
|
Nem is tudom, hogy hol kezdjem a 2021-es beszámolómat. A 2020-as verseny után szinte azt lehet mondani, hogy azonnal, már a 2021-es megmérettetésen járt az agyunk, hogy mit fogunk másképp csinálni. Nem telt el úgy egy hét sem, hogy ne legyen téma a csapaton belül az NBBH, és ahogy közeledett az időpont úgy szinte napi rendszerességgel beszéltünk róla. |

A mindig csodás Balaton
Óriási izgalom övezte a napjainkat, és tűkön ülve vártuk a közelgő időpontot. Itt viszont fontosnak tartom, hogy picit elkanyarodjunk a témától, hogy feltudjam hívni a figyelmet egy két dologra, ami nagyon sok horgászt érinthet.

Egészen tavaszig egy napégésig kanyarodnék vissza, ahol a kis szűz bőröm, egy erőteljes napégést szenvedett, a karjaimat is beleértve. Augusztus vége felé, egy baráti társaságban felmerült a bőr rosszindulatú elváltozásai, és akkor említette egyik barátom, hogy nekem sem a legszebb, ami a kezemen van. Ekkor már teljesmértékben elhatároztam, hogy mi előbb elmegyek egy szűrővizsgálatra bőrgyógyászhoz, mivel, a kezemen volt, így szemmel követtem én is az elváltozást rajta. A szokásos protokoll: sebészi beavatkozás, és szövettanra elküldés. Az eredmény szeptember második felében érkezett, a sok Latin mondat közül, csak a Melanoma sejtek találhatók mondat tudatosult bennem.
Ezt az érzést nem nagyon kívánom senkinek, de utána a megfelelő Doktorok lefordították emberi nyelvre, hogy mit is takar a lelet valós tartalma. IN SITU MELANOMA, úgy gondolom ez a mondat örökre a fejembe vésődik. Öröm az Ürömben, hogy egy nagyon kezdeti bőr elváltozás küszöbén álltam. A protokol ilyenkor, hogy újabb sebészi beavatkozás, hogy a rosszindulatú sejtek biztosan nem terjedtek-e el jobban a bőr felszínén, újabb 15 nap várakozás az eredményre. Ennek tudatában kellet a versenyre készülnöm és az egész éves versenydrukk is kezdett alábbhagyni, és még a verseny kihagyása is forgott a fejemben. Nagy nehezen próbáltam úrrá lenni a szorongáson, és az aggodalmon, és a versenyre próbáltam összpontosítani. A megmérettetésen, a szerdai napon kaptam a telefont, hogy megérkezett a szövettan, és nem találtak tovább terjedést a seb körül. Egy kicsit megnyugodtam, de tudtam, hogy a protokoll szerint kell eljárni, és rengeteg vizsgálat vár még rám a verseny után. Amikor ezek a sorok íródnak, a hátam mögött vagyok több, különböző vérvételnek, CT-nek, Ultrahangnak, Izotópos vizsgálatnak, anyajegy térkép készítésnek. Most így visszagondolva nagy szerencsém volt, hogy nem legyintettem rá, hogy nem érdekes egy 3 mm-es kis folt, mi problémát okozhat, hanem felelősségteljesen, mint a saját, mint a családom érdekében elmentem vizsgálatra, és így már kijelentem, hogy rendszeresen fogok szűrővizsgálatokra járni.
Elnézést, akit untattam ezekkel a gondolatokkal, de úgy érzem, hogy nagyon sokan követnek minket, és nem sajnálatból akartam megosztani ezeket a dolgokat, pusztán az lenne a célom vele, hogy nagyon figyeljünk oda magunkra. A pecások általában tisztelet a kivételnek, vízpartra leérve póló le, 3-4-5-… sör be, és nem foglalkoznak a nap káros sugaraival, esetleges napégésekkel. Az én példám legyen intő jel arra, hogy milyen hamar baj lehet egy napégésből, kérek mindenkit figyeljünk magunkra a vízparton. A kis kitérő után kanyarodjunk vissza a tárgyhoz, vagyis a versenyhez.

A balatoni pontyok fő természetes tápláléka a vándorkagyló
A verseny nyitónapján izgalommal érkeztünk meg a révfülöpi nyitó helyszínhez. Gyors beszélgetés a csapatokkal, és már kezdődött is a megnyitó, hála az égnek a kötelező bevezetőket gyorsan letudták a szervezők, és a vendégek, majd kezdődhetett a sorsolás. Tőlünk Danika húzta most ki azt a sorszámot, ahol a több, mint egy hetet töltöttük. A kihúzott sorszámon Balatonfenyves szerepelt. Nem voltunk elégedetlenek a hellyel, olyan közepes pályának tartottuk. A megérkezéskor szembesültem vele, hogy egy korábbi IBCC-én ugyan ezen a helyen sikerült egy szektor egyet csinálni az akkori csapatommal. A táborépítést nem kapkodtuk el, tudtuk nem azon a pár órán fog múlni a pecánk. Elég erős hullámok voltak, ezért a verseny kezdetekor a vízre menetellel sem siettünk.

Ritka pillanatok egyikbe, amikor nem fárasztottunk, hanem a partról figyeltük a botokat
A kezdő stratégiánk az volt, hogy 6 botot 6 különböző helyen helyeztünk el. A vízbemenetelt nehezítette, hogy közel 250 méterig a csónakot úgy kellet betolni, hogy megfelelő mélység legyen a biztonságos közlekedéshez. Ennek tükrében kezdésnek is már nagyobb csalikat használtunk, mivel ez egy elég nehezítő körülmény volt, és nem szerettünk volna a kisebb nem kívánatos halakért vízre menni. Mivel tudtuk, hogy a 10-13 kg-os átlagsúllyal nem sokra megyünk, ezért csak, 30-35 mm-es bojlikkal etettünk és csaliztunk.

Egyszerű, egyben szelektív végszerelék
Minden a terv szerint haladt, jöttek kisebb nagyobb szünettel a delikvensek, de igazán nagyok egyelőre elkerültek minket, vagyis inkább úgy fogalmaznék a kisebb előbb felvette a szereléket.


Gyorsan befogtuk magunkat a versenybe
Amikor a versenybe bekerültünk a megfogott halakkal, jöhetett a darabosabb halak megfogásának a megpróbálása. Gyorsan taktika válltást ezközöltünk a szerelékekben...
Merev fluorocarbon előkéken a 30 és 35 mm-es bojlik
Az eredmény gyorsan érkezett, fogtunk egy 20 kg felettit.

Egy szép, 22+-os pikkelyes

Megérkeztek a 15 kg felettiek
A napjaink mindennap egy- egy finom étel elkészítésével, vagy a szerelékek és etetések előkészületével teltek. A verseny második felében a többi csapat, akik a Bait Bait csalikkal pecáztak folyamatosan számoltak be a szebbnél-szebb fogásaikról, ami még pluszban melengette a szívemet, és egy kicsit elterelte a figyelmemet a verseny után rám váró procedúrákról.

Hangulat és csapatszellem
A verseny vége felé közeledve egyre nagyobb volt a nyomás rajtunk, mivel a szektorunkban a harmadik helyen voltunk, egy picivel a szektor negyedik elött, és a szektor második mögött. Eldöntöttük, hogy nem görcsölünk rá lesz, ami lesz, és emelt fővel távozunk, ha nem is sikerül semmi eredményt elérni. Az utolsó éjszakába úgy mentünk bele, hogy tartottuk a szektor harmadik pozíciónkat, de sajnos az éjszakát kapás nélkül megúsztuk. Reggel 9-kor volt a verseny vége, és láss csodát Miki, Laci 8 óra 30 perckor kapásra mentek rá. A nagy izgalomban a telefont nem vitték magukkal, be és a partról 300 méterre már jeleztek, hogy hívjuk a mérlegelőket. A partra kiérve gyorsan lemértük a halat, és ha a mögöttünk lévő, és az elötünk lévő csapat sem tudott cserélni akkor a szektor második helyre tudtunk ezzel a hallal fellépni. A képzeletbeli lefújás előtt még egy halra rá kellet mennünk, egy szép 14 kg feletti tükrös volt, de ez már kicsi volt a cseréhez.

