Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!
Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!
|
2020-ban újfent kis csapatommal Szántó Danival, Németh Lacival és Hamvasi Mikivel részt vettünk a Balatonon megrendezett VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen. |
A versenyről tudni kell, hogy most a 8 darab 8 kg feletti halaknak az összsúlya számított bele az értékelésbe. A maximum behúzási távolság nem volt meghatározva, abban az esetben ha nem volt viharjelzés. Így addig lehetett behordani a végszerelékeket alapfokban, amennyi zsinór ráfért az orsó dobjára, minimum 0,30 mm-es méretben. Az utolsó hónapokban már a gondolataink a verseny körül forogtak, és a Covid végett, egy pici „félsz” is volt bennünk, hogy a versenyt a szervezők nem tudják megrendezni. Szinte az utolsó hetekben minden nap 1-1 lopott órát szántam a szerelésem összekészítésére. Például az előkék előkészítésére, mivel tudtam, ha zöld utat kap az utolsó hetekben, napokban a verseny, akkor nem nagyon lesz idő pakolni, a rengeteg bojligyúrás miatt.
Teltek a napok és egyre közelebb volt a verseny időpontja, minden nap, amikor szóba került a csapattagokkal, vagy a kollégákkal az esemény akkor ezer pillangót éreztem a gyomromban. Éreztem ez a verseny más lesz, mint a többi… Mentálisan és fizikálisan is tudtam, hogy rendben vagyok. Elérkezett a nagy nap, a helyhúzás napja. Biztonsági előírások miatt a csapatból csak egy személy vehetett részt a sorsoláson. Ezt a hálátlan feladatot Hamvasi Miki csapattagunkra hagytuk.
A sorsolást egy gyors melegszenyó készítése közben Danival néztük meg. Elég hamar sorra került Miki, és nagy örömet okozott nekünk amikor egy Fonyódon lévő új helyszint húzott ki, ahol ezt a csodás 8 napot kellet eltöltenünk versenykörülmények között. Nagy megkönnyebbüléssel, pattantunk az autóba, és céloztuk meg a kihúzott placcot. Menetközben Laci is csatlakozott hozzánk, és így vágtattunk le a Balaton partjára. Megérkezésünk szinte az északi partról jövő Mikivel egy időre esett. Egy nagyon szép kis strand lett a helyszínünk, minden extrával felszerelve amire szükségünk lehetett ezen a héten, csúszda, hinta, mászóka, kinti hidegvizes zuhany, napi több tucat érdeklődő, tehát minden adott volt egy jó pihentető pecához…
Egy pici hátrány volt, hogy nem lehetett autóval beállni, és egy laza 200 méteres folyamatos cipekedés vette kezdetét. Amit még hátránynak éltünk meg, ami a későbbiekben be is bizonyosodott, hogy a helyünk egy öbölben helyezkedett el, és a jobb, és a bal oldalon elhelyezkedő szomszédokhoz viszonyítva közel 200 méteres hátrányban voltunk.
A képen látszódik, hogy a piros jelölönél található a kisorsolt helyünk, a Báthory utcai szabadstrand. A Strand utcai strandon három csapat volt mellettünk balra, míg jobbra egy, akik szintén 200 méteres előnyben voltak a távolságok tekintetében. Nem volt egyszerű dolgunk ebben a nagy öbölben...
Sebaj gyors tábor építés, szerelék összekészítés, és vártuk a virtuális dudaszót, hogy vízre mehessünk. Első körben egy szonár, egy talajminta felvevő, és egy tapogató rúd kíséretében megpróbáltuk felkutatni a számunknak ideálisnak mondható helyeket, a későbbiekben kiderült, hogy a pontyok szerint sem lőttünk a helyválasztásokkal annyira mellé. Este egy pici herce-hurca volt a szomszéd csapattal a szektorok határa végett, de végül is egy közös koncepció után a szerelékek a helyükre kerültek. A stratégiát attól függetlenül, hogy egy nagyhalas versenyről beszélünk, úgy építettük fel kezdésnek, hogy minél előbb kapást érjünk el. Ezért a Balanszírozott bojlikat hívtuk segítségül, amik szinte belemásznak a víz alatt a pontyok szájába. Több etetési pontot alakítottunk ki, mivel sok idő ált a rendelkezésünkre, és több pihentetett etetést is létrehoztunk, amiket napokig csak 30-35mm-es bojlival minden este átpötyögtettük.
A második nap éjszakáján egy nagyon markáns vihar zóna csapott le a Balatonra, és ezt mi sem úsztuk meg, a sátorban egy óriási dörgés, és villámlás hatására szinte futva mentem ki az autóba, hogy ott vészeljem át a vihart. Sajnos ez csak az egyik kellemetlenség volt, később kiderült, hogy mint valami kezdő pecások enyhe gödörbe állítottuk fel a sátrakat, ami egy ideiglenes vízi parkká alakította a táborhelyünket, amíg az éjszaka közepén nem költöztettük át a tábort.
A képen látható állapot már egész emberes volt, rengeteg csapadékot kaptunk
Amennyiben pár napos pecán vagyunk az előetetést nem minden esetben szoktuk alkalmazni, de itt a verseny hossza lehetővé tette ezt. Mindenki tudja, hogy ha minél tovább etetünk egy jónak vélt helyett, annál jobb eredményt érhetünk el, ha megfelelő textúrájú, és minőségű csalival végezzük.
