és kiköltözés után gyomoridegbe mentünk a díj átadóra. A szektorok díjazásában nem voltunk benne, ezért a dobogó valamelyik foka biztos volt. A harmadik helyet amikor mondták, hogy mind az 5 db haluk 20 kg feletti, ott egy pillanatra megált az ütő bennünk, mivel nekünk is mindegyik 20 kg feletti volt. Szerencsére nem mi voltunk! A második helynél elhangzott, hogy sokáig ez a csapat vezette a mezőnyt, mi nem vezettük egyszer sem ekkor már tudtuk! Megvan, Megvan az a dolog amiért annyit küzdöttünk, és dolgoztunk, most kerekedett ki egy csodás vízen. A színpadra menetelkor nem tudtuk, hogy álmodunk, vagy ez a valóság, olyan euforikus állapotban voltunk.

Az öröm leírhatatlan volt, és külön Öröm, hogy a többi Bait Bait márkát képviselő csapatok is kimagasló eredményeket értek el. Szektor helyezések mellet, csapattársunk csapata Gellén Atilláék a verseny legnagyobb tükörpontyát is megfogták, ami egyben új Tisza-tavi pontyrekord is lett. Nagyon nagy volt a boldogság!

Összeségében a csalik tekintetében a Rodint, Ébredőt, Hívó Szót, és No Stress csalikat vittük. Mindegyik nagyon jól működött, és adott halat. Nyugodtan ajánlom mindenkinek ezeket a csalikat, akik erre a csodás vízre érkeznek. Nekünk az aránylag nagy csalik, és kevés etetés vált be a legjobban, és a csali felkínálásában volt még a kulcs.

A merev szelektív előke megint hozta a tőle elvártat, és az utolsó órákban ennek segítségével léphettünk a dobogó legfelső fokára. Nagyon köszönjük a parádés szervezést és a rengeteg segítséget a szervező bizottságnak. Mindenkinek, aki szurkolt nekünk, és velünk izgulta végig a versenyt. Nagyon hálásak vagyunk a fentieknek, hogy segítségünkre voltak, hogy egy hét kemény alázatos munka után a csúcsra érjünk.

Hajrá Tisza-tó, Hajrá Bait Bait!


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz