Látogasd meg új áruházunkat a BaitBaitShop-ot is, kattints!   Új áruházunk a BaitBaitShop, tap ide!
Kattints ide és nézd meg legújabb egyedi gyártású termékeinket!

Varga Péter - IBCC 2018

Az idei IBCC nagyon jó tanulópénz volt számunkra, hogy egy komoly versenyt nem lehet fél vállról venni. Fontos a testi és a szellemi felkészülés, még akkor is, ha a körülmények nem teszik lehetővé. Ezen felül újfent jó döntés volt, hogy a dobós pecának is nagy jelentőséget szenteltünk.

Bait Bait Team - IBCC 2018

 

Immár a harmadik IBCC-en vettünk részt a kis csapatommal, és barátaimmal, Csóka Lajossal és Somodi Józseffel (Somával). Az első IBCC-én a szektor második, illetve a tavalyi évben a szektor első helyre sikerült odaérnünk. A mostani versenyre sajnos nem nagyon tudtunk felkészülni, sem fizikálisan, sem mentálisan. Nagyon kevés időm jutott a felkészülésre és a szerelékek előkészítésére, mivel a reggeleim és az estéim a bojligyártás körül forogtak, a nappalokat pedig a horgászboltban töltöttem.

A helyhúzáskor nagyon megörültünk a 109-es számnak, mert ez a hely az általunk favorizált szakasz egyike volt, nem más, mint Fonyód. Gyors információgyűjtés után egy kicsit lelombozódtunk, mivel később kiderült, hogy ennek a helynek „Kőpokol” a beceneve.

A verseny elindulása után a helykeresést megkezdtük. Próbáltuk az iszapos területeket feltérképezni, de 450 méterig csak márgakő és rengeteg kagyló volt fellelhető. A stratégiánkat ennek tükrében úgy alakítottuk ki, hogy a 4 db szereléket a jónak vélt helyekre, egy kis szeretetcsomaggal letettük, annak érdekében, hogy választ kapjunk rá, hogy a halak melyik helyet részesítik előnyben. Közben számunkra egy kényelmes dobótávolságra, 130 méterre kialakítottunk egy masszív etetést is, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, akkor innen is tudjunk halat fogni.

A benti „kukázós” módszerrel nagyon hamar két hal is jelentkezett egy helyről, és így nem volt kérdés, hogy hol kezdjük meg a masszív etetést. A távolabbi részt úgy próbáltuk kialakítani, hogy minél több halat tudjunk hosszabb ideig az etetési sávban tartani. Mivel nem volt iszapréteg a fenéken csak kő, márga és kagyló, ezért nagyobb területre szórtuk a vegyes méretből álló bojlikat. Erre azért volt szükség, mert ha kisebb területre kerültek volna a golyók, akkor a pontycsapat gyorsan felkapkodja a kemény aljzatról, és hamar tovább áll. A kaja bejuttatása után a vártnak megfelelően egy hosszabb csend következett, majd szépen beálltak a potyeszek az előkészített helyekre.

Közben a dobós bójára is folyamatosan etettünk. Szép lassan beértek az etetések, és ahogy számítottunk rá a dobós placcon is megjelentek a darabosabb halak.

A dobós placc előnye a gyorsaságban rejlett, hiszen nem kellet több száz métert csónakázni egy-egy halért. Sajnos azonban a köves, kagylós terep keményen megdolgoztatott minket. Volt olyan nap, amikor a másodfokú viharjelzés miatt a dobós bóján 32 pontyból mindössze 4 db-ot sikerült partra segítenünk.

A szerelékeket már a legegyszerűbb módon állítottuk össze, csúszó ólom, microszakállas horog. Sokszor még a botot sem kellett kézbe venni, mert a víz alatti akadályok már a kapás pillanatában elvágták zsinórt. A legjobb kagylóálló zsinórok és előkék sorban csődöt mondtak. A viharjelzés után is fennállt ez a probléma, csak mivel akkor már rá lehetett menni a halra, javult a fogási arány. A benti etetésnél is az volt a gond, hogy amikor odaértünk a bójához, már sokszor nem volt a bot végén szerelék, ez nagyon idegőrlő játék volt.

Természetesen nem adtuk fel így a végére sikerült több mint 460 kg halat kifognunk, és 54 db halvesztéssel rontanunk a mérlegünket. 7,5 kg-os átlagsúlyt produkáltunk, ami azt jelenti, hogy akár 400 kg haltól fosztottak meg minket a víz alatti akadályok. Mindezek ellenére sem vagyunk elégedetlenek, mivel így is a 34. helyen végeztünk, és a Magyar csapatok közül az ötödik helyen zártunk, de nem is érdemeltünk volna jobb helyezést, mivel a versenyre mind fizikálisan, mind mentálisan felkészületlenek voltunk.
Sporttársi üdvözlettel: Varga Péter


További képekért látogass el Instagram oldalunkra és kövess minket:  bait.bait_


Ha tetszett, like-old és kövesd Facebook oldalunkat!

vissza a cikkek rovathoz