A stratégiánk beigazolódott, és a kis csapatommal, mi is gyorsan elkezdtük a pontyokat fogni mindenféle méretben. A verseny első harmadában megfogtuk a 8 darab mérlegelhető halat, de igazán nagy nem volt közöttük.
Gyorsan jöttek a hibátlan 10 felettiek
Ekkor tudtuk eljött a váltás ideje és kezdődhetett a szelektív peca. Mind a szerelékeinket, mind pedig a csalikat ehhez igazodva változtattuk meg. Nappal nem sok történés volt, ezt ilyenkor főzéssel, és pici pihenéssel, és szerelékek készítésével töltöttük el. A dupla 30 mm-es, illetve a szimpla 35 mm-es csalik várták a delikvenseket. Minden a terv szerint haladt, gyorsan nekiálltunk a kisebb egyedeket kicserélni, és az igazán nagy példányok is tiszteletüket tették nálunk.
Egy masszív 15-ös balatoni pikkelyes
Nagyon örültem ennek a közel 20 kg-os balatoni tükrösnek
Dani is remek példányokat fogott
20 kg felettit is bölcsőbe fektettünk
Gyorsan az élmezőnybe ugrottunk, és folyamatosan kisebb nagyobb megszakítással az első 10-ben helyezkedtünk el. Kapás kapást követett, volt olyan éjszaka, hogy az extrém csalik mérete sem okozott a pontyoknak gondot, és 10-12db nagytestü példány is a merítőbe került.
Egy 17 kg feletti töves Miki kezében
A közös munka eredménye
Nagyon fárasztó volt, mivel az etetések nagyrésze az eredeti partvonaltól számítva 6-7 száz méterre volt, de nekünk erre még közel 200 métert kellet rászámolni a hely adottsága miatt, a fentebb leírt okok alapján.
Az első 200 métert gyalog kellett megtennünk
Szinte a zsigereimben éreztem, hogy ez lesz a mi versenyünk, és tudtam, hogy ennek a rengeteg munkának meg kell térülnie, de azzal is tisztában voltam, hogy a többi 100 csapat is hasonlóan gondolkodik. Teltek múltak a napok, és az összes halat sikerült kicserélni, és így a legkisebb halunk 14,25 kg-os volt. Ekkor tudtuk, hogy egy jó hal elég lenne. Az utolsó két napban igazi kempingezős idő volt, és a halak kapókedve is alábbhagyott, ami igaz lenne, de nem az…. Mivel aki messzebb tudott húzni annak volt hala, és cserélni is tudott, sajnos mi nem tudtunk cserélni, és a hírzárlat alatt csak abban bíztunk, hogy a mögöttünk lévő csapatoknak sem sikerül fogni, és sikerül a szektor pozíciónkat megtartani. Itt egy újabb hiba volt, hogy a más csapatok sikertelenségére alapozzuk a mi sikerünket. Az utolsó reggel ismét süket jelzőkre ébredtünk, de azért bizakodva mentünk a díjátadóra, hátha valami morzsa leesik nekünk is. Sajnos nem így történt, és a mögöttünk lévő csapatoknak sikerült megelőzni bennünket, és így a szektor helyezésről is lecsúsztunk. Az összetett 20. helynek is picit örültünk ilyen erős mezőnyben és szektorban, de ez nagyon nem volt vígasz számomra. Napokig járt az agyam, hogy kellett volna másképp csinálni, próbáltak nyugtatni, hogy nem volt szerencsénk, de ez sem vigasztalt.
A szerencse kérdést azt meghagynám azoknak, akik arra alapozzák a pecát. Így több hónap távlatában, és folyamatos egyeztetés után a csapattagokkal, nagyon sok hiba volt a pecánkban, ami a végén megbosszulta magát. Ebből párat felsorolnék, hogy más ne járjon így. Először is a technikai felszereléseket egy picit alul méreteztük, tehát ezekre a távokra egy nagy motort mindenképp javasolnék, mivel volt olyan amikor három boton egyszerre volt kapás, és amire végig mentünk az éjszaka közepén rajtuk, ez szűk három órába tellett. Nem használtuk ki a hely szélességét megfelelően nagyon szűk részt pecáztunk a hat bottal, amit megint hibaként jegyeztem fel. Korábban írtam, hogy az utolsó két napban nem volt halunk, tehát megált a kapás. Igen megállt, de csak abban a sávban, amit mi pecáztunk. Beljebb 2-3 száz méterre, vagyis 900-1100 távokon szépen fogták a halat. Sajnos az orsóink kapacitása sem volt megfelelő, három orsón 970 méter körüli zsinór volt, de mivel mínusz 200 méterre voltunk a hely adottságai végett, így 700-750 méternél nem tudtunk messzebb húzni…
Vagy mégis?
Igen tudtunk volna, ha a kényelmi szempontunkat nem helyeztük volna előtérbe, a megoldás csak annyi lett volna, hogy begyalogolunk a rod-pod-al 180 métert, és onnan húztuk volna be a szerelékeket, ez plusz táv lett volna. Lehet ennyi elég lett volna halat fogni az utolsó két napban. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, és azt lehet mondani életem egyik legjobb pecáját tudhatom magam mögött. Az idén remélhetőleg a hibák korrigálása után újfent bevetjük magunkat és megteszünk minden tőlünk telhetőt.
Horgásztársi Üdvözlettel:
Varga Péter
Bait Bait team