A verseny búcsúhala
A pakolással járó herce-hurcát nem nagyon szeretem, de ki az, aki szereti… Gyors túlestünk rajta (több óra) és irány a záró ceremónia. Egyeztettünk a többi csapattal, és sok jó hír, hogy számtalan Bait Bait-es csapat díjazásba részesül. A mi szektorunkon volt a sor, és az a csapat, aki előttünk voltak még az előző nap, Ők nem tudtak halat cserélni, és amikor Őket szólították fel a színpadra szektor harmadik helyezettként akkor tudatosult bennünk: Igen megvan a szektor második hely! Egyébként, akiket sikerült megelőzni a Bait Bait Starbaits Hungary csapatát, Géczy Krisztián, és Fia Gergő képviselte ebben az alakulatban a Bait Bait színeit. Nagyon nagy örömmel mentünk fel a színpadra, ahol át vehettük a kupát és a nyereményt, utána egy gyors fotó, illetve egy olyan fényképet is készítettünk, ahol valamilyen helyezést elérő Bait Bait csapatokkal együtt csináltunk.

Szektorunkban a 2. helyen végeztünk
Ezen felül voltak egyéni rekordok, napi legnagyobb hal, amit a csalijainkkal értek el, illetve a versenyen több mint egy tucat 20 kg feletti halat is fogtak a termékeinkkel. Gyors búcsúzás, és rohantam haza, hogy felmarkolhassam a nagyobbik fiam szülinapi tortáját, és mehessek a kis családomhoz, a hosszú, egyben fárasztó peca után. Végig gondolva a versenyt, hogy mit csináltam, vagy mit csináltunk volna másképp, nem találok olyan dolgot, amin változtattunk volna, úgy gondolom a kis csapatommal mindent megtettünk, ami tőlünk telt. Bár említettem, hogy nem csináltunk volna semmit másképpen, azért az idei megmérettetésből is vontam le következtetéseket. Nagyhalas versenyen, adott körülmények között biztosan a nagy (30-35 mm-es) csali a jó? Lehetséges, hogy ha maradtunk volna a lágy előkénél és kisebb (24 mm-es) bojliknál akkor a nagyszámok törvénye alapján, több kapásból több kapitális halat tudunk volna fogni. Nálunk az említett stratégia nehezen lett volna kivitelezhető, mert a mellettünk lévő csapat szerencsésebb volt a mederalakulatok tekintetében. Nekünk több száz métert kellett tolnunk a csónakot a homokpadokon, előttük már mélyebb víz volt és a csónakjuk is más fartükörrel rendelkezett. Utóbbi miatt olyan motort is tudtak használni, melynek alapból a mélységét nem lehet állítani. Az biztos, hogy ha maradtunk volna a 24 mm-es golyóknál, azokat más előke rendszerben kínáltuk volna fel és duplán, nem szimpla csalizásban. Remélem, hogy a fenti gondolatokkal tudtam pár hasznos információt adni Horgásztársaim számára, főként azért, hogy a későbbiekben ti magatok is betudjátok építeni a saját horgászatotokba. A versenyen, amivel a legtöbb halat fogtuk az a Rodin bácsi volt. Köszönöm, hogy megtiszteltetek, hogy elolvastátok ezt a kis beszámolót. Amit ígérhetek a szezonkezdésre a tőlünk megszokott minőséget, és több újdonságot, de majd időben tájékoztatunk minden kedves vásárlót.
Sporttársi üdvözlettel:
Varga Péter